Koncert

Rom–Schaerer–Eberle

Zene

A Rom–Schaerer–Eberle egy trió, de amikor megszólaltak, keresni kezdtem a további két muzsikust a pódiumon, olyan polifóniákkal lepték meg az Opus Jazz­club közönségét. Bár az osztrák–svájci együttes már harmadszor lépett itt fel, talán a szezon eleje vagy a programtorlódások miatt ezúttal nem voltak sokan. Peter Rom gitáros, a szintén bécsi Martin Eberle trombitás és a svájci Andreas Schaerer énekes fantasztikus virtuozitással váltogatták a trión belüli szerepeiket, hol egyikük seprűzött (nem tudtam, hogy ezt a dobolási technikát trombitán is elő lehet adni), a gitáros „sétáló” basszusmeneteket produkált, hol meg többször is Schaerer szájdobolt a szólókhoz. Rom sokgyökerű, nyugat-afrikai és repetitív, prog-rockos és metálos hangzást váltogató szerzeményeire és gitárjára épül a trió. Olykor az énekes és a trombitás a melódiát párhuzamosan, de egymással feleselő dallamvonalban vezetik elő – ilyenkor kettéáll a fülem a zenei izgalomtól. Schaerer később egyenesen magával duózott, énekelni és szájdobolni neki egy hosszabb szólóban semmiség, ilyesmire a többiek is képesek. A leghatásosabb egy korábbi lemezük cím­adó száma, a Cooking the books, ami szinte ipari zenei hatásokat ér el, holott ott sincs szintetizátor, csak szordínó a trombitára, doromb, na és módjával effektek az elektromos gitáron. Amúgy a számban a sunyi alpesi bankok is megkapják a magukét. Nem ismerek ma Európában Schae­rernél izgalmasabb énekest, aki a jazz tágan értelmezett, kortárs felfogásában, a McFerrin-féle eszméletlen vokáltűzijátékban és a világzenében úgy­annyira otthon volna. A trió élvezettel tűzi műsorra a jazzközhelyek vagy a Monk-frázisok paródiáit is. A pop-art leleplező erejével, a dada humorával, minden zenészhájjal megkent és egymást is megmosolyogtatva előadott programjuk olyan intenzív élmény volt, hogy a közönség utána percekig csak nézett maga elé: mi volt ez?

Opus Jazzclub, szeptember 17.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.