DVD

Netrebko-Hvorostovsky: Live from Red Square

Zene

Régen volt, s talán igaz sem volt, hogy az opera világában hajdanán a külcsín, az énekesek testi szépsége mellékes körülménynek számított. Tudjuk, ma már garantáltan nem így áll a helyzet, s első pillantásra éppen e fejleményt bizonyítja Anna Netrebko és Dmitri Hvorostovsky koncertje, amelyre tavaly nyáron, a másfajta tömegrendezvények révén ismerős Vörös téren került sor.

Két szép emberpéldány énekel itt áriákat és kettősöket, s az utóbbi esetekben a páratlan szoprán és a majd' ily kiváló bariton együttműködése nem is csupán két vonzó megjelenésű művészt mutat, de még némi erotikus feszültséget is sejtet. (A nemzetközi operaélet zuhanyhíradóiban újabban híresztelik is a két orosz énekes románcát.) Mindez persze csak felszíni érdekesség és pusztán a szem öröme maradna, ha Netrebko a repertoárjába frissen felvett Leonóra szólamában nem lenne vokálisan is oly izgalmas jelenség Hvorostovsky harapós Luna grófjának oldalán. Vagy ha az Anyegin záró kettősében nem válna oly megindítóvá, sőt valósággal szívszorítóvá a két operai nagyvad által elővezetett páros élettragédia. A hullámzóbb színvonalú zenekari és kórusrészletek között az ősz, ám imponálóan férfias Hvorostovsky Scarpia brutálisan energikus Te Deum-jelenetével, Netrebko pedig Maddalena eszményien formált áriájával (Giordano: Andrea Chénier) érvelt a szabadtéri áriaestek sokat vitatott és sokat szenvedett műfajának létezése mellett. S a ráadások során Netrebko produkcióját látván-hallván még az is érzékletessé válhatott, hogy a máig eleven orosz operettkultúrában milyen sajátos karaktere is van Szilvia belépőjének a Csárdáskirálynőből. Elemi lendületével, cigányos temperamentumával és - más alkalmakkor is megcsodált - táncos kedvével Netrebko nem hagyta sem cukros édelgéssé, sem epebajosan komolykodó áriázássá sápadni az oroszul felhangzó slágerszámot.

Deutsche Grammophon, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.