Zenei ismeretterjesztők gyakran szólnak-írnak arról, hogy Bartók és Kodály életművének egyik legvonzóbb vonása a különleges figyelem, amellyel a két zeneszerző a gyermekek felé fordul. Ebben ők ketten fej fej mellett világelsők: a zenetörténetben nincs más igazán jelentős komponista, aki olyan mennyiséget és minőséget tett volna le az asztalra a gyermekeknek szánt, de teljes értékű (nem „gügyögő”) művészet terén, mint ők. Kettejük közül Kodály főként vokális zenét, Bartók azonban ezen a területen műfaji szempontból és apparátusban is változatosabbat alkotott. Zongorára született a két nagy, többfüzetes sorozat, a hagyományosabb és alapvetően folklorisztikus profilú Gyermekeknek, valamint a modernebb, bonyolultabb Mikrokozmosz, utóbbi a világábrázolás és az evolúcióelmélet zenei lenyomata, hiszen a zene és a zenei gondolkodás fejlődését mutatja be fokozatosan nehezedő darabokban, a csírától a bonyolult konstrukciókig. Ott vannak azután a kórusok, és ott a vonós kamarazene képviseletében a Negyvennégy hegedűduó, amely a Gyermekeknek módján népzenei inspirációjú.
Sajnos a keletkezésük óta eltelt évtizedekben ezek a sorozatok kicsit túlságosan is a „mieink” maradtak: kevés az olyan nagy, külföldi művész, aki játssza őket, pedig egyik legizgalmasabb vonásuk éppen a kétfunkciós jelleg; az, hogy ezek pedagógiai és koncertzenék egyszerre. Most itt egy lefegyverező lemez, amelyen a Franciaországba elszármazott román apa immár teljesen franciává lett lányai, a harmincas éveikben járó Nemtanu nővérek adják elő a Negyvennégy duót, kitűnően. Sarah és Deborah egyformán remekül hegedül, mindent tudnak: sokszínű hang, tökéletes technika, a karakterek változatossága, a népzenei megszólalásmód hitele. Ha kell, nyerseség, ha kell, kifinomultság – és mindig természetesen, a teljesítménykényszer legcsekélyebb mellékíze nélkül. Anyanyelvi színvonal.
Decca, 2016
