Három évvel a 2017-es Kifutás után jelent meg a zenekar harmadik nagylemeze, amely az eddigi legletisztultabb anyaguk. Ebben vélhetően nagy szerepe van az Óriás-frontember Egyedi Péternek, aki hangmérnökként és producerként is kivette a részét a munkálatokból, sőt, az egyik számnak ő a társszerzője is. Elmondása szerint bő egy év alatt rengeteget alakultak a dalok a keze alatt, de a végeredményt sokkal inkább magáénak érezte az összes tag, és a lemezen valóban érződik az egységes koncepció.
Karádi Gergő szövegei kifejezetten mélyek és elgondolkodtatóak, egyébként ez fogott meg a Sorbonne-ban már először is, amikor a Pál Utcai Fiúk előzenekaraként futottam bele a fellépésükbe. Élőben ritkán ragadnak meg a dalszövegek, de itt önkéntelenül is arra gondoltam: végre valami újszerű és egyáltalán nem közhelyes! Nem az a tipikus bulizene – bár a számok többsége pörgős –, szóval ugrálni is lehet rá, de úgy üt igazán, ha közben a mondanivalóra is figyelünk. Akkor nagyon rá lehet hangolódni.
A 30Y hatását nehezen tagadhatnák le. Egyrészt Karádi hangja néhol megtévesztésig hasonlít Beck Zoliéra – van egy duettjük is –, másrészt a Simán elhiszem című számban a „Városemberek vagyunk már csupán” sorral direkt rá is játszanak, utalva az egyik régebbi 30Y-lemezre. Még sincs kellemetlen „koppintásérzés”, egyértelmű a zenekar önálló karaktere, amely idővel tovább finomodhat.
Szerzői kiadás, 2019
