Magyar Narancs: Honfitársad, Eivind Aarset szerint norvég dzsesszről Jan Garbarek, Terje Rypdal és Jon Christensen megjelenése óta beszélhetünk, mivel ők voltak az elsők, akik felhagytak az amerikaiak utánzásával. Mennyire értesz egyet ezzel?
Kejtil Møster: Teljes mértékben. Vitathatatlanul egyedi hangzást hoztak létre a dzsessz történelmében azzal, hogy sosem hazudtolták meg önmagukat, és mindig a saját útjukat járták, ezzel inspirálva minket arra, hogy hasonlóképp álljunk hozzá a zenéléshez. Nekünk, norvég improvizációs zenészeknek ők a példaképeink.
MN: Talán az ő hatásuk is, hogy a frissen végző skandináv zenészek helyzete ma nagyon pozitívnak tűnik: aktívan tevékenykednek, rendre gyártják a lemezeket, és állami támogatást is kapnak. Valóban ilyen rózsás a helyzet?
KM: Manapság azért nehezebb kitűnni a tömegből, mivel jóval többen vagyunk, mint negyven évvel ezelőtt. Amennyiben viszont sikerül, valóban könnyebb az élet, mivel a gazdasági helyzet Norvégiában az előnyére változott, és az emberek számára is elfogadottabb ma már, ha valaki a zenélésből él. Jelentkezhetsz állami támogatásra, ha elérsz egy bizonyos szintet, illetve ha közismertnek számítasz. De persze nem kapod meg automatikusan. Van egy zenészekből és akadémikusokból álló tanács, amely választ a jelentkezőkből, de kritériumok széles skálájának kell megfelelni. Való igaz, hogy a norvég kormány – legalábbis az előző – előszeretettel támogatta a magasművészetet, és részben ennek köszönhető, hogy a norvég dzsessz világszerte ilyen jól teljesít.
MN: A Norvégia nyugati partján fekvő Bergenben élsz. Van Bergenben dzsesszélet?
KM: Bergenben apró a dzsesszréteg, de épp ezért olyan érdekes; a sok különböző stílust egy kis létszámú közeg irányítja, amelynek tagjai rendszeresen átkacsingatnak egymáshoz: mindenki játszik mindenkivel. Szerintem amúgy ez a módja annak, hogy igazán kreatív és formabontó zene jöhessen létre. Természetesen tiszteletben tartom a tradicionális dzsesszistákat, de engem mindig is a különböző zenei világok ütköztetése hozott lázba. Bergenben kevés a klub, de abban a párban előremutató dolgok történnek, és persze közönség is akad.
MN: Számtalan zenekarban játszol, mindenféle stílusban. Úgy gondolsz a populárisabb zenekarokkal, például a Röyksoppal végzett munkádra, mint szükségmegoldásra, hogy több időt tudj tölteni a saját ízlésedhez jobban illő projektekkel, vagy szimplán csak élvezed a sokszínűséget?
KM: Néha szoktam is mondani, hogy a legnagyobb bajom, hogy túl sok különböző zenét szeretek. És még ha nem kedvelem annyira, akkor is képes vagyok azok fülével hallgatni, akik rajonganak érte. A zenei ízlés és kultúra személyes ügy; minden emberé, országé más, illetve az idő múlása is változtat az ember és egy-egy ország ízlésvilágán. Azért játszom ennyiféle zenekarban, mert mindet élvezem.
MN: Azt mondtad egyszer, hogy a saját hangzásod akkor forrt ki, amikor megtaláltad a Coltrane és a death metal közti utat. Íratlan szabály, hogy egy norvég zenésznek metálzenekarban kell kezdenie?
KM: Jogos kérdés, főleg, ha Bergenben születtél, a black metal fortyogó bugyrában. Engem alapvetően a különböző stílusok ereje hoz lázba. Kamaszként főleg szintipopot és punkot hallgattam, amikor pedig felfedeztem magamnak Coltrane-t, épp thrash és death metalt. Ez volt az az időszak, mikor ráéreztem a két masszív energia közti hasonlóságra, és ez merőben megváltoztatta a hozzáállásomat a zenéhez.
MN: Legutóbbi felkérésed a magyar Jütől érkezett, pontosabban Halmos Andrástól, a zenekar alapítójától, aki 2010-ben hallott téged a norvég Kongsbergi Dzsesszfesztiválon. Azt állítja, hogy kifejezetten a te zenéd ösztönözte arra, hogy belevágjanak a Jübe, aztán meg is kért téged, hogy csatlakozz hozzájuk. A 2013-as A38-as koncert volt az első, amin együtt játszottatok?
KM: Igazából az már a második volt. De az biztos, hogy a hajón éreztünk rá, hogyan is tudnánk együtt játszani.
MN: A tavalyi koncerteteknek pedig már igazi íve volt. Volt időtök próbálni, vagy épphogy csak leugrottál a gépről, és már rohantatok is a stúdióba, majd lemezfelvétel közben egyeztetek meg, hogy mi legyen a koncerten?
KM: A fiúk küldtek néhány nyers mp3-at, mielőtt megérkeztem, de mindent a próbák alatt és a stúdiózás közben találtunk ki, közvetlenül a koncert előtt. A Jüben az az igazán szuper, hogy a számok tökéletes alapul szolgálnak az improvizációhoz, és csak rajtunk, a zenészi képességeinken múlik, hogy képesek vagyunk-e valami jót kihozni belőlük.
MN: A Jü meets Møster album decemberben jelent meg. Terveztek turnét?
KM: Áprilisban Európában játszunk pár helyen, nyáron pedig fesztiválokra visszük az anyagot.
