Zene

"A nagy graffitis reggel felkel, zuhanyozik, felveszi bő gatyáját, fekete spray-vel fújja be a hónalját, szőrös testét, vicces pólót húz, és nekivág a városnak." Ha a festékfújó spray nem rendeltetésszerű használatától eltekintünk, szinte magunk előtt látjuk azt a közhelyes képet, amely alapján a street art dolgos munkásait elképzeljük. A négy művész kiállítása ellenben arra mutat rá, hogy a köztérben elhelyezett üzeneteknek lehet más módjuk is, mint a festékszóróval elkövetett egyszerű rombolás, a puszta helymegjelölés tagekkel vagy egy túlfűtött érzelmi állapot felmutatása (Szeretlek Béla). Dékei Kriszta

Történetileg minden adekvát: a tizenkilencedik század második felében, amikor a fiatal festők csontig járták a lábukat egész Európában a realizmusért meg az életben maradásért, és már négyszáz éve szokták a csecsemőhalandóságot, a fiatal Hodler is megkezdte élethátrányainak lefaragását. Minden adva volt tehát ahhoz, hogy olyan életmű kanyarodjon ebből, amelyet a sorozatos pályázatok nyűge és az egzisztenciális alkalmazkodás kényszere fog viszsza, valahogy úgy, ahogy a szerencsétlen Zichy Mihállyal történt. Hodler életművében viszont az a szép és az a váratlan, hogy a modern festészet képfelfogása úgy tör elő belőle, olyan elementáris természetességgel, hogy a sokra tartott szimbolizmusa a tizenkilencedik századdal együtt elpattan, mint egy buborék. Ami marad utána, azt ma is értjük. Kürti Emese

Gyakran megfigyelhető legnagyobb költőinknél is (Illyés, Füst Milán), hogy prózájuk nyelvének zeneisége, lejtése, ritmusa eltér a hagyományos próza oldott, szabad áramlásától, időnként mintha sűrűsödne, csomósodna, hogy aztán furcsán meg-megakadva gyakran irányt váltson, s így a természetes olvasás könnyedsége ellen hasson. Annál is érdekesebb mindezt Báthori Csaba regényében megtapasztalni, mert kritikusként talán az egyik legszebb nyelvű mai magyar író, aki mindig nagy természetességgel, tömör lírai képekben bontja ki a művek legbonyolultabb összefüggéseit. A könyv stilizált világában egy kamasz fiú dolgozatait olvashatjuk. Egyrészt kissé idomtalanul erős ez a nyelv, másrészt költőiségében, egyéni szóhasználatában szeszélyesen hullámzó. Akárhol is üssük fel a könyvet, ilyen mondatsorokat olvashatunk: "Holci barátom meséli, kinn heverésztek a homokban a Balcsin, és az apja megtanította sakkozni. Egy nyár elég kigondolni, begombolni. Én csak úgy összehordom magam, hogy legyek. Mások vannak erőlködés nélkül. Én a hazáért dolgozom?" Sántha József

Ott az oklevél az elején, de hasra esni nem kell: nem titok, mindenkinek kiállítják ezt a papírt, aki úgy dönti a kamerát, ahogy az a Dogmában írva vagyon. Lars von Trier aláírása mindenesetre becses trófea (a papír alján baloldalt), bár ma már inkább az autogramgyűjtőknek az, mintsem a mozistáknak: így múlik el a világ dicsősége.

Egy feketébe, illetve Bodnár Enikő pillepalack-kollekcióiba öltözött tánckommandó (Dózsa Ákos, Szász Dániel, Góbi Rita, Gőz István, Vadas Zsófia Tamara), egy érző kukainstalláció, egy élő szemetesként is funkcionáló bulvár szatír (Kövesdi László), valamint nagy mennyiségű, művészien elrendezett szemét. Nagyjából enynyi Szabó Réka társulata, a Tünet Együttes új, utcaszínházi produkciójának a szereplőgárdája.

