mi a kotta?

Rettentő titkok

  • mi a kotta
  • 2017. július 1.

Zene

„Mi a jelentősége Kundry csókjának? – Ez, kedvesem, rettentő titok! – Ádám és Éva birtokba vették a »tudást«. »Tudatosodott a bűn« bennük. Az emberi fajnak vezekelnie kellett ezért a tudatosságért, szégyenben és nyomorúságban, amíg Krisztus el nem hozta a megváltást, magára nem vette az emberiség bűnét… Ádám – Éva: Krisztus. – Mi lenne, ha most hozzátennénk ehhez: – »Amfortas – Kundry: Parsifal?« De vigyázzunk ezzel! – A csók, amely miatt Amfortas bűnbe esik, Parsifalt ráébreszti erre a bűnre, nem a sajátjára, hanem a mélységesen lesújtott Amfortaséra, kinek panaszai addig csak tompítva jutottak el a füléig, de akinek ügye most teljes világosságában jelent meg előtte azáltal, hogy osztozott vele a bűn átérzésében: mintegy villámcsapásra így szólt magában: »Ah! Ettől a méregtől volt rosszul, akinek a jajgatását nem értettem eddig!« – Ő többet tud, mint az összes többi.” Így magyarázta fejedelmi barátjának, Lajos bajor királynak utolsó műve, a Parsifal részvétteljes üzenetét a szakrális áthallásoktól láthatóan korántsem idegenkedő Wagner „egyházügyi főtanácsos” úr. A Parsifalt most újra elénk hozza az év e szakának várva várt eseménysorozata, a Budapesti Wagner-napok, a kéthetes rendezvényt az idén is e zenés ünnepi játék előadása indítja majd (Nemzeti Hangversenyterem, június 8., négy óra). A karmester természetesen – és egyszersmind csoda gyanánt – Fischer Ádám lesz, a címszerepet a kiváló Peter Seiffert, a csókjával bűnbe ejtő és a bűnt át is éreztető Kundryt pedig a nagyszerű litván szoprán, Violeta Urmana (képünkön) alakítja majd.

Másfajta „rettentő titok” lehet Kodály Zoltán utolsó színpadi műve, a Czinka Panna körül. 1948. március 15-e estéjén ugyanis jószerint minden feltétel adott volt ahhoz, hogy Kodály és Balázs Béla közös alkotása, amelynek bemutatóján a kor jeles operaénekesei és prózai színészei együtt működtek közre, zajos és egyúttal hivatalos sikert arasson. Mégsem így történt, méghozzá olyannyira nem, hogy a Szabad Nép az alábbi szavakkal dorongolta le a Kossuth-díjat a legelsők között épp a bemutató napján átvevő Kodály daljátékát: „A díszelőadásból szinte ünneprontás lett, támadás a történelmi igazság, a művészi színvonal, a magyar nép jogos nemzeti érzékenysége ellen.” A Népszava pedig így ítélte meg a zeneszerző teljesítményét: „Ez a mű úgy hat, mint valami röpke zenei vázlat…” Az Opera MagyarFesztje most lehetőséget teremt, hogy felülvizsgáljuk e sommás megállapításokat, hiszen a tartósan elrekkentett Czinka Panna zenei anyagát (Canticum Rákó­czianum) jövő hétfőn koncertszerű formában újra előadják: Kocsár Balázs vezényletével, egy másik, majdnem ilyen ritkán felhangzó Kodály-mű, a Szimfónia társaságában megszólaltatva (operaház, június 5., fél nyolc).

Végezetül egy remek vonósnégyes és egy szintoly remek zongoraművész közös föllépésének ajánlója követel pár szót tőlünk. Az 1945-ben a moszkvai konzervatóriumon megalakult vonósnégyes, a Borodin Quartet – amelynek legelső csellistája Misztyiszlav Rosztropovics volt – a Zeneakadémián most Várjon Dénes társaságában koncertezik majd, a program végén közösen előadva Sosztakovics g-moll zongoraötösét (június 9., fél nyolc).

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.