Lemez

Ferguson felett

D’Angelo & The Vanguards: Black Messiah

  • Lang Ádám
  • 2015. február 8.

Zene

A popzenében sosem jelentett jót, ha egy album történetét 15 évvel korábban kellett kezdeni, de most nem lehet másképp.

2000. január elsején mutatták be D’Angelo Prince előtt tisztelgő Untitled című dalának egysnittes videóját, amelyben semmi más nincs, mint a fizikailag és szakmailag is csúcsformában lévő, csípőtől felfelé meztelen neosoulénekes. A videó – amellett, hogy fenéken billentette a D’Angelo által is lenézett, szexista pop r&b-t – egy Grammyig repítette Voodoo című lemezét, illetve szexistenné varázsolta a szerzőt. A fekete zenei hagyományok iránt a végletekig elkötelezett, introvertált énekest azonban végtelenül frusztrálta ez a szituáció. Felhagyott a koncertezéssel, inni kezdett, elvált, és összeveszett szinte mindenkivel, majd néhány letartóztatás és egy majdnem halálos autóbaleset után utolsó nagy mestere, J Dilla 2006-os halála vezette csak rá, hogy neki azért más a küldetése.

Innen azonban még mindig iszonyú hosszú volt az út. 2009-ben bejelentették, hogy James River címmel jön az énekes által csak első lépésnek nevezett Voodoo folytatása, ám az első új dalokat csak a 2012-es visszatérő turnéján mutatta be. A szerző minden türelmi időre fittyet hányó perfekcionizmusát végül csak a fergusoni események nyomták el, hiszen D’Angelo a híreket látva Black Messiah-ra változtatta a lemezcímet, és rögtön elérhetővé is tette az albumot. „A Black Messiah nem egy személy, hanem egy érzés, hogy mi mindannyian lehetünk vezérek” – írta a társadalmi üzenettel súlyosbított lemez kísérőszövegében.

Koromból fakadóan én nem igazán értettem soha, hogy mitől volt a Voodoo annyira újszerű, ahogy viszont elindult a Black Messiah, már a második szám felénél úgy éreztem, hogy megfordult velem a világ. A templomi gospelektől kezdve Miles Davisen, Eddie Hazelen és a Sly & The Family Stone-on, Marvin Gaye-en vagy Prince-en át egészen A Tribe Called Questig (Q-Tip a lemezen is közreműködik) kézzel tapintható a fekete zenék történelme. Közben viszont annyira modern, újszerű és autonóm az egész, hogy szinte minden mást zárójelbe tesz – még a Voodoo is csak egy lépcsőfok innen nézve. Ráadásul úgy tud experimentális lenni, hogy a dalai közben zsigeri popszámokként is működnek.

A Black Messiah jelentősége az évtized lemezei közül egyedül a vele tökéletesen ellentétes Yeezussal mérhető. Míg azonban Kanye West a jelenlét hőse, addig D’Angelónak a mázsás hagyomány a keresztje. Ennek pedig az a tragé­diája, hogy egyre több út vezet visszafelé, és így talán már lehetetlen olyan definitív lemezt készíteni, mint amilyen a korszellemet eltaláló Voodoo volt igen sokak számára egykoron.

 

Sony, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.