Magyar Narancs: Nemrég jelent meg egy live session videó a Viharsarok című dalodhoz. Békéscsabáról származol, a dalszövegeidnek korábban mégis inkább Budapest volt az elsődleges tere. Miért most jött el az ideje, hogy erről a környékről is énekelj?
Barkóczi Noémi: Tavaly volt egy beszélgetés a Művészetek Völgye alkalmából, ahol Vecsei H. Miklós arról kérdezett engem és Sallai Lacit (sok egyéb projekt mellett a Felső Tízezer frontembere, lapunk külső munkatársa – B. M.), hogy nagyvárosi alkotóként mennyiben foglalkozunk a vidékkel. Szöget ütött a fejembe, hogy nem szeretném ezt a részemet elhanyagolni. Most már vagyok annyi ideje Pesten, hogy tudok ezzel a témával foglalkozni, az itteni életem egyfajta nyugvópontra ért, a főváros már nem annyira egy felfedezendő világ számomra, így talán jobban vissza tudok nézni a gyökereimre. Persze ez a környezet elsősorban inkább metaforaként működik a dalban, nem jelenik meg annyira konkrét módon, mint más szövegekben Budapest. Talán azért, mert már bennem sem annyira konkrét ez a szülővárostéma.
MN: Az új lemezen nem ez az egyetlen dal, amely emlékekre épül. Jól érzem, hogy mostanában jobban foglalkoztat a múlt, mint a jelen?
BN: Augusztusban az Orfűi Dalszövegelő dalszerzőtáborban voltam mentor, ezért picit elkezdtem utánaolvasni különböző dalszerzői technikáknak, mivel én eddig mindig elég ösztönösen dolgoztam, sosem tanultam ezt. Gondoltam, hátha könnyebben tudok majd beszélni a szövegírásról, ha egy kicsit jobban rálátok arra, hogy egyébként mit csinálok. Ekkor olvastam arról, hogy emlékekről írni azért jó feladat, mert az emlékek csak akkor maradnak meg az emberben, ha nagyon erős képek és érzelmek kapcsolódnak hozzájuk, így elég erős alapot adhatnak egy dalhoz. Ez egy véletlen rátalálás volt, noha ösztönszerűen már korábban is használtam ezt a módszert.
MN: Nagyjából mennyi idő munkáját ölelik fel a Mindig kések… dalai? Az előző lemezedről azt nyilatkoztad, hogy a karanténidőszak adott egy erős löketet a dalszerzéshez. Most is nagyjából egyszerre íródtak a dalok, vagy ezúttal egyenletesebb időközönként jött az ihlet?
BN: Az eddigi életem során ebből a szempontból ez az időszak volt a leghullámzóbb. Próbálok megbarátkozni vele, hogy váltogatják egymást az inspiratív és a kevésbé inspiráló periódusok. Az elmúlt néhány évet és az új lemez dalainak születését nagyjából lefedi az írás-nem írás időszakainak ez a váltakozása.
MN: Hogyan birkózol meg az inspiráció hiányával? Csak azért is megpróbálsz írni, vagy el tudod engedni, képes vagy várni a következő hullámra?
BN: Ez még mindig olyasmi, amit tanulok. Folyamatosan azzal küzdök, hogy van egy olyan elképzelésem, talán könnyebben menne az alkotás, ha egy picit több lehetőség lenne az életemben a befelé fordulásra. Persze simán lehet, hogy ez valójában nincs így. Nem tudom, mert már jó ideje nem tudtam kipróbálni. Amit tudatosan csináltam az az, hogy elvonultam egy-két napra egyedül, ám ez sajnos viszonylag ritkán jött össze. Nem vagyok az az ember, aki rendszeresen leül írni, de nem vetem el, hogy egyszer mégis összejöjjön. Nemrég részt vettem a School of Song dalszerzőkurzusán, ahol pont szó volt arról, hogy sokfélék vagyunk alkotóként, és lehet, az én utam nem az lesz, hogy minden reggel hatkor leülök az asztalhoz. Azért egy kicsit jó elképzelni, hogy talán mégis.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
