„Ők sem tudták, hogy lázadnak”

Magyar Narancs: Lassan három éve működtök a Syrius jegyében. Honnan jött az ötlet?

Benkó Ákos: A Syrius Legacy eredetileg csak egy fellépésre állt össze; a korábbi rádiós zenei szerkesztő, Maloschik Róbert ötlete volt, hogy 2014-ben, a Debreceni Jazznapokon Syrius-dalokkal köszöntsük Ráduly Mihály szaxofonos-fuvolistát a 70. születésnapja alkalmából. A koncert annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, nem hagyjuk abba.

MN: Mit jelent nektek ez a zene?

Benkó Ákos: Amikor legutóbb játszottunk, egy nagyon jó – de a Syriust csak a legendák alapján ismerő – zenészkollégánk – fogalmazta meg, hogy azon túl, hogy nagyon komoly a zene, az egész egy életérzés. Számomra tényleg az. Gyerekkoromban meghatározó zenei élményt nyújtott, nagy szerepet játszott abban, hogy zenész lettem.

MN: Mennyiben változott a Syriushoz való viszonyotok azután, hogy játszani kezdtétek a dalaikat?

Benkó Ákos: Mivel hangszerrel jobban átlátom és átérzem a befektetett energiát, még jobban csodálom őket! Amikor az ember rajongóból átvált zenésszé, „művelővé”, jobban megérti minden egyes hangról, miért van ott, ahol, és miért kell, hogy ott legyen.

Vidákovich Izsák: Én nem sokat tudtam a Syriusról a felkérés előtt. Amikor még csak ismerkedtem velük, és abból a célból hallgattam, hogy lekottázzam a számokat, voltak részek, amelyek nem tetszettek, de többségében voltak azok, amelyek egy teljesen új zenei élményt okoztak. Ilyen volt például Az ördög álarcosbálja első fele, én ilyet addig nem hallottam: pregnáns dallamok több szólamban, két szaxofonra írva, közben meg ütős rockdobolás… Amikor bejön a balladarész az énektémával együtt, az csodálatos! És ahogy egyre többször játszottam a számokat, egyre inkább érteni kezdtem, hogy miről is szól ez: ahogy a fülembe másztak a dalok, úgy kedveltem meg egyre jobban. Nem csak a szöveg, de a zene gondolatisága is magával ragadott. Sokan mondják a Syriusra, hogy lázadó zenét játszott, én ezt nem tudom megerősíteni, de az biztos, hogy nagyon mély érzések vannak benne.

Benkó Ákos: Intelligensen lázadó zene volt.

MN: Mi ellen lázadt?

Benkó Ákos: Nem is valódi lázadás volt, inkább valami belső késztetés. Szerintem ők sem tudták, hogy lázadnak, egyszerűen csak kimondták a zenéjükkel: nem érzem magam olyan jól ebben a közegben, de mégis van egy belső erő, ami visz tovább… Nem volt tudatos dolog, bár nekünk annak tűnik, mert annyira üt az őszintesége.

MN: A Syriust ma leginkább a Devil’s Masquarade című, angol nyelvű lemezzel azonosítják, amelyet 1971-ben rögzítettek Ausztráliában. Szerintetek mi a legnagyobb különbség a korábban született Széttört álmok (lásd keretes írásunkat) és Az ördög álarcosbálja között?

Benkó Ákos: A Széttört álmok szvit egységesebb, mint Az ördög álarcosbálja. Utóbbinál a legjobb zenéket, szövegeket és dallamokat tették össze, egy olyan programot, amivel nekiindulhattak a világnak. Véleményem szerint Az ördög álarcosbálja dalai inkább kalandozások, a Széttört álmokkal ellentétben inkább egy meseszerű sztorira épülnek, és érezhető Charles Fisher produceri munkája is. (Ő volt az a menedzser, aki a Syriust kivitte Ausztráliába, ő írta az angol szövegeket is – W. S.) Ezzel szemben a Széttört álmok (saját magyar szövegekkel) egy forradalmian új, igazi konceptalbum lehetett volna, ha megjelenik 1970-ben.

MN: Eredetibb?

Benkó Ákos: Inkább úgy fogalmaznék, hogy mélyebb. Tudták, hogy muszáj valamennyire populárisabbá válniuk. Dicséretükre váljék, hogy ezt nem úgy tették, ahogy a későbbi Syrius, akik ráadásul az 1976-ban megjelent albumuknak a Széttört álmok címet adták, holott semmi köze nem volt az eredetihez. Ezen a lemezen több szám is van, ami egyértelműen tánczene, ilyet a régi Syrius nem játszott volna.

MN: Mit lehet tudni ennek a lemeznek a történetéről?

