A csaknem négy éve megjelent előző lemezéhez (Love Songs: Part Two) képest sok minden történt Archie Fairhursttel. Elköltözött vidékre a nyüzsgő Londonból, családot alapított, s ahogy új lemeze is tanúsítja, jelentős ígéretből immár kiteljesedett elektronikus tánczenei alkotóvá érett. Míg a Love Songs… még a vágy és a beteljesülés pillanatait idézte fel fülledt-forró hangszereléssel és célzottan kiválasztott hangmintákkal, addig az új album, a Home számai az identitásról, önmagunk megtalálásáról szólnak, legalábbis amennyi értelme lehet ennek a vérbeli, zömmel 4/4-es, inkább középtempós, 120 bpm alatti tánczenék esetében. A Romare néven alkotó művész továbbra sem szakadt le a soul-, blues-, gospelhagyományból kölcsönzött hangminták újrahasznosításától (emiatt jó öt éve kulturális kizsákmányolással is vádolták), ám ezek az audioutalások csupán az adott szerzemények kontextusában értelmezhetők, és ott fontos helyi értékkel bíró építőelemek, amelyek köré Fairhurst egész organikus birodalmat, hangokból álló lüktető univerzumot épített fel. Minden egyes darab magában is kész műremek, és a rafinált, kellemesen kibogozható kompozíciók nem nélkülözik a csavarokat, sőt, a maguk hirtelenségében meghökkentőnek számító eksztatikus pillanatokat sem, mint például a gospel-house The River hosszan késleltetett, felépített parkettrobbantó dropjában. A Home-mal tényleg hazaérkezett Romare; ennél sokkal jobb futurista diszkózenét nehezen lehet csinálni, de neki talán sikerülni fog.
Ninja Tune / Neon Music 2020
