sorozat - ÍRÓ ÉS KAMUHÕS

  • K. G.
  • 2010. április 1.

Zene

Jason Schwartzman világéletében a geek-slacker-lúzer-okostojás-balfék vonalon mozgott, a csúcsra már pályakezdésekor (Wes Anderson: Okostojás) felért, azóta nincs mit bizonyítania. Hogy mennyire nincs mit, arról szól az Író és kamuhős című sorozat, a tartalomismertető szerint meg arról, hogy egy Jonathan nevű fickó regényírás helyett Chandler és némi fű befolyása alatt magánhekust játszik.
Jason Schwartzman világéletében a geek-slacker-lúzer-okostojás-balfék vonalon mozgott, a csúcsra már pályakezdésekor (Wes Anderson: Okostojás) felért, azóta nincs mit bizonyítania. Hogy mennyire nincs mit, arról szól az Író és kamuhõs címû sorozat, a tartalomismertetõ szerint meg arról, hogy egy Jonathan nevû fickó regényírás helyett Chandler és némi fû befolyása alatt magánhekust játszik. A piac e téren is gyorsan telítõdik, a Brick címû jól sikerült tinédzserfilmben például egész komolyan volt véve a pubertáskori noirkodás, Chandler és Hammett mozdulataival amerikai gimnazisták keménykedtek, innen pedig már csak egy pici lépés, hogy valaki - momentán egy gyerekképû neurotikus a Woody Allen Kisképzõbõl - Brooklynban kezdjen ballonkabátos bénázásba. A jófejkedéshez, ha mindenki marha elégedett az alapötlettel, de senki sem strapálta magát ennél tovább, hivatásos jófejekre van szükség - ezen a poszton Budapesten Mucsi & Scherer játszik, Brooklynban meg Schwartzman, Galifianakis (frissen feltört jófej) és Ted Danson (másodvirágzó jófej). 'k azok, akik még álmukból is, egyébként meg 25 perc csak egy epizód. Valaki mindig betép, egy tárgy vagy rokon mindig megkerül, Brooklyn (az új Manhattan) mindig beköszön, és mindhárom jófej - a vékony, a dagadt és a gazdag õsz - bemutat egy-egy kedves neurózist. Az idõ gyors múlását a jófejség elsõ számú törvénye is szavatolja: jófej jófejt vonz; Jim Jarmuschra sem kell sokat várni, hogy egy mûteremlakásban bicajozzon. Az HBO sorozata olyan, mint a dagadt jófej kedvence: minõségi sajtburger sajt nélkül.

HBO, kedd, 21.00

*** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.