Benkó Ákos: Állítólag már fel volt játszva az első track, amikor Erdős Péter elolvasta a dalszövegeket, és azt mondta, hogy na ne, ilyen pesszimista művet nem adunk ki. És akkor mi történt? Egy este alatt megírták a Széttört álmok című dalt, plusz rákerült a lemezre az a tánczenés koncertrepertoár, amit Orszáczkyék távozása után játszottak.

MN: Miben különbözik a Syrius Legacy egy hagyományos tribute zenekartól?

Benkó Ákos: Mielőtt belefogtunk volna, lekottáztuk és nagyon alaposan tanulmányoztuk a számokat. Természetesen semmit nem írtunk át; új a hangszerelés, és vannak olyan részek, amelyeknél improvizálunk. A hangzás csupán annyiban más, amennyit 1970 óta fejlődött a technika. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jobban szólunk, de talán tisztábban. Azonban úgy vélem, hogy a mai világban egy olyan átlagembernek, aki nem ismeri régebbről a Syriust, ez a zene is „túl sok”; érthetetlennek és emészthetetlennek tartja, ezért esélyt sem ad neki.

MN: Több régi Syrius-rajongó mondta, hogy amikor énekelsz, az olyan, mintha Orszáczky Jackie-t hallaná.

Benkó Ákos: Ez nagyon megtisztelő, de nem így van. Én csak azt az üzenetet próbálom átadni, hogy emberek, halljátok meg, hogy itt micsoda dallamok vannak! Mert az tényleg elképesztő. Külön kellett foglalkoznom csak ezzel, mert olyan nehéz hangközök vannak benne. (Mutatja zongorán és énekel: „Mert ők, holtak, hívnak engem, igazán” – W. S.) Az első három moll-skála félhangonként van – föl, le –, és ezt hihetetlenül nehéz így elénekelni. Jackie-nek remek ízlése volt, ami nagyon fejlett, ösztönös zenei tudással párosult; ahogy megformálta a dallamokat, az teljesen eredeti és egészen lenyűgöző.

Vidákovich Izsák: Nekem is ugyanez a dallam jutott eszembe – „mert ők, holtak, hívnak engem, igazán” – ez marha nehéz lehet. Amikor otthon felvételről gyakorlom, kérdezem is magamtól, hogy is van ez? És csak keresem a hangokat.

MN: Hogyan fogadja a közönség a produkciót?

Vidákovich Izsák: Többféle koncertív van, a legjobb, amikor az első szám után érezzük, hogy feszülten figyelnek, ilyenkor jobban is játszunk. De például az nagyon emlékezetes volt, amikor koncert után egy tízéves lány futott oda hozzám az egész családjával. Nem is értettem, mit mond, külföldiek voltak, de teljesen odavoltak. De előfordult olyan is, hogy bekiabálták, hogy ez milyen jó.

Benkó Ákos: Egy ős-Syrius-rajongó kiabált, aki a koncert után annyira fel volt pörögve, hogy nemcsak a zenekart, de még a technikusokat is meghívta egy sörre. Azt mondta, hogy ő most hazamegy, berakja a CD-nket és iszik reggelig.

Széttört álmok

A többtételes mű a Syrius 1969 és 1973 közötti „legendás” felállásának (Baronits Zsolt, szaxofon; Orszáczky Miklós „Jackie”, basszusgitár, ének; Ráduly Mihály, szaxofon, fuvola; Pataki László, billentyűs hangszerek; Veszelinov András, dob) első saját szerzeménye; a Magyar Rádió 1970. október 8-án élőben sugározta. A felvételt évtizedekkel később, 1994-ben adták ki a Most, múlt, lesz című lemezen. A szöveget Tálos Endre, Molnár András Imre és Verbényi József írta.

1973-ban Ráduly Amerikába, egy évre rá Orszáczky Ausztráliába ment, később pedig Pataki is külföldre távozott; a zenekart Baronits Zsolt szervezte újjá. Az 1976-ban megjelent Széttört álmok című lemez csak címében azonos az eredeti szvittel, a régi tagok közül Baronits mellett Veszelinov játszik, illetve Tátrai Tibor, aki 1972-ben lett a zenekar tagja.

Névjegy

A Syrius Legacyben Benkó Ákos dobol és énekel, ő 2012-ben a Jávori Vilmos dobverseny 1. helyezettje volt, 2014-ben az év zenészének kijáró felvidéki Harmonia-díjat ítélték neki, hatodik éve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzdobszakának adjunktusa. Basszusgitáron a Junior Prima-díjas Fonay Tibor játszik, aki 2013-ban megnyerte az Orszáczky Jackie Basszusgitár Tehetségkutató Versenyt. A billentyűs Tempfli Erik, alt- és szopránszaxofonon Ludányi Tamás, tenorszaxofonon és fuvolán Vidákovich Izsák játszik. A zenekar a JazzMa.hu szakmai szavazásán 2014-ben az év együttese lett.