Noha a globálpop királynőjének nevezett MIA-nak, ha a híres Super Ball-os beintését nem számítjuk, nem sikerült betörnie a popzene abszolút első vonalába, azért jóval több volt mindig is, mint a pályatársai. A számíráson túl többnyire ő rendezte a klipjeit, ő találta ki a vizuális megjelenést a borítókon és a színpadon, közben pedig aktivistaként kritizálta a társadalmi-politikai eseményeket.
A Srí Lankáról a polgárháború elől gyerekként Londonba menekülő nőnek tálcán szolgáltatta a témát napjaink menekültválsága az utolsónak szánt lemezéhez. Rögtön az ország- és mindenféle perszonális határok felszámolását szorgalmazó Bordersszel indulunk, amelytől csak az nem tudja elvonatkoztatni a drótkerítésen kapaszkodó menekültek tömegét esztétizáló klipet, aki nem látta. Ez rögtön meg is magyarázhatja, hogy MIA miért akarja elhagyni a lemezformátumot: az ő habitusához a téma melegében kiadott audiovizuális protestek illenek. És bár csomó jó szám van az AIM-en – a Skrillex producelte Go Off, a One Direction-ös Zaynnel közös Freedun vagy az album második csúcspontját jelentő Visa ugyanúgy szuperek, ahogy a bónuszrészre pakolt, korábban már egy kisfilmből ismert, kardhangokkal operáló Swords –, MIA nem használja ki a konceptalbum lehetőségét. Inkább tűnik az egész egy mixtape-nek, ahol simán megférnek az indiai motívumok a dancehallosokkal (mert ugye nincsenek határok), de mint egységes egész, ez a lemez soványnak hat. Persze, kirakható belőle egy félórás, üresjáratmentes anyag, de amikor sorra készülnek a jobbnál jobb tematikus lemezek, akkor ez kevés egy ennyire forró témában.
Universal, 2016
