Tartalom

Narancs XX. évf. 28. szám (2008-07-10)

Publicisztika

Publicisztika

Amikor mocskos szavak jönnek - Az Alkotmánybíróság és a gyűlöletbeszéd korlátozhatósága

A rendszerváltás óta soha nem volt ennyi rasszista és homofób gyűlölet a hazai közéletben. És az ügyészségek, bíróságok sohasem tűntek ennyire tétlennek és/vagy tehetetlennek. A törvényhozó a büntető- és a polgári jogi szabályozás szigorításával igyekezett segíteni a helyzeten. De - amint az Alkotmánybíróság (AB) múlt heti döntéseiből kiderült - egyik kísérlet sem állta ki az alkotmányosság próbáját. Az AB eddigi gyakorlatának és a módosítások valóban komoly technikai hibáinak ismeretében ez nem is volt meglepő. Ami viszont újdonság, hogy néhány alkotmánybírói véleményben már megjelentek a gyűlöletbeszéd korlátozhatatlanságával kapcsolatos kételyek.

Publicisztika

helyesbítés

Múlt heti számunk Újra húzhat c. szerkesztőségi cikkében az áll, hogy "Bárándy Péter elmulasztott a papájával konzultálni" - összekevertük a keresztneveket, Bárándy Gergelyt kellett volna írnunk.

Publicisztika

A rács mögé!

A hétvégi melegtüntetés (melyről lapunk belső oldalain részletesen is beszámolunk) nem mindenkiből a legjobb s legnemesebb énjét hozta ki. Miközben őrjöngő nácik akarták meglincselni a tömegben vonuló melegeket és nem melegeket, Széles Gábor lapjának (Magy. Hírl.) tárcaírója a Szépművészeti Múzeum oldalában italozott éppen ("előttem kellően behűtött fél korsónyi Stella"), s elmélkedett. Imigyen. "Baktattak (ti. a melegek - a szerk.) kényszermosollyal a képükön, az SZDSZ új generációs teherautója után, azok ugyanis gyáván és lustán a platón viháncoltak, de az első repülő tojás láttán leengedték a ponyvát, és a sötétben reszkettek." Alexa Károly éppenséggel lehetne homofób is, és kétségtelenül erre utalnak cikkében a "kis exállamtitkárbuzi", a "sok, szerencsétlen, megvezetett kripli", valamint a "milyen jó lenne, ha nekik akkora volna, amekkora nincs" fordulatok, de ez nem érdekel senkit.

Egotrip

Ingyenebéd

Egotrip

Robin Hood a spájzban

A világgazdasági fejlemények hatására hazánkban is gyors növekedésnek indultak az üzemanyag- és élelmiszerárak. Mi a teendő ilyenkor? A pénzügyminiszter javaslata szerint Robin Hood módjára a magukat ebből az alkalomból nyilván hülyére kereső energiacégeket kell megadóztatni, és ebből az adóból támogatni valahogyan a szegények fűtésszámláját. Ezt a megoldást a Fidesz sem vetné el, de inkább Rózsa Sándor-adónak nevezné. Persze utóbbi megnevezés némi kockázatot is hordoz magában, mert kérdéses, hogy a nagy betyár a rabolt javak mekkora részét osztotta el a szegények között.

Belpol

Belpol

Támadás a melegek ellen - A félelem napja

A rendőrség felkészültségének köszönhetően nem érte komolyabb atrocitás a szombati melegfelvonulás résztvevőit. A szélsőjobboldal azonban melegverés nélkül is elérte célját: a megfélemlített kisebbség inkább otthon maradt, a szombat délután felvonuló szimpatizánsok pedig tojászáporban és leköpködve szorongták végig az utat. A Narancs egyik tudósítója a támadókkal mozgott, másik a felvonulókkal haladt.

Belpol

Növekvő jutalékok

Szántó Zoltán gazdaságszociológus a korrupcióról

Egyre kiterjedtebb a köz- és az üzleti szféra közötti korrupció - derül ki azokból a vállalatvezetőkkel készült mélyinterjúkból, amiket a Transparency International (TI) megbízásából készített Szántó Zoltán gazdaságszociológus és Tóth István János közgazdász. Az állam gyenge, a jogszabályok rosszak, vagy nem hajtatják őket végre. Komplex, az egyes területeket külön kezelő intézkedésekkel azonban lehetne a korrupció ellen tenni.

