Koncert

Yawning Man

  • - greff -
  • 2016. október 29.

Zene

Minden mozgalom pionírjai közt ott találjuk a született veszteseket, akik az állomáson ragadnak, amikor nekilódul a szerelvény. Mario Lalli és Gary Arce sokat tudna mesélni erről. A két gitáros már a 80-as évek közepén, hajnalig húzódó, a sivatag kellős közepére kihordott generátorokkal fűtött, forró jammelésekkel megalapozta Kaliforniában azt a műfajt, amely tíz évvel később stoner, illetve desert rock néven emelkedett a klubszínterek meghatározó tényezőjévé szerte a világon. Nélkülük – vagy legalábbis a Yawning Man nélkül, mert Lalli másik zenekara, a Fatso Jetson legalább egy keveset learathatott a megérdemelt babérokból, míg a Yawningnak konkrétan a semmi jutott, pedig nem lehet azt mondani, hogy a zsáner királyai ne ismerték volna el: a Kyuss még egy dalukat is feldolgozta az utolsó lemezén. Hivatalos kiadványok nélkül azonban a YM megmaradt a beavatott kevesek ködös legendájának – egészen a 2000-es évek közepéig. Azóta végre megjelennek a lemezeik, de a vonatuk már nyilván elment, így a zenekar örülhet, ha (mint Budapesten is) összejön 100 jól értesült stoner rocker a koncertjein.

Kijön a színpadra négy autisztikusan magába zártnak mutatkozó zenész, és egyiknek furcsábban áll a kezében a hangszer, mint a másiknak. A basszerlánynál a gitárja többet nyomhat kilóban, de ő Sziszüphosz állhatatosságával küzd meg vele, Mario Lalli pedig a különös autodidakták bizarr kéztartásaival kelti azt a benyomást, hogy semmit, még a Smoke On The Watert sem bírja eljátszani a saját témáin kívül. De pont ettől eredeti a Yawning Man zenéje. Lalli repetitív, napégette, még betorzítottan is kizökkenthetetlenül életigenlő futamaira Gary Arce ujjal (is) pengetett, csilingelő, szélfútta lebegései válaszolnak olyan időtlenséget közvetítő tételekben, amelyekkel legföljebb az Earth panteista művei kelhetnek versenyre – ám a Yawning Man nem a kopár, hanem a burjánzó planéták himnuszainak él.

Dürer Kert, szeptember 21.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.