A Rom–Schaerer–Eberle egy trió, de amikor megszólaltak, keresni kezdtem a további két muzsikust a pódiumon, olyan polifóniákkal lepték meg az Opus Jazzclub közönségét. Bár az osztrák–svájci együttes már harmadszor lépett itt fel, talán a szezon eleje vagy a programtorlódások miatt ezúttal nem voltak sokan. Peter Rom gitáros, a szintén bécsi Martin Eberle trombitás és a svájci Andreas Schaerer énekes fantasztikus virtuozitással váltogatták a trión belüli szerepeiket, hol egyikük seprűzött (nem tudtam, hogy ezt a dobolási technikát trombitán is elő lehet adni), a gitáros „sétáló” basszusmeneteket produkált, hol meg többször is Schaerer szájdobolt a szólókhoz. Rom sokgyökerű, nyugat-afrikai és repetitív, prog-rockos és metálos hangzást váltogató szerzeményeire és gitárjára épül a trió. Olykor az énekes és a trombitás a melódiát párhuzamosan, de egymással feleselő dallamvonalban vezetik elő – ilyenkor kettéáll a fülem a zenei izgalomtól. Schaerer később egyenesen magával duózott, énekelni és szájdobolni neki egy hosszabb szólóban semmiség, ilyesmire a többiek is képesek. A leghatásosabb egy korábbi lemezük címadó száma, a Cooking the books, ami szinte ipari zenei hatásokat ér el, holott ott sincs szintetizátor, csak szordínó a trombitára, doromb, na és módjával effektek az elektromos gitáron. Amúgy a számban a sunyi alpesi bankok is megkapják a magukét. Nem ismerek ma Európában Schaerernél izgalmasabb énekest, aki a jazz tágan értelmezett, kortárs felfogásában, a McFerrin-féle eszméletlen vokáltűzijátékban és a világzenében úgyannyira otthon volna. A trió élvezettel tűzi műsorra a jazzközhelyek vagy a Monk-frázisok paródiáit is. A pop-art leleplező erejével, a dada humorával, minden zenészhájjal megkent és egymást is megmosolyogtatva előadott programjuk olyan intenzív élmény volt, hogy a közönség utána percekig csak nézett maga elé: mi volt ez?
Opus Jazzclub, szeptember 17.