"Mussolini nem megy, nincs olyan respektje, de Hitler az más, és a Mein Kampf is mindig elfogy, alighogy kihozzák." Remek dolog bolhapiacra járni, már csak a szöveggyűjtés végett is: minden asztal külön tanszék, ez itt például a történelmi-sörös, de a közelben van a filmtörténeti és a zoknis is. "Én aztán nem tehetek róla, uram, ha ezt viszik.

olyan ismert kortárs nőművészek munkáit tartalmazza, mint "Kiki Smith, Adriana Varej‰o, Karen Kilimnik, Margherita Manzelli, Elizabeth Peyton, Jenny Saville, Monique Prieto, Ellen Gallagher, Cecily Brown, Dana Schutz". Sonja Krasner fiktív személy, egy azonos nevű blog és egy kiállítás címe: a fent említett alkotók pedig egyfajta referenciaként szolgálnak Barabás Zsófi, Moizer Zsuzsa és Soós Nóra számára, továbbá annak deklarálásaként, hogy ők maguk is a nemzetközi művészeti szcénához tartoznak.

A moziból nézvést a vietnami háború kétségkívül az amerikai történelem egyik legkínosabb fejezete; eleddig szinte kizárólag véresen komolyan vett drámákban jelent meg a vásznon. Ám most ugrik a majom Mekongba! Ben Stiller szerint nevetni kéne - ha nem is a dzsungelben kínlódó katonákon, hanem a dzsungelben kínlódó, dzsungelban kínlódó katonákat játszó színészeken.

Nincs azzal semmi baj, ha egy hazai zenekar tudatosan, programszerűen építi fel a karrierjét. A Trousers esetében a feladat nyilvánvaló: hasznosítsuk újra a hatvanas-hetvenes évek dögös garázsrockzenéit, a Rolling Stonest, a Stoogest és a többieket.

A Thököly út és a Róna utca kereszteződésénél - ott, ahol a 7-es megáll -, a Bosnyák utca 1/a-ban, az első emeleten van egy gangról nyíló kiskönyvtár. Az ide tévedt látogatót egy decens Jókai-idézet fogadja a könyvek és a csillagos ég csodáiról, ami rögtön egy 70-es évekbeli önképzőkör fülledt "izgalmait" vetíti elő.

Kedves fiú ez a Dan (hát még az őt alakító Steve Carell), csak olyan szomorkás néki a hangulata néha, amióta a szeretett asszony - hátrahagyván három leánygyermeket és a nagymosást - meghalt. Olyan jó apa ez a Dan, csupa szeretet és jellem, csak ne óvná annyira a lányokat még a széltől is, meg a széltoló udvarlóktól. Olyan szellemes srác ez a Dan, csoda-e, hogy szinte percek alatt magába bolondítja a franciásan hebrencs Marie-t (Juliette Binoche), aki szintén egy velejéig kedves teremtés; milyen kár, hogy éppen Dan öccsével kavar! - kg -

Nem is olyan régen (2005 végén) ment a pesti mozikban Paul Haggis filmje, az Ütközések. 24 óra története Los Angelesben - láttunk már ilyet, de az mégis más, ott az elnök élete a tét, itt a békés faji egymás mellett élés. Van az Ütközésekben egy rasszista rendőr, aki a végén csak kiment egy nőt az égő kocsiból - így igazolván, hogy semmi nem fekete és fehér (kivéve tán a bőrszínt). Jieho Lee - megőrizvén mondott mű metodikai műgondját - a Lélegzetben továbbgondolja, egyben leegyszerűsíti, tökéletesen monokrómmá nemesíti e matériát. Tudniillik minden olyan fekete nála. -ts-

A levél nem kifejezetten drámai műfaj, mégis számos színpadi siker született már "levélalapú" színművekből - alighanem a reakció késleltetése, a dialógus közvetettsége a titok nyitja. És persze az, hogy a levelezés témája rendszerint valamilyen drámai élethelyzet, szerelmi kataklizma, családi titokhalmaz, egzisztenciális fordulat, történelmi forrpont. Csáki Judit