Belpol

ÁSZ-jelentés a MÁV milliárdjairól - A cég

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2001 után most újra megvizsgálta a vasúti közlekedésben uralkodó állapotokat. A Narancs ugyan évek óta figyelemmel kíséri az államvasút vergődését, de az egyelőre nem végleges jelentés további sokkoló észrevételekkel egészíti ki a képet.

Belpol

Nagykoalíció Fóton - Porban a gyöngy

Alig két hete helyi népszavazáson dőlt el, hogy Fóton megépülhet az új egészségház. Ezzel a város irányítását a közelmúltban törvénysértő módon magához ragadó tíz képviselő könyvelhetett el újabb győzelmet.

Belpol

A rendszer konszolidált - Szabó László közgazdász, egészségpénztári üzletágvezető az öngondoskodásról

Az egészségügy átfogó modernizálásába a politika immár másfél évtizede nem mer belevágni, mert tart a beavatkozás társadalmi következményeitől. Pedig lehet, hogy a struktúra hatékonyabbá tehető az egészségügy egy létező és az államinál már most is átláthatóbban működő alrendszere, az önkéntes pénztárak segítségével - legalábbis ezt állítja az MKB Egészségpénztárának pénztári üzletágvezetője, aki elképzeléseit egy 26 oldalas tanulmányban foglalta össze.

Belpol

A nácik testpolitikája - Szex és faj

A deviánsnak bélyegzett szexuális magatartásokkal szembeni büntetőpolitika az emberi kultúrtörténet szerves része. A homoszexualitást és "fajgyalázást" tiltó szabályok általában hűen tükrözik a társadalmi többség nevében fellépő jogalkotó szexuális preferenciáit, vonzódásait és fóbiáit. Mindez leginkább a meleg férfiakat vadul üldöző, de a leszbikusokkal szemben elnéző náciknál érhető tetten. A német faji törvényhozást másoló magyar Országgyűlés a zsidók és keresztények közti szexuális kapcsolat üldözése során eltérő módon diszkriminálta a férfiakat és a nőket.

Belpol

Bent a menetben

Futásra alkalmas lábbeli, pénz taxira, mobil feltöltve, az esernyő viszont eltűnt - Európa közepén melegfelvonulásra készülünk, a szervezők ajánlásait követve. A Deák térre érkezők táskáját átnézik, fegyvertelen ellentüntetők beszivárgásától viszont nem tartanak.

Trafik

Trafik

chili & vanilia - Szezám, tárulj!

Nem mindig a méret a lényeg - a szezámmag amilyen kicsi, már-már észrevehetetlen, olyan jelentős a szerepe a világ konyháiban. Az egyik legősibb fűszerféle, megjelenését i.

Trafik

tévésmaci - Robin Sül

Annyira rossz tahónak lenni. Vagyis olyan az, mint az ivás: rövid ideig jó, s utána hosszú ideig rossz.

Trafik

csontzene - Schiller nevel

Beethoven a meglehetősen rendszertelenül vezetett naplójában előszeretettel szólt tegeződve önmagához. Egyik legkétségbeejtőbb bejegyzése így szól: "Neked nem szabad embernek lenned, nincs semmi más, csak a művészeted." Akik fellengzősséggel s a "szent művészet" iránti túlzott rajongással vádolják vagy egyenesen kigúnyolják olykor emiatt, nem képesek felfogni, milyen iszonytató magányban dolgozott és élt ez az ember élete utolsó évtizedében.

Trafik

kertész lesek - KELE CSÁRDA

Romantikára szomjasan, a melegtől szédelegve tekergünk Rákospalota kertvárosában, amit legfeljebb az különböztet meg a legjobb értelemben vett falutól, hogy villamossal is megközelíthető. Hogy pontosítsunk, a Bánkút utcából - itt közlekedik a 69-es villamos - nyíló Arany János utcában talált ránk az ólálkodási kedv.

