Zene
„Azt sem tudtam, ki az az Andy Warhol”
A debreceni Campus Fesztiválon adta első magyarországi koncertjét az 1994 óta létező The Dandy Warhols. Ennek örömére a billentyűkért és a basszusért felelős Zia McCabe-bel beszélgettünk a szülővárosukról, David Bowie-ról, Slashről, a Dig című filmről és az ingatlanozásról.
"Előfordult, hogy egy bunyó során én szedtem ki a kezéből a széklábat"
A Dandy Warhols zenekarról bő húsz évvel ezelőtt készült Dig! című dokumentumfilmről kérdeztük az együttes billentyűsét, Zia McCabe-et mostani magyarországi fellépésük alkalmából. Előtte felidézzük, mit írtunk a doksiról annak idején. Filmkritika és villáminterjú egy cikkben.
Ozzy, akit először Johnnak neveztek el
„Felkapom azt a hangszert, ami épp a közelemben van”
Kezdődjön a hét Mozarttal és egyházzenével!
Újabb mérföldkő
Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?
A cápa című filmről készült doku rendezője Spielbergről: Mit nem adnék, ha filmre vehetném, miközben A cápát nézi!
Live Aid 40 – egy komplett generáció meghatározó zenei élménye volt a legendás segélykoncert
Iain Ballamy – Szabó Dániel Quartet: No Blues on the Danube
A Budapest Jazz Clubban a péntek már régóta Pallai Péterék nonprofit Harmónia Műhelyének napja.
Ács Dominika: Breathing
A Junior Prima-díjas fuvolaművész, összművészeti alkotó (performerként és színészként is gyakran szerepel) zöld, tollpelyhekkel díszített estélyiben lép elénk.