Zene

Kifogástalannak megismert és a zenitjükön sejthetően még nem túlbucskázott zenekarok rossz lemezeiben mindig van valami titokzatos. Az utóbbi évek legeredetibb hangzó kavalkádját megteremtő brooklyni rock-soul-dzsessz-funkzenekar negyedik lemeze is afféle rejtélyes kudarc.

"A két háború között nem jártam Bécsben, ahhoz pedig túl fiatal vagyok, hogy emlékezzem a régi Bécsre, aStrauss-muzsikára, a hazug, könnyed bájra. Nekem Bécs csak egy méltóság nélküli romváros, melynek romjaira a februári tél hatalmas hó- és jégrakásokat emelt" - e szavakkal kezdődik Graham Greene 1948-ban kelt regénye éppúgy, mint a belőle viharos gyorsasággal (1949-ben, Greene közreműködésével) elkészített Carol Reed-film is.

című stratégiai társasjátéka már a legelső pillanatban meglepheti a táblás játékok kedvelőit: a játékosnak itt nincs bábuja, saját színe vagy csapata, sőt arról sincs szó, hogy bármelyik lépésével csak a saját pozícióját erősítené. Az Airlinesban minden húzás szükségszerűen növeli a többi játékos győzelmi esélyeit is - a játszók feladata az, hogy így éljenek a lehetőségekkel. A játékban különféle európai székhelyű légitársaságok építik ki légi útvonalaikat; minél jobban behálózza Európa légterét, az egyes társaságnak annál inkább növekszik az értéke a tőzsdén.

Elkoptatott frázis, de a Ruhr-vidékről származó Bohren & Der Club Of Gore valóban pontosan ugyanazt a világvége-hangulatot prezentálja, mint mondjuk metálban a Neurosis - s így a hardcore-punkokból dzsesszistákká vedlett germán arcok egyáltalán nem nyújtanak könnyű hallgatnivalót a hosszúra nyújtott, nagyon lassú, vonszolós-ambientes zenéjükkel. A rendelkezésre álló források megoszlanak abban, hogy a Beileidet vajon teljes albumnak szánták-e, avagy kislemeznek.

Hosszú évekkel a Védett férfiak és a Szexmisszió után a hímek kiradírozása a bolygóról kevéssé tekinthető originális elképzelésnek, ez azonban nem jelenti azt, hogy Brian K. Vaughan író ne hozhatna ki nagyon is sokat az ötletből.

Kerekes székhez kötött hajléktalan utcazenészek Afrika egyik legrémesebb országából - rossz biztos nem lesz, csak éppen félni lehet, hogy egy ilyen töményen együttérzést parancsoló előadásba nehezen fér bele az őszinte, erőltetésmentes nézőtéri önfeledtség. Ráadásul a MűPa nagyobbik koncertterme, a Bartókról elnevezett nem annyira ésszerű, mint inkább megtisztelő választásnak tűnt: túl levegős lesz ahhoz, hogy belesodródhassunk bárki-bármi bűvkörébe.

Két brit sci-fi rajongó (író+illusztrátora) járja le az ufó-történelem állomásait Amerikában (51-es körzet, Roswell stb.). Az egyik fordulóban belebotlanak Paulba, az űrlénybe, aki 60 éve ragadt itt (lezuhant a gépe, és eltrafálta egy kislány Paul nevű kutyáját).

A decemberben, nulla reklámmal elindított, mindössze félmilliós büdzséből forgatott webszéria, a MAB első évadának epizódjait eddig több tízezren nézték meg.

Eljött a nagy pillanat, nota bene a honi DVD-forgalmazás jóvoltából, hogy egy mindmáig méltatlanul alulértékelt művet fölrakjunk a neki járó - legfelső - polcra, az aszúk közé. Nevezett műalkotás a maga idejében (1975-ös amerikai bemutatója után két esztendővel) megjárta a magyar mozikat is, igaz, akkor még Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandja volt a címe.

Momentán nem jut eszembe egyetlen olyan történelmi időpillanat vagy társadalmi formáció, amikor és ahol Gogol remekműve, A revizor ne lenne magától, alapjáraton is üvöltően aktuális. Ez aztán tényleg olyan mű, amelynél elégségesnek látszik eljátszani a kottát egy közepes előadáshoz - mondjuk kottát olvasni azért tudni kell.

Nem is tudom, volt-e már egyszerre, együtt Budapesten ennyi nagysága a szabad, improvizatív, avantgárd zenének. Brötzmann eddig kisebb formációkkal járt itt.

Miközben Dave Grohl tizenhét éve futtatott, mindmáig töretlenül sikeres zenekarától igazán nem nagy kihívás négy-öt (vagy akár kétszer ennyi) erős dalt felidézni, az sem tagadható el, hogy az egészen kiváló dobosból magát korrekt gitáros-énekessé átképző figura egyúttal a töltelékgyártás egyik nagymestere is. A legnyilvánvalóbban a Fighters 2005-ös, gyakorlatilag végighallgathatatlan dupla lemezén (In Your Honor) mutatkozott meg e szomorú tény, de a langyos számok serege minden esetben elnehezíti a közel kerülést a zenekar lemezeihez, és ez alól a Wasting Light sem jelent üdítő kivételt.

Mi tagadás, volt egy kis megingás a pályáján, egy átmeneti lazító időszak, amikor maga Sidney Lumet igyekezett megszólítani a belsejében megbúvó színészt, de a Lumet-nekrológok tanúsága szerint a Védd magad! című közös projekt mintha meg sem történt volna. Pedig léteznek lemezek, amelyek Vin Diesel alakítását őrzik, és a stáblistán a maestro szerepel rendezőként, de nyilván kegyeleti okok magyarázzák az elhallgatást.

Most vagy virágzik a demokrácia, ezért nincsenek jó közéleti viccek, vagy a humor nem tud lépést tartani a kétharmados tempóval. Mindenesetre a Spinoza Házban nemrég Vékes Csaba rendezésében bemutattak egy minden hátsó szándék nélküli, valóban szórakoztató politikai kabarét.