Alulöltözött és túlsminkelt tinilányok betyárkodnak, övön aluli poénok és lábszárat dugó ölebek cikáznak a levegõben; Colin Firth és a hol nõnek, hol férfinak maszkírozott Rupert Everett egymáséi lesznek. Sokat mondok, ennyi emléket hagy maga után a St Trinian's - Nem apácazárda címû film, mely - mint a beszédes alcím is jelzi - egy mérsékelten konszolidált közegben, pontosan egy rendkívül rossz hírû bentlakásos iskolában játszódik. Az itt (nem) tanuló leányzók egytõl egyig a deviáns viselkedés cégéres mintapéldányai, akik tematikus csoportokba verõdve (csinibabák, emósok, okostojások stb.) élik társadalmi normáktól mentes, boldog mindennapjaikat. A prominens angol tanintézményeket kifigurázó gondolat ezúttal (is) Ronald Searle karikaturistától ered; szatirikus rajzait számtalanszor feldolgozta már az angol filmipar - hol kisebb, hol nagyobb sikerrel. Az Oliver Parker-Barnaby Thompson rendezõpáros által jegyzett legfrissebb adaptáció egyértelmûen az elõbbi halmazba sorolható (azt erõsíti v. gyengíti), hiába a rakott szoknyák alatt rejtõzködõ gépfegyverek és a hallucinogéneket terítõ copfos bakfisok minden bája. Az eleinte fõként vegetatív poénokból építkezõ mozi egy idõ után szereplõi heves jellemfejlesztésébe csap át, ami egyes hõsnõknél a lexikális tudás, másoknál a trendi frizura oly várható megjelenésében realizálódik. Mindeközben a némileg elhasználódott sármú Firth és "a milyen volt dívaságom?" felett mélázó Everett rendíthetetlenül járja násztáncát a valószínûleg másról híres angol humor romjain.
A Best Hollywood bemutatója
*
