Royce, bakelitben - Music On Vinyl

Zene

Ezekben a napokban, hónapokban, amikor már közhelyszámba megy, hogy a magnókazetták után a CD-k ideje is leáldozott, és még nincs válasz arra a kérdésre, hogy miért fizessünk a zenék digitális forrásaiért, ha fizetés nélkül is elérhetők, a parázó lemezpiacon egyre jelentősebb teret és rangot kapnak a vinyljunkie-kra szabott áruk.

Ezekben a napokban, hónapokban, amikor már közhelyszámba megy, hogy a magnókazetták után a CD-k ideje is leáldozott, és még nincs válasz arra a kérdésre, hogy miért fizessünk a zenék digitális forrásaiért, ha fizetés nélkül is elérhetők, a parázó lemezpiacon egyre jelentősebb teret és rangot kapnak a vinyljunkie-kra szabott áruk.

Mint köztudott, egy magára valamit is adó vinyljunkie nem pusztán bakeliten hallgat zenét, hanem egyenesen a lemezek első, eredeti kiadására hajt. Valójában több mint függés, elvi kérdés ez, persze a kivétel erősíti a szabályt.

Ilyen kivételnek számítanak a mostanság szép számmal gyarapodó audiophile vinylek - melyek kiadói közül a Music On Vinyl nevűnek már hazánkban is van forgalmazója (IndieGo).

Na jó, de mi az, hogy audiophile vinyl?

Az audiophile vinyl olyan, mint verdában a Rolls-Royce, a gyártását rendkívüli műgond övezi. A bevett súlya 180 gramm, az anyaga pedig szűz plasztik, nem afféle újrahasznosított fajta, amivel a hetvenes évek energiaválságos éveiben kísérleteztek galádul. Ha mód van rá, 45-ös fordulatszámon pörög, mert úgy ezerrel dinamikusabb, és természetesen az eredeti masterszalagra épül, nem pedig annak ki tudja, hányadik utódára. Remasterelését (ha mód van rá) az eredeti hangmérnök végzi, de az sem baj, ha jelen van valaki a zenekarból (mint Robert Plant a Led Zeppelinek remasterelésekor, a 200 grammos audiophile vinylekkel bombázó Classic Record esetében). Így lesz képes pontosan úgy szólalni meg, mint a valamikori, mágikus első kiadás, aminek megidézését szolgálja a borító hű nyomása is. (Bónuszokról hang- és képmellékletben is lehet szó, de nem követelmény.)

Mindemellett egy audiophile vinylről még azt kell tudni, hogy meglehetősen drága - az ára nagyjából duplája egy újranyomott "mezei" vinilnek, de még így is töredéke a felbecsülhetetlen értékű első kiadásoknak.

*

Ha egy vinyljunkie véletlenül a www.musiconvinyl.com oldalra téved, azt olvashatja a hírek között, hogy a Universal Music számos kiadványa is a kiadó horgára került. A labelmenedzser Mark Klinkhamer régi vágya teljesült ezzel a fogással, úgyhogy kapásból sorolja, mire számíthatunk. Joe Cockerre, Tom Waitsre, Pulpra, Miles Davisre és a Queens Of Stone Age-re például, az utóbbit kimondottan a gyűjtők ritkaságai közé szánva, limitált példányszámban és színes vinilen. Aztán jöhet a többi, a Cure, Beck és Bob Marley.

A Music On Vinyl két éve nyomja a magáét Hollandiában - derül ki a bemutatkozó passzusból -, 180 grammos LP-n és 7 inches kislemezen, klasszikus darabokból és újakból egyaránt. Szigorúan analóg masterek felhasználásával és hozzájuk egy 35 éves gyakorlattal rendelkező hangmérnökkel.

Aztán, ha van még lelke, a vinyljunkie átrághatja magát a kiadó katalógusán, azt tapasztalva, hogy minden belefér, "b"-vel Dave Brubeck, Jeff Buckley és Captain Beefheart, "c"-vel Johnny Cash, Leonard Cohen és Clash, "d"-vel Bob Dylan, Miles Davis és Deep Purple. A vinyljunkie-t elégedettséggel tölti el a változatosság és a meggyőző értékrend, ám ahogy szorozni kezd, elszomorodik kicsit. Címenként kilencezer (dupla lemeznél tíz) forinttal számolva az annyi, mint... És legfeljebb az vigasztalja, hogy a Classic Record audiophile kiadványainak (lásd mint fent, Led Zeppelin) az ára még ennél is jóval húzósabb.

*

Egy magára valamit is adó vinyljunkie tárgyilagos, még ha elvi alapon is hallgat zenét. Mi mást tehet? Találkozott már hullámos, pattogó, zajos (új) bakelitekkel is. Volt idő, hogy (az átlagos 130 helyett) 90 grammra redukálták a korongok súlyát, na és akkor megtörténhetett bármi... Az első kiadással is. Szóval résen kell lenni...

Nincs mese, a puding próbája a hallgatás.

Úgy döntöttem, hogy a Music On Vinylt Jimi Hendrixszel tesztelem. Az ő lemezeiből már éppen elég gyatra nyomással találkoztam ahhoz, hogy kiderüljön, hol lakik az úristen. Ha minden igaz, akkor a "hangzásban". Jimi legalábbis azt tartotta, hogy nem a dallam vagy a szöveg, hanem a hangzás alkotja azt a mennyei dimenziót, amitől úgy festhetnek a számai, "mintha egyenesen az égből csöppentek volna közénk".

Ehhez a mennyei triphez persze egy olyan mennyei hangmérnök kellett, mint Eddie Kramer. És mire 1967. december 1-jén kijött az Axis: Bold As Love című (második) Jimi Hendrix Experience-album, Jimi és Eddie már istenesen összecsiszolódott. Mintha szerzőtársak lettek volna. Így hát a legkevésbé sem mellékes, ami ennek a Music On Vinyl-kiadványnak a celofánján áll: exkluzív, analóg remasterelt 180 grammos vinil, az eredeti kétsávos szalagról, Jimi eredeti hangmérnökétől.

A tárgyilagosság kedvéért először azt kell mondanom: az eredeti nyomásában soha nem hallottam ezt a lemezt. Majd azt: amit hallottam, az viszont ehhez képest a béka feneke alatt volt. Márpedig onnan nincs kifutópálya az ufók, a démonok és angyalok birodalmába. Nem kellett sok, mire a tű a Spanish Castle Magichez ért, teljesen beszippantott valami voodoo. És még előttem volt a kedvenc világvégém, az If Six Was Nine-ban. Na, az a csúcs (pedig valójában csak "demó világvége", merthogy Jimi elvesztette a kész felvétel szalagját halloween éjszakáján, és nem sikerült megismételniük)...

Ez persze már történelem.

Bizonyos értelemben a Music On Vinyl is a történelem.

De ha nekem azt mondja egy vinyljunkie, hogy neki ilyen súlyos anyag kell, hogy a mennybe menjen, meg tudom érteni.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.