Trafik

kulthírek

IRÁNY VELENCE A lebonyolításért felelős Műcsarnok kiírta a jövő évi Velencei Biennále Magyar Pavilonjában rendezendő képzőművészeti kiállítás kurátori megbízására szóló kétfordulós pályázatot Beadási határidő: 2008 szeptember 22 Minden további részlet a mucsarnokhu honlapról elérhető A tavalyi biennálén Arany Oroszlánnal jutalmazták az Andreas Fogarasi osztrák művész és Tímár Katalin kurátor által kialakított Magyar Pavilont (Narancs, 2008 június 19) AKKORDVÁLTÁS Több mint ezren gyűltek össze a németországi Halberstadtban, hogy meghallgassák minden idők leghoszszabb ideig tartó zeneművének kivételesen változatosságot kínáló részletét, a hatodik akkordváltást John Cage (1912-1992) ORGAN2/ASLSP című darabjának előadása ugyanis - a cím második felében szereplő rövidítés értelmében - a lehető leglassabban (as slow as possible) zajlik, 2001-ben kezdődött és összesen 639 évig tart Ennek során szombaton érkezett el a folyamatos üzemmódban működő orgona két új sípjának felszerelése és ezek egyikének megszólaltatása A másik novemberben ad majd ki először hangot ASTURIA ÍRÓJA Margaret Atwoodnak ítélték az idei Asturia Hercege irodalmi díjat: A szolgálólány meséje, A vak bérgyilkos, a Fellélegzés és a Pénelopeia kanadai szerzője októberben veheti majd át 50 ezer euróval járó elismerését Az Asturia Hercege díjat évente nyolc kategóriában osztják ki, a nemzetközi együttműködés terén most négy afrikai maláriakutató központ nyert megosztva, társadalomtudományban Tzvetan Todorov bolgár származású francia filozófus, a kommunikációs kategóriában pedig a Google internetes keresőprogram SÍRRABLÓK MARKÁBAN A macclesfieldi temetőből ellopták Ian Curtis sírkövét, melyre legnagyobb slágerének címe (Love Will Tear Us Apart) volt rávésve A Joy Division énekesének sírja valóságos zarándokhellyé vált öngyilkossága, 1980 óta (A Curtis halálának 25 évfordulójára írt cikket lásd: Narancs, 2005 május 19) MEGÚJULÓ METROPOLIS A Buenos Aires-i filmmúzeumban előkerült Fritz Lang Metropolisának eredeti, rendezői változata, amely mintegy 20-25 perccel hosszabb a filmművészet klasszikusai között számon tartott 1927-es sci-fi eddig ismert verziójánál A biblikus rabszolgaság képeit egy futurisztikus civilizációba, 2026-ba előrevetítő s az osztálykorlátokon átívelő szerelemmel teljes történetet a német premier után erősen meg kellett rövidíteni a rendezőnek, aki az expresszionista látványvilágú, fantasztikus kiállítással tetemes költségekbe verte a film gyártóját Mindmáig csak ez a korabeli forgalmazók és nézők kedvéért közel fél órával megkurtított változat állt rendelkezésre - ám 1928-ban egy Buenos Aires-i érdeklődő a hosszabb változatot vette meg Erre a 16 milliméteres kópiára találtak rá áprilisban az ottani filmmúzeumban, a viharvert celluloidot DVD-re másolták, s ennek alapján hitelesítették azt a Metropolis jogait birtokló wiesbadeni Friedrich Wilhelm Murnau Alapítvány szakértői Nem tudható, mikorra készül el a tekercsek restaurálása, de nem lesz rövid menet Illusztrációinkon a nácik elől Amerikába emigrált Fritz Lang (1890-1976), két filmkocka és korabeli plakátok: a bronzos árnyalatú a film legelső német plakátja, a vörös fényben fürdő modern Atlasz pedig a magyar premierhez készült, és az Orion arculatát is tervező Bottlik József (1897-1984) munkája MAGYAROK KARLOVY VARYBAN Hét magyar alkotást válogattak be a július 4-12 között zajló, 43 Karlovy Vary-i Filmfesztivál programjába A Kristályglóbuszért A nyomozó, Gigor Attila első játékfilmje, a februári Filmszemle egyik díjazottja indul (Interjúnkat lásd a 42-43 oldalon) Az East of the West címmel közép-európaiaknak kiírt versenyben Lakatos Róbert Bahrtalo! és Dettre Gábor Tabló című filmjét vetítik, a dokuk között Nemes Gyula Letűnt világját A Horizontok szekcióban Tarr Béla művét, A londoni férfit, a Nyitott szemek sorozatban Mundruczó Kornél Deltáját, a zene és vizualitás kapcsolatára építő szekcióban Szemző Tibor Az élet vendége - Csoma-legendárium című filmjét mutatják be A filmhu értesülése szerint a mű operaváltozatát július 17-én, a Wroclawi Filmfesztivál keretében adják elő, Krystina Janda narrátori közreműködésével Itthon, október 24-én, a Művészetek Palotájában látható majd a filmopera, természetesen a filmben is mesélő Törőcsik Marival Karlovy Vary díjazottjairól a jövő héten - most csak annyit, hogy a fesztivál nyitányán Robert De Niro életművéért átvehette a Kristályglóbuszt UNESCO: DÖNTÉSEK ELőTT, UTÁN 2008 július 2-10 között Kanadában, az alapításának 400 évfordulóját ünneplő Québecben ülésezik az UNESCO Világörökség Bizottsága Az eredményről csak a jövő héten számolhatunk be, lapzártakor csak annyi bizonyos, hogy a most pályázó 41 ország közül Kirgizia, Pápua Új-Guinea, San Marino, Szaúd Arábia és Vanuatu még egyetlen világörökségi hellyel sem rendelkezik A tanácskozás napirendjén szerepel a veszélyeztetett helyek listájának felülvizsgálata is Közöttük van a drezdai Elba-völgy, melyet azzal a feltétellel hagytak meg a világörökség-listán, hogy leállítják az ide tervezett négysávos híd építését, s visszaállítják a táj eredeti képét - az UNESCO alagutat javasol híd helyett Ha mégis megépül a híd, 2009-ben törlik a listáról az Elba-völgyet . .

