Lemez

Mélyebbre ásnak

Apey And The Pea: The Devil's Nectar; Corrodal: Lathe Of Heaven

  • Vincze Ádám
  • 2014. január 5.

Zene

A nehezen komolyan vehető, bár legalább nem klisés nevű Apey And The Pea-hez annak idején óvatosan közelítettem, hiszen korábban a trió mindhárom tagja egy Pantera-feldolgozásokat játszó zenekarban zenélt (miközben a ritmusszekció egy ideig a Superbuttban is aktív volt, Áron András énekes-gitáros pedig jelenleg is a nem túl eleven Neck Sprain frontembere).

A Pantera képbe kerülése azért lehet ijesztő, mert bár a texasi zenekar a kilencvenes években mind hangzásban, mind megközelítésben új színt tudott vinni a metálba, úttörő lemezeik, illetve viszonylag széles körű ismertségük hozadéka volt az is, hogy mind külföldön, mind Magyarországon számos olyan zenekar bukkant fel az elmúlt tíz-tizenöt évben, amelyek képtelenek voltak kilépni a nagy előd - és a közvetlenül kapcsolt elemek, például a Down - árnyékából. Az Apey And The Pea szerencsére sokkal mélyebbre ás: már a gitármunka sem a Dimebag Darrell-féle tömör riffhalmozás, hanem egyszerre lazább, rockosabb és zajosabb is annál, Áron éneke pedig sokszor olyan, mintha egy besúlyosodott Eddie Veddert vagy egy pár oktávval mélyebben dolgozó Kyle Thomast (Trouble, Floodgate) hallanánk. A Devil's Nectar egyetlen hibájának talán a homogenitást lehet felróni, hiszen a sebesség csak néha tér el a stílusban megszokott lassú középtempótól, emiatt pedig nem tartozik a könnyen emészthető lemezek közé, még akkor sem, ha a záró The Upperhand képében egy jó értelemben vett slágeres témát is kapunk, ami miatt azonnal muszáj újraindítani az albumot.

Ahogy az Apey lemeze, úgy a salgótarjáni Corrodal anyaga is ingyenesen letölthetővé vált néhány napja - bár a közös pontok ennyiben (és a magas minőség tényében) nagyjából ki is merülnek. Ezt a zenekart a legtöbben posztrockként vagy posztmetálként tartják számon, amit a műfaj magyarországi begyűrűzése után az elmúlt öt-hat évben nagyjából minden zenekar megkapott, amely atmoszferikus, instrumentális, hosszú dalokkal operáló zenét játszik. Ez a címke azonban ebben az esetben legalább annyira indokolatlan, mint a Pozvakowski esetében: a Corrodal hangzása ugyanis legalább annyira eredeti, de a fiatal salgótarjáni arcok nem a váratlan törésekre-zajongásokra hegyezik ki a zenéjüket, hanem stílusidegen hangszereket - didzseridút, dzsembét és társaikat - építenek a dalaikba úgy, hogy a végeredmény nem fullad káoszba, viszont azonnal megjegyezhetővé teszi a zenekar hangzását. Ez persze önmagában mit sem érne, de a Lathe Of Heaven kiváló arányérzékkel összerakott anyag, amelyben pont a szükséges helyükön vannak a szellősebb, atmoszferikusabb, gitármentes betétek (nem szeretném használni a "törzsi dobok" kifejezést, de valami ilyesmiről is szó van) és a gitárzúzós csapkodások - ezzel pedig második albumával a Corrodal máris az egyik legérdekesebb mai magyar zenekarrá nőtte ki magát.

Mindkét lemez letölthető a zenekarok oldalairól

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.