Interjú

„Ne csak magamról beszéljek”

Barkóczi Noémi énekes-dalszerző

Zene

Az idén jelent meg a Mindig kések, de hozzád jókor indultam című harmadik nagylemeze. Noha ő is úgy érzi, hogy ez az album már egy összeszokott zenekar munkája, továbbra is fontos számára a klasszikus énekes-dalszerzői hagyomány. Erről, valamint vidéki gyökereiről, csoport­terápiáról és régi nőkről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Nemrég jelent meg egy live session videó a Viharsarok című dalodhoz. Békéscsabáról származol, a dalszövegeidnek korábban mégis inkább Budapest volt az elsődleges tere. Miért most jött el az ideje, hogy erről a környékről is énekelj?

Barkóczi Noémi: Tavaly volt egy beszélgetés a Művészetek Völgye alkalmából, ahol Vecsei H. Miklós arról kérdezett engem és Sallai Lacit (sok egyéb projekt mellett a Felső Tízezer frontembere, lapunk külső munkatársa – B. M.), hogy nagyvárosi alkotóként mennyiben foglalkozunk a vidékkel. Szöget ütött a fejembe, hogy nem szeretném ezt a részemet elhanyagolni. Most már vagyok annyi ideje Pesten, hogy tudok ezzel a témával foglalkozni, az itteni éle­tem egyfajta nyugvópontra ért, a főváros már nem annyira egy felfedezendő világ számomra, így talán jobban vissza tudok nézni a gyökereimre. Persze ez a környezet elsősorban inkább metaforaként működik a dalban, nem jelenik meg annyira konkrét módon, mint más szövegekben Budapest. Talán azért, mert már bennem sem annyira konkrét ez a szülő­várostéma.

MN: Az új lemezen nem ez az egyetlen dal, amely emlékekre épül. Jól érzem, hogy mostanában jobban foglalkoztat a múlt, mint a jelen?

BN: Augusztusban az Orfűi Dalszövegelő dalszerzőtáborban voltam mentor, ezért picit elkezdtem utánaolvasni különböző dalszerzői technikáknak, mivel én eddig mindig elég ösztönösen dolgoztam, sosem tanultam ezt. Gondoltam, hátha könnyebben tudok majd beszélni a szövegírásról, ha egy kicsit jobban rálátok arra, hogy egyébként mit csinálok. Ekkor olvastam arról, hogy emlékekről írni azért jó feladat, mert az emlékek csak akkor maradnak meg az emberben, ha nagyon erős képek és érzelmek kapcsolódnak hozzájuk, így elég erős alapot adhatnak egy dalhoz. Ez egy véletlen rátalálás volt, noha ösztönszerűen már korábban is használtam ezt a módszert.

MN: Nagyjából mennyi idő munkáját ölelik fel a Mindig kések… dalai? Az előző lemezedről azt nyilatkoztad, hogy a karanténidőszak adott egy erős löketet a dalszerzéshez. Most is nagyjából egyszerre íródtak a dalok, vagy ezúttal egyenletesebb időközönként jött az ihlet?

BN: Az eddigi életem során ebből a szempontból ez az időszak volt a leghullámzóbb. Próbálok megbarátkozni vele, hogy váltogatják egymást az inspiratív és a kevésbé inspiráló periódusok. Az elmúlt néhány évet és az új lemez dalainak születését nagyjából le­fedi az írás-nem írás időszakainak ez a váltakozása.

MN: Hogyan birkózol meg az inspiráció hiányával? Csak azért is megpróbálsz írni, vagy el tudod engedni, képes vagy várni a következő hullámra?

BN: Ez még mindig olyasmi, amit tanulok. Folyamatosan azzal küzdök, hogy van egy olyan elképzelésem, talán könnyebben menne az alkotás, ha egy picit több lehetőség lenne az életemben a befelé fordulásra. Persze simán lehet, hogy ez valójában nincs így. Nem tudom, mert már jó ideje nem tudtam kipróbálni. Amit tudatosan csináltam az az, hogy elvonultam egy-két napra egyedül, ám ez sajnos viszonylag ritkán jött össze. Nem vagyok az az ember, aki rendszeresen leül írni, de nem vetem el, hogy egyszer mégis összejöjjön. Nemrég részt vettem a School of Song dalszerzőkurzusán, ahol pont szó volt arról, hogy sokfélék vagyunk alkotóként, és lehet, az én utam nem az lesz, hogy minden reggel hatkor leülök az asztal­hoz. Azért egy kicsit jó elképzelni, hogy talán mégis.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.