Magyar Narancs: Kezdjük a végén, a kortárs zenénél. Milyen jellegű kortárs műveket érzel közel magadhoz?
Rohmann Ditta: Mostanában jelent meg Rosalía legújabb, műfajilag nehezen besorolható albuma, a Lux. Nagyon izgalmas, ahogy egy popsztárral együtt dolgozott Caroline Shaw, egy könnyen felismerhető hangú, kortárs amerikai zeneszerző. Egyszer valaki azt mondta, hogy a kortárs zene egyszerűen az, amit ma élő ember ír, vagyis nagyon széles spektrumú. Ezek alapján én Kurtágtól kezdve Szőke Szabolcsig nagyon sokféle kortárs zenét játszom. Szintén ebbe a kategóriába sorolható a hangfestés, azaz a soundpainting, egy több száz jelből álló nyelv, amelynek segítségével élő kompozíciót tudunk létrehozni gyakorlatilag bármilyen összetételű együttessel. Gryllus Samu barátom a legmagasabban kvalifikált magyar hangfestő, vele számtalan csodás projektünk volt már. Ez az eszköz nagyban megkönnyíti a laikusok számára a kapcsolódást a modern zenével, míg a zenészeknek a szabad önkifejezést, az improvizációval való ismerkedést segíti.
MN: Tudatosan keresed a kortárs zenét, vagy inkább csak az ismerőseid, vagy a híres kortársak műveit hallgatod?
RD: Mindenféle zenét keresek, nagyon szerteágazó stílusúakat. Naprakész vagyok a popkultúra terén, a lányommal együtt, van, hogy általa ismerek meg izgalmas új hangzásokat. Sajnos ritkán jut idő a méltatlanul elfeledett zenék felkutatására. Ez ahhoz hasonlítható, mint amikor egy régész értékes tárgyakra lel, csak az én terepem az internet. Mint mindenben manapság, ki vagyunk szolgáltatva az algoritmusnak, nagyfokú tudatosság kell ahhoz, hogy ne az árral menjünk, hanem megtaláljuk azt, ami igazán értékes számunkra – de azt sem szégyellem, ha a mainstream tetszik. Legutóbb a Wicked című musical zenéjét is nagyon tudtam élvezni. A magyar zeneoktatásra még mindig jellemző a konzervatív hozzáállás, a tanítványaim is túl kevés modern zenét játszanak. Igyekszem ezen változtatni és érzékenyíteni, nyitogatni őket, csakúgy, mint a közönségemet. Svájcban van egy tanítványom, aki megismertette velem egy fiatal amerikai csellista-zeneszerzőnő, Andrea Casarrubios zenéjét, februárban az ő művét is előadom a zeneakadémiai szólóestemen, annyira megkedveltem. A luzerni egyetemen, ahol tanítok, egy fedél alatt van jazz-, népzene- és klasszikuszene-oktatás, s ezek nem annyira izoláltan működnek, mint itthon. Így például már volt szerencsém alpesi kürtöst is tanítani, ami nagy élmény volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
