Végre egy társaság, végre egy koncert, amit megmutathatok az én külföldi ismerőseimnek. Nem kell a szövegét érteni, nem kell a múltját ismerni, se rokona, se ismerőse - csak úgy egyszerűen jó hallgatni meg nézni. Hallgatni meg nézni, és közben ábrándozni egy kicsit, milyen jó lehet, milyen jó lehetett volna egy ilyen társasághoz tartozni. December 12-e van, este, Korai Öröm-lemezbemutató a Katona József Színházban. Jó színház: utoljára Cseh Tamást láttam benne, és az Európa Kiadót is, valamivel korábban.
A Korai Öröm nagyjából ötéves zenekar. ´94 végére alakult ki így: tízen a színpadon, plusz a vetítés, a dia, videó, fény. Ez nagyon komolyan van véve: a látványfelelősök teljes jogú tagok. Többnyire az Egressy Gábor szakközépből ismerik egymást, de ez végül is mindegy - a KÖ nem iskolazenekar. Ugyancsak lényegtelen előzmény ´88 tájáról az a punkzenekar, amelyben már együtt a gitáros Takács, a basszeros Kilián s az ütős Jócsik, hadd mondjam így: a mag. Joy Division-fanok, valamennyien, még a Korai Öröm kezdetébe is beúszik egy-egy feldolgozás, aztán elhallgat.
A hetvenes-nyolcvanas évekből inkább a repetitív muzsikák, Reich, Glass, Laurie Anderson hatása érződik, a maga módján erre van kitalálva a Korai Öröm, erről szólnak a dobok, erről a basszus. Egyfelől. Ugyanakkor pszichedelia és ethno és acid. Gitárok, szintetizátorok, trombita, furulya, didgeridoo, dobok, dobok, dobok, és ahogy Paizs Miklós mondja: dorombének. (Az Almássy téren január 11-én mindehhez fiatal DJ-k: Virgács, Syam, Gon keverik hozzá a magukét.)
Más kérdés, hogy e zene értelmezhetetlen, besorolhatatlan egy-egy stílusirányzat szerint. Maguk azt gondolják, "tudatállapot". A próbák, koncertek során addig formálódnak, színeződnek a darabok, amíg mindnyájuk számára ugyanazt jelentik. Nincsenek lemez- és számcímek; a szavaktól csak félresiklana az értelmük - érzékibb, ösztönösebb, pontosabb így.
A Korai Öröm öt évének az első fejezete ´93 végéig tart, akkor készül az első kazetta, Trottel-kiadás. "Egy kazetta már kötelez valamire - így Kilián Zoltán -, fordulópont egy zenekar életében." ´93 végétől nincs mese.
A következő szakasz ´95 tavaszán ér véget, ekkor alakul ki a mai felállás, és ekkor kezdődnek a külföldi utak. Berlin főképp. A másvilágban éppúgy bejön a KÖ, mint itthon, kimondottan pozitív a visszhangja, kibontakozik egy csomó kapcsolat.
´95 tavaszán Pesti Est-buli a PeCsában, kétezerötszáz néző, ez a csúcs. Õszre elkészül az első CD, Pesti Est-kiadás. Most pedig december 12-e van, és a bemutatásra kerülő második CD-vel egy határral megint beljebb az Öröm. Szerzői kiadás. Ahogy maguk szervezik a koncerteket, most maguk intézik a felvételt, a kiadást és a terjesztést, körül van járva a függetlenség, s körül a felelősség is. Mindenkinek van munkahelye, nincs szorítás, kompromisszum, kényszer. A koncertek után nem osztanak gázsit, megy a felvételek, utazások költségeihez. Mondom, jó lehet egy ilyen zenekarban.
Mi több, lemezről lemezre jobb. Saját készítésű, belső használatú zene; folyamatzene, mozi, Kilián szavával: szétáradás. Melyhez egy színház, még ha ilyen katonás is, persze nem a legalkalmasabb terep. Meg hát ülős bulihoz, bő két órán át, egyelőre a Korai Öröm sem elég. Arról van szó, hogy. Ahogy a KÖ megtalálta a hangját, az valóban bámulatos. Aztán hogy a zenészei nem akarnak többet virítani, mint amennyire képesek, az megint egy igazán szerencsés állapot. De figyelni erre a zenére negyven-negyvenöt percnél tovább nem igazán tudok. Azon túl nem sodor kalandokba, nem mozgatnak meg a hullámai. Táncolni, társadalmi életet élni közben, az ugye más dolog. A CD is akkor működik igazán, amikor hét-nyolc percnél nem hosszabbak a számai.
Ennyi. Meg az a pár kazetta, amire elkezdtem másolni. Mert valamit mégiscsak meg kell az én külföldi ismerőseimnek mutatni.
m. l. t.
