Készített dalokat filmekhez, dolgozott Diana Ross-szal, a Gorillazzal, a Justice-szal, Thundercattel és Dua Lipával, átigazolt a Sonyhoz, valamint született két gyermeke – a Deadbeat című friss nagylemez borítóján a kislányával, Peachcsel látható. Zenei inspirációt az ausztrál doof kultúrából merített, ami nagyjából az, amit Európában rave partyknak neveznek. Így nem csoda, ha az új számokban masszívan uralkodik az elektronika, és nem is igazán a gitárok hiánya fájó, hanem az, hogy még a Slow Rush-hoz képest is kevésbé hallható Parker védjegyszerű dobolása. Szinte mindegyik dalban dobgép szól, és értelemszerűen az összhangzás is kommerszebb lett: a nyitó My Old Ways érdekes zongoratémája sokáig az ember fülében marad, akárcsak a Dracula című kislemezdal melódiája, amelyben Parker falzettes hangfekvésben énekel, de ez az album többi számára is jellemző. A Loser a szövegében megidézi Beck hasonló című klasszikusát, az amerikai énekes ráadásul itt a klipben is felbukkan, a Stranger Things-es Joe Keeryvel egyetemben. Parker a Piece of Heavenben lennonosan énekel, a túlontúl hosszú Ethereal Connectionben szabadjára engedi EDM-hajlamait, az amúgy egész jó End of Summer bizonyos részeiben meg furán nyekergetett hangon énekel. Összességében nem rossz lemez a Deadbeat, de az biztos, hogy az életmű eddigi legkevésbé sikerült darabja lett.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