Zene

Zene

Mély harapás (film)

Kellemetlen érzés lehet, ha az ember lába közé metafora nő és ezzel kell végigjátszani egy egész filmet: a lábközi metafora híresen rosszul hat a járásra, de homlokráncoló és szemöldök-összehúzó erejének is nagy a szakirodalma. Konkrétabban: vajon miféle eszközök állnak egy fiatal színésznő rendelkezésére, ha azt kell játszania, hogy lábai közt ott a kasztrációs félelmek egy szép példánya, a fogazott punci.

Zene

Sovány, fehér, herceg - Jamie Lidell: Jim (lemez)

Már ifjúkorában (szül.: 1973) is kirítt kortársai közül - szinte általános közutálatot szerzett, amiért vezérlő csillagának Prince-t választotta Morrissey helyett. A funk iránti rajongása később sem csitult, csak éppen a kilencvenes évektől magával ragadta az elektronikus tánczene első hulláma: Jamie Alexander Lidderdale-t hamarosan a szcéna legizgalmasabb producerei és előadói között emlegették - légyen bár szó saját neve alatt futó korai produkcióiról, vagy a Cristian Vogellel közösen működtetett Super_Collider projektről.

Zene

St Trinian's - Nem Apácazárda (film)

Alulöltözött és túlsminkelt tinilányok betyárkodnak, övön aluli poénok és lábszárat dugó ölebek cikáznak a levegőben; Colin Firth és a hol nőnek, hol férfinak maszkírozott Rupert Everett egymáséi lesznek. Sokat mondok, ennyi emléket hagy maga után a St Trinian's - Nem apácazárda című film, mely - mint a beszédes alcím is jelzi - egy mérsékelten konszolidált közegben, pontosan egy rendkívül rossz hírű bentlakásos iskolában játszódik.

Zene

Elena Ferrante: Nő a sötétben (könyv)

Elena Ferrante, a valódi nevének, személyiségének rejtegetésében és az irodalomban egyaránt sikeres kortárs olasz szerző 2006-os, vékonyka kötete az általában egyébként sem túl vidám anya-lánya regények közül az egyik legkegyetlenebb. A rossz, igazán rossz anya első személyben, emberi hangon meséli el életének egyes történeteit a szülői terrorról, amelyet a köznyelv még nem nevez annak, hiszen nincs kimondott zsarolás és pofon is "csak" kevés, de amelyről mindenki érzi, nagyobb kárt tesz vele a gyerekekben és egyúttal önmagában, mint bárhogy máshogy tehetne.

