Lemez

Les Forjerons

  • - csk -
  • 2020. június 14.

Zene

 

A zenetörténeti korszakok közül talán a barokk a leghatalmasabb kincsesbánya, részben azért, mert akkor még az úgynevezett kismesterek is képesek voltak kiváló darabokat írni, a zene megalkotásában ugyanis a mesterségbeli tudás sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a későbbi korszakokban. A klasszikában ugyan érvényes maradt ez az alapelv, a romantikával azonban a kismester már többnyire a jelentéktelen vagy rossz zeneszerző szinonimájává vált.

 

A francia barokk egyik kiváló kismestere volt a párizsi születésű Jean-Jacques-Baptiste Anet (1676–1755), aki fiatalon négy éven át Arcangelo Corellinél tanult Rómában, mestere nagy megelégedésére, majd Franciaországba visszatelepülve otthon is meghonosította az olasz hegedűiskola stílusát. Jeles hangszerjátékosként és zeneszerzőként élte életét, három szonátasorozatot hagyva az utókorra. A Leclair előtti korszak legjelentősebb francia hegedűseként tartják számon.

A most megjelent lemez az első és a harmadik szonátakötet anyagából válogat. Nyolc mű szólal meg, többségük nem négy, hanem öt-hat tételes, és a tételek közt a szvitekből ismert tételtípusokat is találunk: allemande, sarabande, gigue.

Kiváló előadásokat hallunk. Az elegáns, könnyed, csevegő hangú tételek természetes közvetlenséggel bontakoznak ki a Sigiswald Kuijken-tanítvány Illés Szabolcs hegedűjén. A művész, aki sokáig a La Petite Bande tagja volt, magától értődő eleganciával, beszédesen és virtuózan muzsikál, két társa, Gáborjáni Kinga (barokkcselló) és Edőcs Fanni (csembaló) nemkülönben. Élvezetes új historikus lemez, amely szélesíti a műfaj kedvelőinek látókörét.

Hungaroton, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.