Manuel Galbán nevéhez a kubai "nosztalgiázásnak" egy teljesen önálló fejezete, a doo-wop köthető. Ebben a minőségben az 1962-től 1975-ig fennálló Los Zafiros énekegyüttes gitárosaként híresült el, mely a The Platters és a Frankie Lymon and the Teenagers követőjeként egyedül képviselte Kubában a rock ´n´ roll fílingű amerikai énekegyüttesek stílusát. "Négy hang és egy gitár" - ez volt a Los Zafiros szlogenje, de Galbán szerepe messze túlnőtt a pengetésen: zenei rendezőként és zongoristaként is ő felelt a hangzásért. És ha szerencsésebb politikai körülmények között működhettek volna, ha eleget tehettek volna a nyugati meghívásaiknak, simán befuthattak volna szerte mindenütt, hiszen igazán egyéni ízű - boleróval, calypsóval, bossa novával átszőtt - doo-wop volt az övék. Így azonban a nyolcvanas évekre (a többi öreg szivarhoz hasonlóképpen) lényegében Galbán is a partvonalra került - onnan "emelte" be Cooder, amikor "új" arcokat keresett Ibrahim Ferrer első szólólemezéhez - melynek keretében feldolgoztak két Los Zafiros-számot is, továbbá rácsodálkozhattak, hogyan csendül össze két elektromos gitár. Ennyit az előzményekről.
A Mambo Sinuendo nem kimondottan a Los Zafirosnak állít emléket, de a kor - no és benne a mambó-, csacsacsa- és boleróláz - stimmel. Cooder és Galbán számára alighanem az lehetett a fő csapás iránya, hogy az elektromos gitár hangja újra a fókuszba kerüljön, s ennyiben le a kalappal - ahogyan együtt megszólalnak, az sem az időutazásnak, sem a frisességnek nincs híján. Ennek jegyében kerülhettek elő olyan klasszikusok, mint Arsenio Rodríguez, Pérez Prado vagy Electo Rossell, és ennek jegyében követhettek el dalokat maguk is - az ütős Jim Keltner, Miguel "Angá" Diaz és Joachim Cooder, no és a bőgős Orlando "Cachaíto" López méltó kíséretében.
Azon, hogy a rádiósok találtak pár olyan dalt, amit rogyásig játszhatnak, cseppet sem csodálkozom. Mégis, én inkább abban látom e lemez fő erényét, hogy a túláradó kubai források korában "másképpen" tud gondolkodni a múltról, a szívügyek dolgában való jártasságát szolidabb mértékűnek érzem.
Marton László Távolodó
Nonesuch/Warner, 2003
