Operett és Wienerlied: ehhez a két műfajhoz hagyományosan és jobbára megalapozottan a kedélyesség alapérzülete is odaérthető, furcsa módon mégis épp ebből volt némi deficit Jonas Kaufmann bécsi tematikájú koncertjén. No meg, mi tagadás, a koncert első felében a nézőtéri lelkesedés is mérsékeltebb volt, főleg ahhoz képest, hogy mégiscsak a jelenkor első számú tenorja énekelt nekünk valódi és posztumusz Johann Strauss-operettekből a becsületesen igyekvő, bár helyenként mackós teljesítményt nyújtó Pražská komorní filharmonie (Prágai Kamarafilharmonikusok) kíséretében. E részben a jóval kevésbé neves, ám remek formában és stílusosan éneklő turnépartner, a szoprán Rachel Willis-Sørensen határozottan átütőbbnek bizonyult az este sztárjánál. A Mister X belépőjével induló második részben azután Kaufmann szerencsésen feljebb srófolta a maga teljesítményét és a közönség hangulatát egyaránt: érezhetően túljátszott, alighanem Hans Moser-i ihletésű (ál-)bécsiessége meg valós vagy talán mórikált memóriazavara is csak fokozta a derűt, amit a hazai koncerttermekben amúgy vajmi ritkán szerephez jutó Robert Stolz-kompozíciók is meglepően jól szolgáltak. Kaufmann görcsössége érezhetően feloldódott az este végére, a közönség pedig zajosan ünnepelte hősét: éppen csak az a kollektív vágy töltötte be a koncerttermet, hogy legközelebb a korábbi fellépések Mahler- és Wolf-dalai meg a mostani operettszámok és Wienerliedek után végre már operát énekeljen nekünk a nagy tenor!
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, január 10.