Zene

Tengernagy a vasúton - Roger Donaldson: Banki meló (film)

"Figyeljetek, Kevin, jön egy rendőr! Oké, Dave, vettem. Dave, nem megmondtam, hogy ne használjunk neveket! Rendben, Terry!" - Mi ez? A választóvíz vagy a lakmusz, ami megmutatja, hogy kalandfilmhez vagy színigaz történethez van éppenséggel szerencsénk. Hiszen a 21. században csak nincsen már olyan megátalkodott elbeszélő, aki ezt a hosszú fehér szakállát lengető viccet beleszőné a meséjébe. Találós kérdés: csak nem egy tök true storyt látunk?

Zene

BEETHOVEN: FIDELIO (dvd)

Régi idők filmre vett opera-előadásai általában csalódást keltenek. A színház is ki van téve az elavulásnak, de az élő felvétel legalább konzerválja és dokumentálja az aznapi spontán hangulatot, míg a stúdióba vitt opera többnyire steril és kulisszaszerű, megterhelve az utószinkronnal, amely az éneklés fizikai megnyilvánulásának eltüntetésével az éneklés illúzióját is eltünteti.

Zene

Kid Creole: Going Places - The August Darnell Years 1974-1983 (lemez)

A Thomas August Darnell Bowderként (Bronxban, hol másutt) született, később Kid Creole néven elhíresült arc egyike volt a hetvenes-nyolcvanas évek legérdekesebb zenecsinálóinak - sok tekintetben megelőzte korát, ennek megfelelően dolgait még ma is szívesen játsszák a klubokban (ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy a maga idejében sikertelen lett volna). Első jelentős zenekarát a Dr.

Zene

Zavaróan kisszerű - Puccini: Turandot (opera)

Világszerte idén ülik a zeneszerző születésének százötvenedik évfordulóját, s az ünnepségekből értelemszerűen a Puccini legutolsó operájával már eddig is több ízben emlékezetes sikert arató Szegedi Szabadtéri Játékok sem vonta ki magát. Ezúttal Kesselyák Gergely helyeztette a Dóm térre a monumentális, látványban és koloritban korántsem szűkölködő dalművet, ám rendezése épp eme ismertetőjegyeket sikkasztotta el az új produkcióból, amely így képletesen és a szó szoros értelmében egyaránt szürkének, s hozzá zavaróan kisszerűnek bizonyult.

Zene

Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is én (színház)

Shakespeare Vízkereszt vagy bánom is én című darabját - Nádasdy Ádám fordításában - a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásában láttam Gyulán, a Shakespeare-fesztiválon, Telihay Péter rendezésében. A Tószínpadon - ideális környezetben. A darab nagyjelenetei közül legelébb Malvolio "levéláriája" kínál nagy lehetőséget a színésznek, Csernik Árpád kidolgozott mozgással és intonációval készítette elő a nagy váltást, amikor is - elúrhodván rajta a kevélység - már a legfölső polcra képzelte magát.

Zene

Szürke doboz, nehéz slafrok - Shakespeare: Szeget szeggel (Színház )

Meg sem lepődtem, amikor a gyulai sportcsarnok előtt - miközben vártunk, hogy bejussunk a Craiovai Nemzeti Színház Silviu Purcarete rendezte Szeget szeggel-előadására - megpillantottam Máté Gábort, aki tizenkét évvel ezelőtt a Katonában színre vitte ezt a Shakespeare-darabot, amelyen úgy lóg a happy end, mint...

Zene

Andrei Makine: Egy afrikai szerelme (könyv)

Ismerős? Az afrikai éhínségről nemzetközi konferenciákon szónokoló dagadt, hurkanyakú négerek; otthoni szerelmükben csalódott, csúnyácska nyugat-európai középosztálybeli lánykák, akik frusztrációikat a "haladó" eszmék iránti rajongásban, no meg a méretes fekete hímtagok befogadásában vezetik le, hogy aztán sietve hazatérjenek nyugodt polgári otthonaikba; és persze a világmegváltó hivatásos forradalmárok, akik minduntalan azzal szembesülnek, hogy a nép bizony nemigen érti őket, minekutána kénytelenek a szavaknál hatékonyabb eszközökhöz folyamodni. A sor folytatható még a szovjet kiképzőtisztekkel, az afrikai dzsungelekben háborúzó "marxista" vagy "antimarxista", bestiálisan kegyetlen harcosokkal, no és természetesen a kezdetben a forradalomért lelkesedő, de az élet értelmét a tiszta szeretetben-szerelemben megtaláló főhőssel.

