Ha mindössze egyetlen mondatot írhatnék Femi Kuti új lemezéről, az így hangzana: a Fight to Winnel Femi elérte, hogy már ne kelljen hozzáfűzni: tudják, a Fela Kuti fia... De szerencsére több hely is van ezen az oldalon.Szóval. Feláról - egy évvel ezelőtt, a Talkin´ Loudnál kijött életműsorozata kapcsán - írtunk már; emlékeznek, az a nigériai pasas, aki a joruba ritmusokat összeszőve az amerikai dzsesszel és tánczenékkel az afrobeat irányzat keresztapja lett. No és az, aki folyamatosan összetűzésbe került a katonai rezsimmel, minek következtében behatóan tanulmányozhatta a lagosi börtönviszonyokat, véres incidenseknek tette ki a családját, illetve száműzetésre kényszerült. Szexuális életét ugyancsak provokatívnak tartották egyesek; mint tudjuk, 1977-ben egyszerre huszonhét hölgyet vett nőül egy stadionban, kilenc év múltán azonban elvált tőlük, s akkortól inkább csak barátnőket tartott, amíg 1997-ben el nem ragadta az AIDS. Ráadásul zseniálisan szaxofonozott.
H
Ha egy induló muzsikusnak vaskosan legendás az apja, abból épp annyit lehet szívni, mint meríteni. Gyerekkorában Femi trombitás szeretett volna lenni, és kapott is egyet az apjától, de tanárt nem engedett mellé, így aztán semmire sem jutott vele. Később tettek egy kört szaxofonnal is, ám Femi továbbra sem vehetett leckéket hivatalosan - az alapfogásokat Fela egyik zenésze mutatta meg stikában, utána pedig ahogy puffant, autodidakta módra. 1978-ban - tizenöt évesen - mindazonáltal beszállhatott az apja big bandjébe, de irgalomra ezután sem számíthatott: Fela azzal zrikálta, hogy utánozza a stílusát, ha pedig hangszereléseket bízott rá, utána rendre felülbírálta. Hét évig küzdöttek így, majd Femi odébbállt, hogy összehozza inkább saját zenekarát. Ez lett a Positive Force, amelyre persze a kutya sem volt kíváncsi kezdetben, jó pár évig közönség és pénz nélkül játszottak, arról nem beszélve, hogy öt évig Fela szóba nem állt a fiával. A fordulat évének 1991 tartandó, mikor is Femi második albumáért (Mind Your Own Business) hirtelen rajongani kezdett Fela, "utat mutatva" egyszersmind a szenzációra éhes közvéleménynek is. Ha Felának tetszik, akkor biztos baró, vélekedhettek - vagyis meglódult a szekér; sőt mire összeállt az 1995-ös Wonder Wonder, Femit már Felához hasonlóképp kaserolták, legalábbis Nigériában.
Hát így. Tulajdonképpen nem járt nagyon messze Fela az igazságtól, amikor azt mondta a fiának: látod, megmondtam én, hogy tanár nélkül is sokra viheted.
H
A nemzetközi színtér a ´98-as Shoki Shokitól visszhangzott először (abból remixalbum is készült), de én szigorúbb volnék: szerintem a 2001 októberében megjelent - és néhány napja Magyarországon is kapható - Fight to Win az első olyan Femi Kuti-lemez, amely az afrobeat-revival és a legfrissebb afrikai tánczenék mércéjével egyaránt magasan jegyezhető. Femi hű maradt apja masszív hangzásához, erőteljes fúvóskarához - e napokban tizenhatodmagával turnéztatja albumát -, alapjáraton az afrikai népzene, a dzsessz és a funky összeboronálása is a régi, miközben kitűnik: immár megkerülhetetlen némi hip-hop, technó és latin befolyás. Viszont azt korántsem gondolnám, hogy - Felához hasonlóképp - az afrobeat Femi számára sem a szórakoztatás, hanem a társadalmi harc fegyvere, legalábbis neki jóval kerekebbek, táncosabbak, rövidebbek a dalai. (Egyáltalán, ha jól tudom, ez a Femi egy szolid alak, feleségből is csak egyet tart, és nem is narkózik. Ráadásul jól énekel.) Még ha e konszolidáltságnak kissé ellentmond is a győzelemig tartó harcot hirdető lemezcím.
Feminek - számos afrikai befutóval ellentétben - esze ágában sincs elhagyni Nigériát; azt mondja, máshol nem tudna zenét szerezni, és oda köti politikai szervezete, a Második Rabszolgaság Elleni Mozgalom is. Annak idealizmusát vélem kiolvasni a dalszövegeiből: az Alkebu-Lan és a One day someday szerint a szegénység, a munkanélküliség és a korrupció megszüntetéséhez létre kell hozni a nyugati civilizációtól független Afrikai Egyesült Államokat; míg a Fight to Win arra inti a banánköztársaság-párti diktátorokat, hogy a tömegek szenvedése iránti érzéketlenségük forradalomhoz vezethet. A Stop AIDS-ben kap kicsit a katolikus és muzulmán fundamentalizmus, amiért a biztonságos szex ellen prédikál, két számmal odébb, a ´97-ben mintegy aláhúzva ezt Fela elvesztésének felidézésével.
Még egyszer: hát így.
Hatvankét perc, tizenkét szám, közben semmi piackutató dagonyázás - így szeretem éppen. És ha ebből még többet hozhat ki Fela és Femi látomása egy új keletű afrikai civilizációról, én szívesen elfeledkezem az album sápadtarcú közreműködőiről, francia kiadásáról-terjesztéséről, még a Movement Against Second Slavery-tagságit is kiváltom, ha kell.
Marton László Távolodó
(Barclay/Universal, 2001)
