Lemez

Mélyebbre ásnak

Apey And The Pea: The Devil's Nectar; Corrodal: Lathe Of Heaven

  • Vincze Ádám
  • 2014. január 5.

Zene

A nehezen komolyan vehető, bár legalább nem klisés nevű Apey And The Pea-hez annak idején óvatosan közelítettem, hiszen korábban a trió mindhárom tagja egy Pantera-feldolgozásokat játszó zenekarban zenélt (miközben a ritmusszekció egy ideig a Superbuttban is aktív volt, Áron András énekes-gitáros pedig jelenleg is a nem túl eleven Neck Sprain frontembere).

A Pantera képbe kerülése azért lehet ijesztő, mert bár a texasi zenekar a kilencvenes években mind hangzásban, mind megközelítésben új színt tudott vinni a metálba, úttörő lemezeik, illetve viszonylag széles körű ismertségük hozadéka volt az is, hogy mind külföldön, mind Magyarországon számos olyan zenekar bukkant fel az elmúlt tíz-tizenöt évben, amelyek képtelenek voltak kilépni a nagy előd - és a közvetlenül kapcsolt elemek, például a Down - árnyékából. Az Apey And The Pea szerencsére sokkal mélyebbre ás: már a gitármunka sem a Dimebag Darrell-féle tömör riffhalmozás, hanem egyszerre lazább, rockosabb és zajosabb is annál, Áron éneke pedig sokszor olyan, mintha egy besúlyosodott Eddie Veddert vagy egy pár oktávval mélyebben dolgozó Kyle Thomast (Trouble, Floodgate) hallanánk. A Devil's Nectar egyetlen hibájának talán a homogenitást lehet felróni, hiszen a sebesség csak néha tér el a stílusban megszokott lassú középtempótól, emiatt pedig nem tartozik a könnyen emészthető lemezek közé, még akkor sem, ha a záró The Upperhand képében egy jó értelemben vett slágeres témát is kapunk, ami miatt azonnal muszáj újraindítani az albumot.

Ahogy az Apey lemeze, úgy a salgótarjáni Corrodal anyaga is ingyenesen letölthetővé vált néhány napja - bár a közös pontok ennyiben (és a magas minőség tényében) nagyjából ki is merülnek. Ezt a zenekart a legtöbben posztrockként vagy posztmetálként tartják számon, amit a műfaj magyarországi begyűrűzése után az elmúlt öt-hat évben nagyjából minden zenekar megkapott, amely atmoszferikus, instrumentális, hosszú dalokkal operáló zenét játszik. Ez a címke azonban ebben az esetben legalább annyira indokolatlan, mint a Pozvakowski esetében: a Corrodal hangzása ugyanis legalább annyira eredeti, de a fiatal salgótarjáni arcok nem a váratlan törésekre-zajongásokra hegyezik ki a zenéjüket, hanem stílusidegen hangszereket - didzseridút, dzsembét és társaikat - építenek a dalaikba úgy, hogy a végeredmény nem fullad káoszba, viszont azonnal megjegyezhetővé teszi a zenekar hangzását. Ez persze önmagában mit sem érne, de a Lathe Of Heaven kiváló arányérzékkel összerakott anyag, amelyben pont a szükséges helyükön vannak a szellősebb, atmoszferikusabb, gitármentes betétek (nem szeretném használni a "törzsi dobok" kifejezést, de valami ilyesmiről is szó van) és a gitárzúzós csapkodások - ezzel pedig második albumával a Corrodal máris az egyik legérdekesebb mai magyar zenekarrá nőtte ki magát.

Mindkét lemez letölthető a zenekarok oldalairól

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.