Zene

Programozók programozói - Donáth Péter: A magyar művelődés és tanítóképzés történetéből (1868-1958)

Kilenc évtizednyi művelődéstörténet egyik szeletét mutatja be Donáth Péter egyetemi tanár. Mikrovilágot, de jóval többet egy pedagógusszakma múltjánál. Ha egy csepp vízben benne a tenger, akkor ez vonatkozik a tanítóképzésre is. Bepillantunk egy intézményrendszer belső világába, s egyszerre a XIX. század utolsó harmada és a XX. század első, nagyobbik része politikatörténetének keserves gondjaival, szélsőséges fordulataival kerülünk szembe. Donáth eme összefűzésbe helyezi be tárgyát, az intézmények, hatóságok és a dráma szereplői (pedagógusok, diákok és politikusok) mozgását, nézeteiket, tetteiket, sorsukat, olykor meghökkentő pálfordulásaikat. Látjuk, miért, milyen objektív és szubjektív tényezők hatására alakultak a pedagógusképző intézmények, régiesen mondva preparandiák olyanná, amilyenné.

Zene

Álnagyregény - Robert Menasse: Kiűzetés a pokolból

Leküzdhetetlenül unalmas. Ennek semmi köze sincs ahhoz a metaunalomhoz, amelyről Pilinszky elmélkedett, vagy amit Heidegger egzisztencanalizált, vagy a nehéz szövegek agytágító unalmához. Menasse regénye könnyű. Olvasmányos: van benne párbeszéd, leírás, ábrázolás, zsánerkép, tabló, van cselekménye, jól azonosítható és követhető főszereplői és szereplőgárdája, van beosztása, kompozíciója nem egyhangú, elég jó ritmusa van. Műfajilag a történelmi regény, a családregény, az önéletrajzi regény, a lélektani és a társadalmi regény jól kimért keveréke, arányosnak lenne mondható, ha nem lenne rém hosszú, 665 oldal. Témája sem akármi: a 17. századi portugál inkvizíció zsidóellenes szála, plusz a zsidó származással, az identitással meg világnézeti kérdésekkel való bajlódás a 20. század második felében.

Film

Film

"Nem reggeli kávé" - Page Hamilton, Helmet

Page Hamilton az elmúlt héten először járt Magyarországon zenekarával, az 1989-ben alapított Helmettel, amely a maga páratlanul tömör zenéjével világszerte több ezer rockzenekarra gyakorolt komoly hatást az elmúlt két évtizedben - többek között olyan híresebb társaságokra is, mint a Therapy?, a Korn vagy a Linkin Park. Az idén negyvennyolc éves Hamilton különös figura: a 80-as évek elején dzsesszzenésznek tanult New Yorkban, aztán a noise irányába tapogatózott, hogy végül a 90-es évekbeli alternatív mezőny egyik legfontosabb figurájává váljon a Helmet élén. Július 1-jén szenvedélyesen és hazai színpadon alighanem sosem látott precizitással zúzott kilencven felejthetetlen percen át az A38 hajón, másnap pedig ragaszkodott hozzá, hogy elvigyék a Bartók Béla útra, hogy lefotóztathassa magát a kedvenc zeneszerzője nevével ékesített utcatábla alatt. Koncertje előtt lelkesen hadart a Narancsnak.

Film

"Elengedtem az állatot" - Gigor Attila filmrendező

Régiónk voltaképpen egyetlen A kategóriás, meghívásos premierfesztiválja, az idén július 4-től 12-ig tartó Karlovy Vary-i versenyprogramjába iktatta A nyomozó című - az idei hazai szemlén is dúsan díjazott - filmjét. Ebből az alkalomból beszéltünk vele.

Interaktív

A magyar Wikipédia

Interaktív

Galaxis Útikalauz netezőknek

Ha azt mondjuk, a felhasználók által szerkesztett, állandóan formált, toldozott-foldozott lexikon, elsőre sokaknak Douglas Adams Galaxis Útikalauza fog beugrani. Tudják, ahol a Föld nevű bolygóról mindössze annyi olvasható: "jobbára ártalmatlan". Ám ha ez mégsem elégítené ki minden igényünket, keressük fel a Wikipédiát (http://hu.wikipedia.org)!

