„Mi a jelentősége Kundry csókjának? – Ez, kedvesem, rettentő titok! – Ádám és Éva birtokba vették a »tudást«. »Tudatosodott a bűn« bennük. Az emberi fajnak vezekelnie kellett ezért a tudatosságért, szégyenben és nyomorúságban, amíg Krisztus el nem hozta a megváltást, magára nem vette az emberiség bűnét… Ádám – Éva: Krisztus. – Mi lenne, ha most hozzátennénk ehhez: – »Amfortas – Kundry: Parsifal?« De vigyázzunk ezzel! – A csók, amely miatt Amfortas bűnbe esik, Parsifalt ráébreszti erre a bűnre, nem a sajátjára, hanem a mélységesen lesújtott Amfortaséra, kinek panaszai addig csak tompítva jutottak el a füléig, de akinek ügye most teljes világosságában jelent meg előtte azáltal, hogy osztozott vele a bűn átérzésében: mintegy villámcsapásra így szólt magában: »Ah! Ettől a méregtől volt rosszul, akinek a jajgatását nem értettem eddig!« – Ő többet tud, mint az összes többi.” Így magyarázta fejedelmi barátjának, Lajos bajor királynak utolsó műve, a Parsifal részvétteljes üzenetét a szakrális áthallásoktól láthatóan korántsem idegenkedő Wagner „egyházügyi főtanácsos” úr. A Parsifalt most újra elénk hozza az év e szakának várva várt eseménysorozata, a Budapesti Wagner-napok, a kéthetes rendezvényt az idén is e zenés ünnepi játék előadása indítja majd (Nemzeti Hangversenyterem, június 8., négy óra). A karmester természetesen – és egyszersmind csoda gyanánt – Fischer Ádám lesz, a címszerepet a kiváló Peter Seiffert, a csókjával bűnbe ejtő és a bűnt át is éreztető Kundryt pedig a nagyszerű litván szoprán, Violeta Urmana (képünkön) alakítja majd.
Másfajta „rettentő titok” lehet Kodály Zoltán utolsó színpadi műve, a Czinka Panna körül. 1948. március 15-e estéjén ugyanis jószerint minden feltétel adott volt ahhoz, hogy Kodály és Balázs Béla közös alkotása, amelynek bemutatóján a kor jeles operaénekesei és prózai színészei együtt működtek közre, zajos és egyúttal hivatalos sikert arasson. Mégsem így történt, méghozzá olyannyira nem, hogy a Szabad Nép az alábbi szavakkal dorongolta le a Kossuth-díjat a legelsők között épp a bemutató napján átvevő Kodály daljátékát: „A díszelőadásból szinte ünneprontás lett, támadás a történelmi igazság, a művészi színvonal, a magyar nép jogos nemzeti érzékenysége ellen.” A Népszava pedig így ítélte meg a zeneszerző teljesítményét: „Ez a mű úgy hat, mint valami röpke zenei vázlat…” Az Opera MagyarFesztje most lehetőséget teremt, hogy felülvizsgáljuk e sommás megállapításokat, hiszen a tartósan elrekkentett Czinka Panna zenei anyagát (Canticum Rákóczianum) jövő hétfőn koncertszerű formában újra előadják: Kocsár Balázs vezényletével, egy másik, majdnem ilyen ritkán felhangzó Kodály-mű, a Szimfónia társaságában megszólaltatva (operaház, június 5., fél nyolc).
Végezetül egy remek vonósnégyes és egy szintoly remek zongoraművész közös föllépésének ajánlója követel pár szót tőlünk. Az 1945-ben a moszkvai konzervatóriumon megalakult vonósnégyes, a Borodin Quartet – amelynek legelső csellistája Misztyiszlav Rosztropovics volt – a Zeneakadémián most Várjon Dénes társaságában koncertezik majd, a program végén közösen előadva Sosztakovics g-moll zongoraötösét (június 9., fél nyolc).
