Lemez

Porból lett

Calexico: Carried To Dust
szerző
- greff -
publikálva
2008/37. (09. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Van egy kép a Calexico 2003-as csúcslemeze, a Feast Of Wire belső borítóján. Az Arizona állambeli Tucson városának kietlenebb szegletét láthatjuk, a teret fent a fakó nyári ég, alant az autóút melletti egyszintes, lapos tetős kiskereskedések töltik ki, por és pára burkolja be a vidéket. A kép bal szélén aprócska, szakadt mexikói étterem szerénykedik: El Guero Canelo. Ez a fölöttébb igénytelennek tetsző faloda külön számot kapott a lemezen, de a dalban már szó sincs kopottasságról - az étkezdét karneváli hangulatú, fülledt és érzéki himnuszban éneklik meg a legények. S ez a gesztus, a sivárnak tetsző környékek égbe emelése, a filléres "talált tárgyak" ékszerré csiszolása ma már mintha legalább olyan fontos tartozéka volna annak a zenei gyűjtőfogalomnak, amit Americana névvel szokás illetni, mint a lokális folkhagyomány alapos ismerete és újszerű felhasználási módjai. Ezt a feladatot kevesen végzik annyi tehetséggel és oly hatásosan, mint az arizonai Calexico.

Persze távolról sem véletlen, hogy a Calexico (pompás névválasztás: a vegyülékszó tényleges határvárost jelöl Kalifornia és Mexikó érintkezésénél) zenéje annyira ellenállhatatlan, hiszen minden egyes összetevője rendkívül behízelgő (annyira, hogy kicsit is alacsonyabb nívónál már bízvást érezhetnénk olcsónak a kevercset) a spanyolgitáros rocktól a mariachi fúvósokon át Joey Burns simogató tenorjáig. Érthető hát, hogy sokaknak csalódást okozott, amikor három éve, ötödik lemezén (Garden Ruins) a zenekar ezen alapanyagokból jó néhányat (voltaképp mindazt, ami latin-amerikai eredetű) kihagyott a főzetből, és szimplább indie rock zenekarrá formázta magát - pedig a dalok tulajdonképpen erősek voltak, legföljebb nem igazán különlegesek.

Ennek fényében aligha lehet meglepő, hogy a Carried To Dust a visszakanyarodás lemeze lett; jelzésértékű, hogy mindjárt a roppant slágeres nyitódal latin-amerikai hősről szól: Victor Jara's Hands. Ám afféle, a rajongókat elvtelenül kiszolgáló hátramenekülésről nincsen szó, a tizenöt számra ugyanis a Garden Ruins visszafogottabb, csendesebb, érettebb megközelítése jellemző, csak ezúttal nem hiányoznak az első négy Calexico védjegyszerű hangszerelési jellegzetességei sem. Ugyanabban a világban járunk megint, mint ami azon az arizonai fotón volt látható, de most éjjel lopakodunk vissza, és a sötétben a zsíros levegőjű, párálló utcák még izgatóbb módon titokzatosak. Az egyik sarkon az elragadtatás (Two Silver Trees), a másikon a bujaság (Inspiración, El Gatillo) vagy a melankólia (Slowness, Red Blooms) fogad - olyan éjszakában járunk, aminek kizárólag nagyszerű pillanatai vannak, s egyedül az okoz csalódást, amikor végül véget ér.

Touch and Go/Quarterstick, 2008. A Calexico a Lambchop társaságában október 21-én a bécsi Gasometerben lép fel.

szerző
- greff -
publikálva
2008/37. (09. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kultúra

még több Kultúra...