Lélek

Lélek

Prekurzorok, elődrogok - Hozott anyagból

Nemzetközi összefogással sikerült lefoglalni a minap tizenöt tonna ecetsav-anhidridet - a szlovénok ezt megelőzően csaknem száz tonnát zsákmányoltak. Jellemző, hogy az előzetes szakértői vélemények szerint ennyi cucc segítségével csaknem tíz tonna heroint lehetett volna előállítani. No, de mi a fene is az ecetsav-anhidrid, s mit kell tennünk kábítószer-prekurzornak nevezett rokonaival?

Lélek

Eldobható törlőrongyok - Nelson Pizzaro "drogfutár"

Ecuadorban kapták el hét évvel ezelőtt. Négy és fél évet ült, jó magaviselete és tanulmányai miatt feltételesen szabadlábra helyezték, de nem hagyhatta el az országot. Most betegségére hivatkozva kegyelmet kért, s elnöki "irgalmat" - ami egy ottani jogi kategória - kapott.

Lélek

Ecuadori rabság - A mélységből kiáltok hozzád

Cikkünk szerzője, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a közelmúltban többször utazott Dél-Amerikába, hogy közbenjárjon az ott bebörtönzött magyar drogfutárok érdekében. A lelkész ecuadori tapasztalatait olvashatják a következőkben.

Sport

Sport

Olimpiai esélyek: birkózás - "Lesz magyar arany!"

Két hete volt Bakuban a birkózók pénzdíjas Golden Grand Prix sorozatának fináléja. Két magyar kötöttfogású menőt hívtak meg, s mindkettő nyert: Lőrincz Tamás és Virág Lajos is aranyérmet (és ötezer dollárt) szerzett. Lőrincz már a sorozat első állomásán, Szombathelyen is megverte az olimpiai és a világbajnoki cím védőjét, Farid Manszurovot a döntőben, és most is legyűrte, az azeri "hazai pályáján".

