„Szörnyen ideges voltam, de hiába remegett az egész testem, belekezdtem Vieuxtemps Fantasie-caprice című művébe. Nem tudom, hogy játszottam, de igyekeztem az egész szívemet beleönteni. Vieuxtemps felesége, aki zongorán kísért, hirtelen felugrott a hangszertől, és a szobában a bútorok között kezdett keresgélni valamit. Meglepett a viselkedése, de nem csak engem, hanem Vieuxtemps-t is. Végül az asszony így szólt: »Úgy tűnik, egy macska van a szobában, az nyávoghat így.« Rögtön megértettem, hogy valószínűleg a glissandóimra célzott. Azóta utálom a glissandót.”
Így számolt be Auer Lipót első találkozásáról a nagy belga mesterrel, Henri Vieuxtemps-mal. A magyar virtuóz később, mindössze huszonhárom évesen a szentpétervári konzervatórium tanára lett, talán ő alapozta meg a neves „orosz hegedűiskolát” is – bár vannak, akik úgy vélik, Auer valójában a fiatal Mischa Elmantól lesett el fortélyokat, aki a birodalom peremterületéről hozta saját, zsidó gyökerű zenei örökségét. „Emlékszem, Mischa milyen nagy mértékben változtatta meg Auer elképzelését a technikáról és a hangszínről. Élénken figyelte, hogy Mischa mit tanult a hegedűs apjától, aki egy odesszai klezmerjátékos fia volt” – idézte fel Efrem Zimbalist.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
