Koncert: Majdnem eredeti (Namgyal Lhamo a Fonóban)

  • - sissova -
  • 2001. május 3.

Zene

Tibeti zene és tibeti zene között nem igazán tud különbséget tenni az európai fül, még kevésbé, mint a túlnátriumglukosztátozott (zselézett) kínai konyha és egy menő kantoni séf főztje között. Könnyű volna azt mondani egy tibeti hangról, hogy amikor megszólal a torokban, akkor világzenéről van szó, de mégsem merném sokéves tapasztalat nélkül ennek bizonyosságával áltatni a jól kiéheztetett, koncertjáró közönséget.
Tibeti zene és tibeti zene között nem igazán tud különbséget tenni az európai fül, még kevésbé, mint a túlnátriumglukosztátozott (zselézett) kínai konyha és egy menő kantoni séf főztje között. Könnyű volna azt mondani egy tibeti hangról, hogy amikor megszólal a torokban, akkor világzenéről van szó, de mégsem merném sokéves tapasztalat nélkül ennek bizonyosságával áltatni a jól kiéheztetett, koncertjáró közönséget.

Namgyal Lhamo énekesnő Om Mani Padme Hum című lemeze (és annak előadása a Fonóban) így jelenthetett számomra eldönthetetlen átmenetet az azonnali közösségi alvásra való felbujtás és a meditációnak nevezett, szofisztikált agytisztítás határán.

Ahogy nem szerepel rendszeresen a napi programomban egy olyan előadásra való rohanás, amelynek a címe Kapcsolat a vágy utánzó volta és a buddhista négy nemes igazság között, úgy ez a fajta zene sem állandó vendég a hétvégi slágerlistámon. A személyes találkozások azonban mindent helyre rakhatnak két füstölő és néhány imakönyv mellett.

Lhamo asszonnyal pedig volt szerencsém beszélgetni, és meghallgatni életének történetét. Egy tibeti szerzetes és egy szerzetesnő szerelmének gyümölcse, de soha nem élt Tibetben, inkább Nepálban, aztán Indiában, ahol egy, a dalai láma által a tibeti hagyományok megőrzésére alapított művészeti iskolában tanult operát és más előadó-művészeteket. Gyermekkorában unos-untalan az öreg tibetiek elbeszéléseit hallgatta az óhazáról, és egy Ling Khesar nevű mondahős történetét énekelték neki esti mese helyett. Ma Hollandiában él, ahol vegetáriánus étterme van, de Párizsban is működtet egy originálisat a tibeti típusúból. Öccse lámának született, mégis a világi életet választotta, de ezt a tényt ugyanúgy nem érti a magamfajta, mint azt, hogy a dalai láma miért Budapesten akar újjászületni a következő életében, és Namgyal Lhamo miért a torokban gurgulázó hangot választotta életcéljául.

Mondhatnám, hogy a tibetiek mismásolnak, de nem volna helyénvaló, ahogy az sem az, hogy a brazilok összeülnek röhögni órákra, amikor azt a magyar szót hallják, hogy csütörtök. Sokat kell hallgatni Namgyal Lhamo lemezét egy eukaliptuszillatú füstölő társaságában, szeretni kell ezt az egész sárga-kék-piros Free Tibet-ügyet, és akkor biztosan nem lesz szükség pajszerra a szívcsakra megnyitásához.

- sissova -

Fonó, április 22.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."