A Lolita című regényéről elhíresült orosz-amerikai szerző e műve első látásra nem sok jót ígér: a felépítése éppen olyan, mint egy beavatottaknak szóló, unalmas kritikai kiadásé. A híres amerikai költő, a valóságban nem létező John Francis Shade váratlan halála előtt írt utolsó, terjedelmes versét adja közre benne megfelelő kritikai apparátussal - magyarázó jegyzetekkel, mutatóval, előszóval - dr. Charles Kinbote, a pár hónappal korábban az USA-ba érkezett tudós, akit New England-i vendégprofesszorsága idején az idős poéta megtisztelt barátságával. Az 1962-ben Pale Fire címmel megjelent, tudományos munkának
álcázott regény
mégis máig nem szűnő vitára készteti kritikusait és olvasóit. Egy részük szerint eleve olvashatatlan, a maradék, népes sereg viszont Shade vagy Kinbote hívéül szegődik, slassan ötven éve lankadatlanul keresi a szöveg elrejtett utalásaiban, hogy ki a gyilkos, illetve egyáltalán ki kicsoda.
A rajongók csoportja már az "Előszónál" gyanút fog. Ebből ugyanis kiderül, hogy a hősi párversben írt költemény 999 sorból áll, azaz legalább egy, de lehet, hogy három, öt vagy akármennyi sor hiányzik, és a sajtó alá rendező Kinbote semmi egyébbel nem tudja bizonyítani a szerinte utolsó, ezredik sor létezését, ami az első ismétlése lenne, mint hogy "esküt tenne rá". Már itt megmutatkozik narcizmusa - ahelyett, hogy a mű keletkezésének körülményeit taglalná, folyton saját magával van elfoglalva, s a "Kommentárok" fejezet jegyzetei, bár látszólag a vers egy-egy sorához kapcsolódnak, végképp magáról Kinbote-ról szólnak. Sejteti, hogy ő valójában a Zembla nevű, kicsi európai ország szovjet segítséggel megbuktatott utolsó uralkodója, II. Károly Xavér, más néven Kedvelt Károly, s egy Gradus nevű kétbalkezes bérgyilkos üldözi. A "Mutató" sem a vershez kapcsolódik, hanem a kommentárokhoz, s még azoknál is szubjektívebb. Például a francia író, Proust neve, holott önéletrajzi versében Shade mint példaképét említi, nem is szerepel; híres, Az eltűnt idő nyomában című regényének főhőse, Marcel viszont igen, Kinbote személyes elfogultsága okán. Mint az olvasó vélhetően hamar rájön, a zemblai udvar sajátos légkörében nevelkedő Kinbote-Károly ugyanis a fiatal fiúkhoz vonzódik, akárcsak a szeretettel emlegetett Marcel. Robert Frost neve a versben és a kommentárokban is előfordul, a mutatóból mégis hiányzik, pedig a jegyzeteket készítő Kinbote idézné is egyik ismert versét, csakhogy még a címe sem jut az eszébe. Az olvasón múlik, tudja-e, hogy a "Megállva az erdőszélen, esti hóesesben" című, a halálon mélázó költeményről van szó, ami nem mindegy, ha ki akarja találni, kivel mi történt valójában. Shade "nagy műve" nem vall jelentős költőre, de Kinbote-nak sincs sok esztétikai érzéke. Rajongással írna kedvencéről, a "The Red Admirable" nevű pillangóról (ez önéletrajzi vonatkozás: Nabokov kiváló entomológus volt), ám egyetlen mondaton belül képes lerontani a szöveget: "Láttam 'csodálatos vöröseket' hullott szilván dőzsölni, és egy alkalommal egy döglött nyúlon is".
A Gyér világ, azon túl, hogy a tudományos szövegkiadások paródiája, egyben a valóság megértésének lehetetlenségéről szól. Ebben a korai posztmodern regényben - ami ráadásul az egyik első "hipertext", azaz csak úgy értelmezhető, ha a vers és a jegyzetek közt ide-oda lapozva követjük a cselekményt - első olvasásra nem is lehet eldönteni, vajon Kinbote ölte-e meg a költőt, vagy Shade találta ki Kinbote-ot, esetleg mindketten "léteztek", másodszorra olvasva pedig új értelmet nyernek a mondatok. A valóság megismerésének a nyelv nem elég alkalmas eszköze: "Szeretném, ha tudná, hogy akármenynyire megbántott, szerelmemet meg nem bánthatta" - idéz Kinbote egy angolul neki írott levélből, amit a titkos ügynökök így fordítanak "nyers zeblánra": "vágyom rád, és szeretem, ha versz". A kommunista hatalomátvételről szóló szatirikus zemblai történet önéletrajzi gyökerű: az orosz arisztokrata családból származó író 1919-ben
menekülni kényszerült
a Szovjetunióból, s az USA-ban lett egyetemi tanár. Kinbote felidézett ifjúkorának ábrázolása egyszerre nosztalgikus és önironikus: száműzetésében a tudós állandóan zemblán szavakat kever az elbeszélésébe, s végül ezek teszik líraivá a szöveget. Talán nem is létező hazája nem létező nyelvében a honvágytól gyötört vendégprofesszor szerint külön szó jelöli a szederbokrokkal benőtt keskeny ösvényt (drungen), s könyvtári könyvekből rakott kis oszlopot (buchmann). Vladimir Nabokov nem hitte, hogy a költemények lefordíthatók: a Gyér világ megjelenése előtt Puskin verses regényét, az Anyegint éppen ezért ültette át angolra prózában -, s e tény ismerete néhol talán a szükségesnél jobban ellazíthatta a kulturális utalások és nyelvi játékok szövevényéből álló, részben versben írt regény magyar fordítóját. Számos implicit utalást nem is lehetett volna lefordítani. Kinbote például a Cedarn nevű fiktív helységben írja előszavát, ám a műben sehol nem szerepel, hogy a "Cedar Waxwing" annak a csontmadárnak ("waxwing") egyik fajtája, amivel költeménye első sorában Shade azonosul ("Szétzúzott csontmadárnak árnya voltam"); s az olvasó vagy tudja, hogy Marcel homoszexuális, vagy nem. Néha azonban Tótfalusi István mintha a kelleténél korábban bedobta volna a törülközőt. Előfordul, hogy félreinformál: a 609. sort fordítva ("A motelben halódó száműzött") talán a rímelésre ügyelve kihagyta, hogy Shade egy öreg emberről ír ("Nor can one help the exile, the old man"), ami a nyomkeresőknek nem elhanyagolható adalék lett volna. Ha nem sikerült a verssorokat a kommentárhoz kellően illeszkedően lefordítani, megtörtént, hogy elhagyta a jegyzetet, például a 727-728., illetve a 734-735. sorokhoz írottakat, azaz a regényből itt kimaradt 15 sor, de munkája így is elismerésre méltó. A Gyér világ élvezetes mű, ám csak azoknak, akik olvasása közben aranyló, mézbelű szilván érzik magukat dőzsölő pillangónak, és nem döglött nyúlon.
Európa Könyvkiadó, 2008, 326 oldal, 2700 Ft
