Magyar Narancs: Sem a dalaitokban, sem az interjúitokban nem szoktatok politizálni, a kvótanépszavazás előtt két nappal mégis közöltetek egy képet a Facebookon, miszerint érvénytelenül fogtok szavazni.
Beck Zoltán: A 30Y soha nem politizált. Ez erkölcsi kérdésként vetődött fel számunkra, amire egyértelmű választ tudtunk adni, mert zenekarként azonos erkölcsi platformon állunk – különben nem is tudnánk együtt zenélni. Vannak helyzetek, amikben meg kell szólalni, és kiállni a megkerülhetetlen emberi normák mellett. Ez egy ilyen pillanat volt, de előtte fél órával és utána fél órával is már az új lemez dalaival foglalkoztunk.
MN: Korábban is volt ilyen pillanat?
BZ: Megszólaltunk korábban is közügyekben, de soha nem politizáltunk, ha politika alatt a hatalmi versengést értjük. Mi társadalmi ügyekben hiszünk. Együttműködünk a Bátor Táborral, csináljuk az Y Triásszal az Ifjú Kócsagőr programot a Hortobágyi Nemzeti Parkkal, kisemlősöket védünk a Vadonleső programban. A zenekar az indulásakor szembement azzal az elgondolással is, amely szerint a másolás megöli a zenét, mert tudtuk, hogy akik életben tartják a zenénket, nem bűnözők, és kiálltunk mellettük a lemezcsere-programunkkal. Érző, gondolkodó emberek vagyunk, akik bizonyos kérdésekre megadják a maguk válaszait, és lehetőség szerint úgy szeretnénk válaszokat adni, hogy tényleges tevékenységet végzünk. Nem egy óriásplakáton akarunk mondani valami marhaságot, hanem tesszük a dolgunkat, és segítünk például bicikliutat építeni a Hortobágyon.
MN: Nyilván nem számít, mire gondolt a költő, de mennyire közéleti ihletésűek az olyan dalaitok, mint a disszidálok?
BZ: A disszidálok egy közép-európai élethelyzetet beszél el. Ha körülnézek, azt látom, hogy a barátaink elköltöznek külföldre, és hiányoznak. De a dal metaforakészlete nagy időt ölel fel, és legalább annyira megidéződik benne a Megáll az idő zárójelenete, amikor Pierre felszáll a vonatra és a többiek ottmaradnak a Balaton-parton, vagy a saját élményvilágom, ahogy diákként váltom a márkát forintra a kilencvenes évek elején a Balatonnál. A Kipakolta című dalunk egy abortusz története, amire szintén mondhatnánk, hogy aktuális társadalmi szituációra reagál, de ez nem lenne igaz, mert egy emberi élethelyzetet dolgoz fel a maga intimitásában. Nem az abortusz mellett vagy ellen, és nem a dogmatikus gondolkodással szemben foglal állást, hanem arról mesél, hogy mi történik egy fiúval és egy lánnyal, akik szeretik egymást, és nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a lány teherbe esik. A dalaink nem kész válaszokat kínálnak, inkább kétségeket, aggodalmakat fogalmaznak meg.
| ||
MN: Az embereknek szükségük van ellenzéki hősökre, és mivel a magyar rockzene rég nem lázad, ezt a szerepet mintha az alterzenekarokra osztanák. De ha az adott zenekar nem felel meg ennek az egyre inkább politikai felhangot kapó, lázadó ideálnak, akkor egyből rázúdul a népharag. Ti éreztek ellenzéki szerepskatulyát magatokon?
BZ: Szerencsés helyzetben vagyunk, mert ha akarunk, el tudunk lépni a nyilvánosság elől, például azért, mert nem Budapesten élünk. Hogy a naiv hitelesség megmaradt a zenekar hangjában, abban nagy szerepe van annak, hogy a saját életvilágunkban lakunk és dolgozunk. Tény, hogy olykor tematizáló szerepet osztanak bizonyos előadókra. A kérdés az, hogy ők hogyan viszonyulnak ehhez. A 30Y se tagonként, se zenekarként nem olyan öntelt és vak, hogy elhiggye: ez tényleges tematizáló szerep. Vannak zenekarok, amik azt hiszik, nekik osztották ezt a kártyát, én viszont nemhogy másik kártyát kérek, de le sem akarok ülni ahhoz az asztalhoz, ahol ezzel a paklival játszanak.
MN: Amikor 2012 körül újragondoltátok, hogy mit jelent számotokra a 30Y, mire jutottatok?
