Kezdjük egy gyors korrigálással – nemrég ugyanezeken a hasábokon azt írtam, hogy Paul Simon a ma is élő és alkotó énekes-dalszerzők közül az amúgy még Bob Dylan, Paul McCartney és Neil Young alkotta szűk elit tagja. Leonard Cohen nevét valamiért kifelejtettem, pedig ő is ugyanannyit letett az asztalra, mint az említett kollégák, bár ha 1967-ben, a Suzanne megjelenése után visszavonul, akkor is ugyanolyan jó szívvel lehetne gondolni rá. Ráadásul Cohen reneszánsza továbbra is töretlennek tűnik: amióta az őt alaposan megrövidítő menedzsere miatt 2008-ban visszatért, egyszerűen nem bír hibázni, hovatovább termékenyebb, mint valaha. 2012-ben adta ki az Old Ideast, tavalyelőtt a Popular Problemst, és újabb két év elteltével már itt is a legújabb munkája, a You Want It Darker.
A 82 éves kanadai dalnok már felbukkanásakor, vagyis a harmincas éveiben sem volt fiatalos fazon, és ugyan például a 2009-es budapesti koncertjén is rendkívül frissnek és üdének hatott a produkciója, azért az utóbbi időben már mindegyik aktuális Leonard Cohen-albumról azt vagyunk hajlamosak gondolni, hogy a búcsúlevele. A You Want It Darker esetében mindez akár még hatványozottabban is igaz lehet, hiszen amikor a nyáron elhunyt régi slágerének, a So Long Marianne-nek az ihletője (a norvég Marianne Ihlen), Cohen egy neki írt nyilvános búcsúlevélben úgy fogalmazott, hogy „hamarosan csatlakozom hozzád”.
A You Want It Darkerben nincs semmi, amit ne várnánk egy Leonard Cohen-lemeztől, bár némileg színesebb a hangszerelése, mint a legutóbbi albumoknak. A közreműködők között megtaláljuk a régi tettestárs, Sharon Robinson nevét, a produceri feladatokon Patrick Leonard, valamint Cohen fia, Adam osztozkodik, és még Rufus Wainwright is besegít egy kicsit. A művész nem rabolja az időnket – 37 percet kér tőlünk, ennyit énekel sokat sejtetően az elmúlásról, a régi szerelmekről, a zsidóságról és a Mindenhatóról. A lemez kulcsdarabja a vallásos ihletettségű Treaty (melynek témája az album végén is visszatér), de hasonlóan izgalmas a hagyományosan minimalista It Seemed The Better Way, valamint a markáns vonósokkal ellátott Steer Your Way – de a többi dal is ugyanolyan könnyen rabul tudja ejteni a hallgatót. Ha mégis ez lesz az életmű záródarabja, akkor soha rosszabb búcsút, ha meg nem, akkor kíváncsian várjuk a folytatást – azon se csodálkozzunk, ha a Nobel-bizottság Bob Dylan után Cohent is kitünteti egyszer.
(Sony, 2016)
