Az utolsó dal – Meghalt Leonard Cohen

Zene

82 éves korában meghalt Leonard Cohen. Utolsó lemeze a napokban jelent meg, kritikánkat még a halálhír előtt megírtuk róla. Ezzel búcsúzunk tőle.

Kezdjük egy gyors korrigálással – nemrég ugyanezeken a hasábokon azt írtam, hogy Paul Simon a ma is élő és alkotó énekes-dalszerzők közül az amúgy még Bob Dylan, Paul McCartney és Neil Young alkotta szűk elit tagja. Leonard Cohen nevét valamiért kifelejtettem, pedig ő is ugyanannyit letett az asztalra, mint az említett kollégák, bár ha 1967-ben, a Suzanne megjelenése után visszavonul, akkor is ugyanolyan jó szívvel lehetne gondolni rá. Ráadásul Cohen reneszánsza továbbra is töretlennek tűnik: amióta az őt alaposan megrövidítő menedzsere miatt 2008-ban visszatért, egyszerűen nem bír hibázni, hovatovább termékenyebb, mint valaha. 2012-ben adta ki az Old Ideast, tavalyelőtt a Popular Problemst, és újabb két év elteltével már itt is a legújabb munkája, a You Want It Darker.

A 82 éves kanadai dalnok már felbukkanásakor, vagyis a harmincas éveiben sem volt fiatalos fazon, és ugyan például a 2009-es budapesti koncertjén is rendkívül frissnek és üdének hatott a produkciója, azért az utóbbi időben már mindegyik aktuális Leonard Cohen-albumról azt vagyunk hajlamosak gondolni, hogy a búcsúlevele. A You Want It Darker esetében mindez akár még hatványozottabban is igaz lehet, hiszen amikor a nyáron elhunyt régi slágerének, a So Long Marianne-nek az ihletője (a norvég Marianne Ihlen), Cohen egy neki írt nyilvános búcsúlevélben úgy fogalmazott, hogy „hamarosan csatlakozom hozzád”.

A You Want It Darkerben nincs semmi, amit ne várnánk egy Leonard Cohen-lemeztől, bár némileg színesebb a hangszerelése, mint a legutóbbi albumoknak. A közreműködők között megtaláljuk a régi tettestárs, Sharon Robinson nevét, a produceri feladatokon Patrick Leonard, valamint Cohen fia, Adam osztozkodik, és még Rufus Wainwright is besegít egy kicsit. A művész nem rabolja az időnket – 37 percet kér tőlünk, ennyit énekel sokat sejtetően az elmúlásról, a régi szerelmekről, a zsidóságról és a Mindenhatóról. A lemez kulcsdarabja a vallásos ihletettségű Treaty (melynek témája az album végén is visszatér), de hasonlóan izgalmas a hagyományosan minimalista It Seemed The Better Way, valamint a markáns vonósokkal ellátott Steer Your Way – de a többi dal is ugyanolyan könnyen rabul tudja ejteni a hallgatót. Ha mégis ez lesz az életmű záródarabja, akkor soha rosszabb búcsút, ha meg nem, akkor kíváncsian várjuk a folytatást – azon se csodálkozzunk, ha a Nobel-bizottság Bob Dylan után Cohent is kitünteti egyszer.

(Sony, 2016)

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.