BZ: Ha egy zenekar folyamatosan dolgozik, elfelejthet reflektálni arra, amit csinál, és feltenni a kérdést, hogy hogyan tudja elmesélni a saját történetét. Amikor nekünk meg kellett állni, hogy rákérdezzünk, mi a 30Y, azt kerestük, hogy egybeesünk-e még azzal a beszédmóddal, amit használunk, és az-e a dolgunk, hogy ezt a felismert beszédmódot profin ismételjük, vagy újakat keressünk. Erre is reflektáltunk most az új lemezzel. Egy saját feje után menő, befelé figyelő, kételyekkel teli lemezzel, aminek szerintem bátrabb és kísérletezőbb a zenei nyelve, mint az előzőeknek.
Varga Ádám: Először csináltunk úgy lemezt, hogy nem azt tekintettük a dal végleges formájának, amit a próbateremben eljátszottunk. Addig fortyogtak bennünk a dalok, amíg második, harmadik, negyedik változatuk született.
MN: Nem volt nehéz kitenni a pontot a dalok végén, ha mindig újraértelmeztétek?
BZ: Képzőművészeknél is probléma, hogy néha túlrajzolják a képet. Ez velünk is előfordult, de a legtöbb dalnál olyan erős nyugvópontot éreztünk, hogy tudtuk, mikor van kész. És ezzel a munkamódszerrel a daloknak volt ideje megtalálniuk minket. Nemcsak a felszíni elemeiket ismertük meg, hanem a mélyszerkezetüket is, és ehhez olyan apróságokra is szükség volt, mint hogy megértsük, miért kell úgy szólnia annak a lábdobnak, ahogy.
VA: A vájtfülűek kiszúrhatják, hogy a kislemezes dalt például másképp játsszuk már koncerten, mint lemezen. A dal lényege ugyanaz, de a próbákon is mindig más formában tudjuk eljátszani, és ez izgalmas.
BZ: Hagytunk annyi szabadságot a dalokban, hogy koncerten ne csak rekonstruáljuk, hanem újra tudjuk fogalmazni őket. Ezzel elkerültük azt a hibát, amit például a disszidáloknál nem sikerült. Akkor túl gyorsan készítettük el a lemezverziót, és csak pár hónap múlva értettük meg a dalt, a koncerteken jöttünk rá, milyen tempóban kéne játszani. Ha lett volna még 4-5 hónapunk, máshogy fogalmaztuk volna meg. Most volt 8-9 hónapja a daloknak, hogy beérjenek, mi pedig létrehoztuk az egyik lehetséges formájukat. Mi most így értelmezzük ezeket a dalokat, és közben reméljük, hogy mi vagyunk saját magunk legjobb feldolgozás-zenekara.
MN: Aki elkezd EP-kben vagy dalokban gondolkodni, végül visszatér a nagylemez formátumhoz – ahogy ti is.
BZ: 2014-ben fontos volt, hogy szinkronban legyünk magunkkal és azokkal, akiknek játszunk, hogy értsék, hol tart éppen a 30Y. Ehhez az EP volt a megfelelő formátum. Összeraktunk egy dalt, ami két hét múlva megjelent, három hét múlva pedig koncerten is játszottuk. Az EP-k világossá tették, hogyan működik a zenekar, és a következő két évünket is meghatározták. Most eleve lemezben gondolkodtunk. Egyrészt sok szöveg és dalvázlat született, másrészt láttam, hogy egyfelé húz a szövegviláguk. Ezek az egyfelé tartó dalok alkotják a dicsőséget.
MN: A tavalyi best ofotok platinalemez lett. Miért vesznek még az emberek 2016-ban válogatáslemezt?
BZ: Egyrészt mert olcsó, másrészt a kocsiban sokaknak CD-lejátszója van, harmadrészt pedig szépek vagyunk a borítón. Egyébként bennünk is felmerült, hogy szükség van-e best of lemezre manapság, amikor bárki összeállíthatja a maga virtuális lemezét. Nekünk a sajátunkat volt a legnehezebb összerakni. Nincs rutinunk, hogyan kell 30Y-marketinglemezt csinálni, mert nem így gondolkodunk a zenéről. Egy best ofnál viszont muszáj figyelni a kontextusra, és arra, hogyan látják mások a zenekart, mert a közönségünk számára fontos összeállítást készítünk. Ezt úgy oldottuk meg, hogy a 2004-es elsőtől a 2014-es akkori utolsóig minden albumról került rá dal, hogy egyfajta időutazást éljen át a hallgató, és a jelenből kiindulva megérkezzen a kezdetekhez. Ezután már nem az volt a kérdés, hogy melyik dalnak muszáj szerepelnie rajta, hanem hogy kirajzoljuk ezt az utat a lemez ívében.
