„Nagytiszteletű Mogyeszt Iljics Úr! Nem tudom, emlékszik-e még rá, hogy létezem. Történetesen a testvére vagyok. A Moszkvai Konzervatóriumban professzori állást töltök be, és írtam néhány szerzeményt is – operákat, szimfóniákat, nyitányokat és efféléket. Volt idő, amikor kegyeskedett érdeklődést mutatni irántam. Tavaly még külföldre is együtt utaztunk, ami felejthetetlen emlékként él a szívemben. Egykor gyakran írt nekem bájos és érdekes leveleket. Most mindez csupán édes álomnak tűnik. Igen, megfeledkezett rólam, s már tudni sem akar rólam. De én nem vagyok olyan, mint Ön. Minden levelezéssel szembeni ellenszenvem ellenére, s noha igen fáradt vagyok – most épp éjfél van –, mégis tollat ragadok, hogy emlékeztessem, hogy szeretetemre emlékeztessem. Így hát, kedves testvérem, boldog újévet kívánok Önnek, jó egészséget, boldogságot és gyors sikert minden új vállalkozásában. (…) Az ünnepek előtt, kedves testvérem, barátságot kötöttem Lev Tolsztoj gróffal, az íróval, s kaptam tőle egy igen kedves levelet. Meghallgatta, kedves testvérem, első vonósnégyesemet, és az Andante alatt még könnyekre is fakadt – ami, kedves testvérem, nem kis büszkeséggel tölt el. És Ön, kedves testvérem, ne legyen oktalan megfeledkezni rólam: bizony nem elhanyagolható tényező. Most pedig búcsúzom, kedves testvérem. Az Ön bosszús testvére: Pjotr Csajkovszkij.”
Így szól a zeneszerző tíz évvel fiatalabb testvérének írt sértődött levele 1877 januárjából. Csajkovszkij nélkül aligha lehet lehozni a karácsonyi koncertszezont: most például a Concerto Budapest játssza a műveit – köztük A diótörőt –, Balázs János pedig a legendás III. zongoraversenyt szólaltatja meg Rachmaninovtól (Zeneakadémia, december 20., három óra és fél nyolc).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