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Laptoptilalom Kitiltották a laptopokat a bhutáni parlamentből A törvényhozás szóvivője szerint félő, hogy a képviselők játékkal és képnézegetéssel ütnék el az időt munka helyett Fájlcsere Három évig húzódó pereskedés után az amerikai szövetségi bíróság a szerzői jogok nagyon sok rendbeli megsértésében bűnösnek találta Daniel Dove-ot, az egykori EliteTorrentsorg torrentoldal egyik vezetőjét Akár tíz év börtönbüntetést is kaphat Tiltakozás Több mint egymillió tiltakozó e-mail érkezett a svéd parlamenti képviselők levelesládájába egy új törvény miatt, amely engedélyezi az elektronikus levelek és a telefonbeszélgetések megfigyelését A törvényjavaslatot heves vita után, két hete fogadta el a stockholmi parlament Pazarlás Több millió tonna élelmiszert dobnak ki minden évben a britek, annak ellenére is, hogy a globális élelmiszer-árrobbanás még a jómódú háztartások költségvetését is megviseli - áll egy friss londoni kormányzati tanulmányban Idegen Egy beduin törzs leszármazottját találták meg kutatók egy kétezer éves dán sírban A férfi az egyik római légió tagja, vagy egy rabszolganő leszármazottja lehetett Vírustámadás Az akár halált is okozó nyugat-nílusi vírus új törzse gyorsan terjed szerte az Egyesült Államokban A vírus mintegy 175 ezer embert fertőzött meg az elmúlt évben a tengerentúlon Kikapcsolták Nem hackertámadás vagy a hatóságok fellépése miatt vált elérhetetlenné a Kurucinfo, a tárhely amerikai szolgáltatója kapcsolta le az oldalt a felhasználási feltételek megsértése miatt Takaró Az olasz Alpokban takaróval borították be a Dosde-gleccser egy részét, hogy megvédjék az olvadástól A takaró a remények szerint évi 194 köbméter vizet takarít meg A gleccser évi egymillió köbméter vizet veszít a felmelegedés miatt Firefox-rekord Bekerül a Rekordok könyvébe a Firefox böngészőprogram: új verziója a 24 óra alatt legtöbbször letöltött szoftver világrekordját állította fel Június 17-én összesen több mint 8 millióan töltötték le a világ minden tájáról - adta hírül az [origo] A rekordkísérlet felállítása nem ment zökkenőmentesen: az első jó néhány órában a hivatalos letöltőszerverek túlterhelődtek, így sokan alternatív forrásból szerezték be a legfrissebb verziót Végül mégis sikerült a Mozilla Alapítványnak elérnie a célját, azaz bekerülni a Guinness Rekordok könyvébe Mint az a rekord honlapján elhelyezett térképről is leolvasható, hazánkban 225 824-en töltötték le a legfrissebb verziót A szomszédos országok közül csupán Romániában kedvelik jobban a Firefoxot, ők 329 930 letöltést produkáltak A premiert némileg beárnyékolta, hogy az új Firefox debütálása után már néhány órával biztonsági réseket találtak benne a szakértők Statisztikák szerint a Firefox jelenleg a második legnépszerűbb böngésző a piacon, valamivel 19 százalék feletti részesedéssel - használói közül a legtöbben a Microsoft Internet Exploreréről váltanak Szorongatják a YouTube-ot A Viacom médiaóriás öt adatbázis kiadását kérte a Google-tól, hogy ezek alapján bizonyítsa be: a tulajdonában lévő YouTube videomegosztó az illegális tartalmaknak köszönheti a sikerét, ezért jogos az egymilliárd dolláros kártérítési követelés Az amerikai bíróság az ötből két kérést jogosnak ítélt, hármat pedig elutasított A Google köteles kiadni a YouTube teljes naplófájlarchívumát, ami minden egyes videónál IP-címmel, felhasználónévvel, pontos időponttal rögzíti, hogy ki, mikor, honnan és hányszor nézte meg A Google ugyan tiltakozott, hogy ez súlyosan sérti a felhasználók személyiségi jogait, de a bíró hajthatatlan maradt A 12 ezer gigabyte-os adatbázis lehet a fő bizonyíték az egész perben, mert pontosan megmutatja, hogy az illegális videókat mennyien nézték meg, és hogy valóban ezek miatt jár-e a YouTube-ra a közönség legnagyobb része Elmarasztalták az Ebayt Egy párizsi bíróság döntése alapján az internet első számú aukciósoldalának, az Ebaynek 40 millió eurós büntetést kell fizetnie, mert a felhasználói hamisított luxuscikkeket árultak az online bolhapiacon A pert az LVMH-csoport indította hat cégük, táska- és ruházati márkák, illetve négy parfümmárka nevében Abban nem volt vita, hogy az aukciókon eladott cikkek valóban hamisítványok voltak Ezt az Ebay is elismerte, hozzátéve, hogy amint kiderült a hamisítás ténye, azonnal levették az aukciókat az oldalról, az azokat indító felhasználókat pedig - a felhasználói szerződésben leírtak szerint - kitiltották Az ítélet mégis az aukciósházat tette felelőssé a felhasználók által elkövetett jogsértésekért, ezért az Ebaynek az ilyen és ehhez hasonló perek miatt alaposan át kell gondolnia a rendszert, és sokkal erősebb ellenőrzés alá kell vonnia felhasználóit és az aukciókat Varázsgomba A pszilocibint tartalmazó, úgynevezett mágikus gombák spirituális hatása egy éven túl is tart, és segíthet azoknak, akik halálos kórral vagy addikcióval küzdenek - közölték amerikai kutatók Az eredmények azt is igazolják, hogy kellő ellenőrzés mellett önkénteseken biztonságosan tesztelhetők pszichoaktív szerek 2006-ban Roland Griffiths, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem munkatársa és kutatócsoportja pszilocibint adott 36 önkéntesnek, majd kikérdezték őket élményeikről Legtöbben misztikus vagy spirituális tapasztalatokról számoltak be, és pozitívan értékelték az élményeiket Több mint egy évvel később többségük azt mondta, hogy az élmény növelte jóérzéseiket vagy az élettel való elégedettségüket - írják a szerzők a Journal of Psychopharmacology című orvosi szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban Míg a pszilocibin széles körben tiltott világszerte, az Egyesült Államok több állama és egyes országok szemet hunynak afelett, ha az őslakosok vallási szertartásaikon használják A 36 önkéntesből, aki pszilocibint kapott az egynapos teszt során, 22 számolt be misztikus tapasztalatról a kérdőívben 14 hónap elteltével 21-en még mindig pozitívan értékelték az élményt A résztvevők 58 százaléka élete öt legjelentősebb tapasztalata közé sorolta a kísérlet alatt átélteket . .