„Egymástól független népdalfeldolgozások, önálló zeneszámok diktálják itt a tempót és a hangulatot. A szereplők egyéni hozzájárulásuk nélkül, a sorrend kényszerének engedelmeskedve, nem mint drámai alakok, hanem mint népdalátiratok előadóművészei zökkennek bele egyik jelenetből a másikba. […] A Székely fonó népdalátiratból népdalátiratba ráncigált, itt még síró, de a következő pillanatban már kacagó, itt még jajgató, de néhány ütem után már ismét ujjongó alakjai hisztérikusan hatnak. Vagy élettelen benyomást keltenek, mint a dróton húzgált bábuk. Növeli ezt a benyomást, hogy a darab természeténél fogva cselekménytelen. Ami történik, csak látszatcselekmény, amely kizárólag arra szolgál, hogy az átmeneteket némiképp áthidalja, a varratokat elfödje. […] Kétségtelen, hogy a műben nagy akarások, igazán költői szándékok jelentkeznek. Az újdonság döntő alaphibája ott rejlik, hogy külön életet élő népdalok jelenetezett összefüggésével, egymás mellé állításával vél szerves, élő egészet alkothatni. Ez nem daljáték, hanem egyes dalszámoknak néhol már-már kínosan összekényszerített gyűjteménye.” Az 1932-es operaházi ősbemutatóról beszámolva a Népszava kritikusa, Jemnitz Sándor sommázta ily drasztikus szavakkal Kodály Zoltán Székely fonójának eredendő sérülékenységét. A Székely fonó érvényes színrevitelének nehéz feladatát ezúttal egy lengyel rendező, Michał Znaniecki vállalta elvégezni, s a Kocsár Balázs által elvezényelendő premieren olyan művészek toppannak majd a fonóba, mint Rost Andrea és Molnár Levente (operaház, október 1., hét óra).
Ez a szombat, azazhogy október első napja immár hagyományosan a zene világnapja, így más különlegesség is ígérkezik erre az estére. Például és kiválólag a Concerto Budapest zeneakadémiai koncertje, három Liszt-zongoraverseny és három remek szólista, azaz Balázs János, Berecz Mihály és Palojtay János mellett a Concerto is főszerephez jut majd, megidézve a „példamutató nagy ikerpár” Kodály melletti beltagját (október 1., fél nyolc).
Az október 23-i hatvanadik évfordulóhoz közelítvén mindazonáltal már az 56-os tematikájú hangversenyek is gyarapodó számban bukkannak majd elénk az elkövetkező hetekben. Ilyen koncert lesz mindjárt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának pénteki koncertje, melyen az ilyenkor elmaradhatatlan Egmont-nyitány nyomában Sosztakovics – állítólag – 56-os vonatkozású, ám hivatalos alcímében az 1905-ös forradalmat elsirató 11. szimfóniája, valamint Balassa Sándor 301-es parcella című kompozíciója jut majd Kovács János pálcája alá (Nemzeti Hangversenyterem, szeptember 30., fél nyolc).
S végül két izgalmas koncert minden apropó nélkül! A Londoni Filharmonikus Zenekar és átható tekintetű karnagyuk, Vladimir Jurowsky (képünkön) ugyancsak pénteken az Erkel Színházban ad koncertet: Mendelssohn és Bruckner műveiből válogatva, és nem mellesleg Baráti Kristófot kísérve az e-moll hegedűversenyben (szeptember 30., fél nyolc). Kedden pedig az operadívai szerepből oly ismerős szoprán, Lukács Gyöngyi vállalkozik majd intim dalestre: Csajkovszkij és Rahmanyinov szerzeményeit énekelve, Farkas Gábor kíséretében (Solti terem, október 4., hét óra).
