Színház: Élüzemből álomgyár (Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungária)

szerző
- legát -
publikálva
2002/3. (01. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jézus Krisztus, Eva Peron és István király után Fenyő Miklós életéből is zenés játék kerekedett. Leginkább az angyalföldi szurkolók örömére.

Jézus Krisztus, Eva Peron és István király után Fenyő Miklós életéből is zenés játék kerekedett. Leginkább az angyalföldi szurkolók örömére.Fenyő egyszer már megvolt. Néhány évvel ezelőtt a Fővárosi Operettszínházban mutatták be a Hotel Menthol című "musicalt", amelyben olyan jelentős hazai sztárok fakadtak dalra és perdültek táncra, mint Szandi, Csonka Pici és Szulák Andrea. Persze ne képzeljük egy percig sem, hogy a produkció musicalként működött, csupán ürügyként szolgált, hogy a népszerű előadóművészek elénekelhessenek néhány Hungaria-számot, vagyis a Hotel Menthol nettó revű volt, annak viszont korrekt: remek tánckar, pompás díszletek, tisztességesen előadott dalok. A közönség imádta.

A József Attila Színházban nem érték be a Nagymező utcaihoz hasonló recepttel - kapj elő néhány örökzöldet, aztán mindent bele, ami csak a csövön kifér -, többet, tartalmasabbat akartak, és mivel a műsorfüzetben az áll: "az előadás a XIII. kerületi polgármesteri hivatal támogatásával jött létre", gondolhatjuk mindjárt azt is, hogy a cél "egy igazi angyalföldi musical" megalkotása volt. De milyen legyen egy angyalföldi musical?

Természetesen múlt idejű, mivel a klasszikus Angyalföld ma már nem létezik. A gyárakból irodaházak, telephelyek lettek, a le nem bontott bérkaszárnyák egyszerű lakásaiból méregdrága garzonok. Úgy tűnik, a városrésszel kapcsolatos sztereotípia - amit nevezhetünk édesbús prolivircsaftnak - örökre véget ért. Mindez persze nem baj, csakhogy ezzel megszűnt a "tizenhárom" legendája is, amit valamennyire éppen a József Attila Színház generált évtizedeken át.

Persze legendának megtette volna az is, ha például egy Fejes Endre-elbeszélésbe töltenek zenét úgy, hogy ötpercenként felcsendül a Járom az utam a macskaköves úton. Csakhogy manapság ki kíváncsi az ilyesmire? Nyugdíjas-klubdélutánt akarunk, mozgalmi romantikát? Dehogy. És itt jön a képbe Fenyő: gyakorló slágergyáros,

magyar sztár,

ráadásul kerületi

lakos. Hogy a Szent István park azért mégsem a Váci út és a Lehel út között terül el? Részletkérdés. Kellő fantáziával az újlipótvárosi srácot beengedhetjük a tripoliszi bivalyok közé, a rock and rollt az élüzemekbe - és helyben vagyunk. Angyalföld is megvan, nosztalgiának ott a roki és a hatvanas évek eleje, ráadásul igaz történet is akad: a Fenyő család 1956-ban disszidált, majd amikor néhány év múlva visszatért, Mikit valóban megfertőzte a rock and roll.

Innentől kezdve indulhat a sziporka. Tasnádi István librettójában a kamasz Fenyő (a darabban Ricky) hazatérése után azonnal hirdetni kezdi az "igét" a Mauthner Sándor utcában, megalapítja a Hungaria (a darabban Angel Land) együttest, ami persze súlyos konfliktusokkal jár. A kultúrfelelős pártember meg a buta rendőr ahol tud, keresztbe tesz neki, az angyalföldi kemény mag spiclinek tartja, régi szerelme nem törődik vele, apja pedig csak azt mondogatja: "Fogd be a szád, fiam!" Ám ahogy a Játszd újra, Sam!-ben felbukkan Humphrey Bogart mint hivatásos léleköntő, Rickynek is akad egy álommestere, a nagy Jerry Lee Lewis, akit maga Fenyő Miklós alakít. Természetesen egy ilyen pártfogó mellett előbb-utóbb minden jóra fordul, a banda megnyeri a Ki mit tud?-ot a Csavard fel a szőnyeget (a darabban Csavard fel a szőnyeget) című dallal, visszatér a nő, az apa pedig boldog, hiszen a fiúnak "rendes állása" nincs ugyan, de gázsija annál több. Ahogy az egyik dal szövegében áll: "Így lett élüzemből álomgyár."

Az alaptörténettel tehát nincs baj, a musicalek többsége egyébként is karriertörténetet mesél, és miért kételkednénk abban, hogy Fenyő Miklós pályafutásának kezdete ehhez hasonló volt, vagy ha nem, hát így lehet színes? A Méhes László rendezte előadás azonban messze nem musical, sőt a Hotel Menthollal összehasonlítva mint szimpla zenés produkció is jóval szerényebb. Az még a kisebbik baj, hogy a librettó csupán csak arra szolgál, hogy a dalok közti szüneteket kitöltsék valamivel, nevezetesen felszínes, kiszámítható dialógusokkal, ismert poénokkal, könyökünkön kijövő "hatvanasévek-érzés"-sel. De ennél sokkal kínosabb a zenei vonal: a szereplőknek ugyanis semmi más dolguk nincs, mint hogy elénekeljenek egy dupla lemezre való Hungaria- és Fenyő Miklós-dalt - a Csókkirály címűt többször is.

Valójában ezzel szakad el a póráz, innentől kezdve ugyanis lényegtelen, mi volt a rendező koncepciója - "koncert helyett gondolatteli színházi pillanat" -, hogy a jampecok ütik a dobot vagy őket ütik gumibottal, hogy a főszereplő Miller Zoltán színésznek meglehetősen suta, ha egyébként jóképű, sármos és remek hangja van. Úgy tűnik, a sikerhez ennyi bőven elég - akkor minek erőlködni. Szóljanak a jól ismert dalok, a közönség pedig önfeledten vastapsoljon. Fenyő Miklós élete és kora ettől kezdve ugyanúgy lényegtelen, mint az, hogy az előadás nyomán angyalföldi díszpolgár lesz-e belőle, vagy csak díszpinty.

- legát -

szerző
- legát -
publikálva
2002/3. (01. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...