Tévé/film - Szinte minden - Thaddeus O'Sullivan: Churchill háborúja

  • Bori Erzsébet
  • 2010.10.21 00:00

Zene

Hét évvel a BBC és a jó nevű Scott fivérek, Tony és Ridley cégének nagy sikerű életrajzi filmje után itt a folytatás; ezúttal a minőségi sorozatok és dokumentumfilmek egyre ambiciózusabb gyártójaként jeleskedő HBO-val koprodukcióban, s a forgatókönyvet ugyanaz a Hugh Whitemore jegyzi.

Hét évvel a BBC és a jó nevű Scott fivérek, Tony és Ridley cégének nagy sikerű életrajzi filmje után itt a folytatás; ezúttal a minőségi sorozatok és dokumentumfilmek egyre ambiciózusabb gyártójaként jeleskedő HBO-val koprodukcióban, s a forgatókönyvet ugyanaz a Hugh Whitemore jegyzi.

Churchill nevét mint áruvédjegyet nyomták rá a 2002-es The Gathering Storm magyar címére (Churchill - A brit oroszlán), holott az eredeti sem hagy kétséget a téma felől: ezt a címet viselte hősünk második világháborúról írt híres munkájának az első kötete. A brit oroszlán címet különösen Albert Finney nagyszerű alakítása teszi komikussá, aki egyszerre formálta meg nagy államférfiként és esendő emberként, de távolról sem oroszlánként a főszereplőt. Ott hagytuk el 2002-ben, hogy "Winston is back", azaz Churchill újra az admiralitás első lordja lesz, ahonnét az első világháború egy csúfos katonai fiaskója, Gallipoli miatt kellett távoznia. Az ilyen hosszú politikai pályán óhatatlan tévedések és kudarcok, a mellőztetés évei után ismét felívelő szakasz következik, amely sajnálatos módon egybeesik a "legsötétebb órával", ami Franciaország elestekor veszi kezdetét. A britek egyedül maradnak a megállíthatatlannak tűnő Harmadik Birodalommal és szövetségeseivel szemben, akikkel egyszerre három földrészen kell felvenniük a harcot.

A Churchill háborúja a miniszterelnöki kinevezéstől az 1945-ös katonai győzelemig és választási vereségig követi a címszereplőt, aminek filmre vitele látszólag hálásabb feladat, mint politikai vitákat és parlamenti beszédeket dramatizálni. Végül is ez volt Churchill legjelentősebb és legmozgalmasabb pályaszakasza lesújtó vereségekkel és fényes sikerekkel, végig a világszínpadon forogva, történelmi figurák társaságában, többször is körbeutazva a földet - csak 1945 februárjáig, a jaltai találkozóig 110 ezer mérföldet teljesített. És minden sorsfordító eseményt egy-egy híres beszéde fémjelez, közismert idézetekkel, mára szállóigévé vált fordulatokkal. Az elbeszélés két idősíkot váltogat: 1945 nyarán a háborús hajszában kimerült miniszterelnök hosszú évek után az első szabadságát tölti a francia tengerparton, a spanyol határ menti Hendaye-ban (ahol alig öt éve még Hitler randevúzott Francóval), de rosszul viseli az átállást - alaposan próbára téve hű felesége és jó szelleme, Lady Clementine türelmét -, és a pihenés helyett az otthoni választási hírekkel van elfoglalva; innen csapunk bele a sűrűjébe. A kerettörténet elvileg nem is rossz ötlet, hiszen 100 percben nem vihető filmre az egész második világháború, így csak a legfontosabb események idéződnek fel, és az 1945-be való vissza-visszatérés választja el az egyes háborús epizódokat. És lassítja le a tempót. Mert a néző rövidesen egy szédítő sebességű ringlispíl előtt találja magát, ahol olyan gyorsan forognak a szereplők (Lord Halifax, Chamberlain, VI. György, Montgomery, Ismay tábornok, "Bombázó Harris", Roosevelt, Sztálin, Attlee), hogy egyik-másikból csak karikatúraszerűen elrajzolt alak marad. Vegyük még hozzá, hogy az alkotók a világért sem mondtak volna le a leghíresebb beszédrészletek beszuszakolásáról, ám ezek nem röppenhettek fel csak úgy a levegőbe, kontextust kellett teremteni köréjük, ahogy az archív bejátszásokhoz is... az eredmény egy túlzsúfolt, helyenként ritmustalan (hol nekilóduló, hol leülő) film lett, amelynek minden terhét a címszerepet adó Brendan Gleesonnek kell viselnie, ideértve Albert Finney emblematikus alakításának emlékét is. Gleeson derekasan teljesít. Meg sem kísérti az a hiú gondolat, hogy túljátssza az elődjét, inkább visszafogottsággal tüntet, ami nagyon is kifizetődő a világtörténelem egyik legismertebb figurájának - és ikonjának - esetében.

Azt mindenképpen a film javára kell írnunk, hogy érzékeltetni tudja annak az öt évnek az alig is emberre szabott munkamennyiségét, a kényszerítő erejű, nem mellesleg embertömegek életét érintő döntések felelősségét. Az első, fundamentális döntés, amelyből minden más következett, a német "békejobb" elutasítása. 1940. július 19-én Hitler összehívta a bábparlamentet, és ott elhangzott beszéde végén üzente meg a briteknek, hogy minden további ellenállás értelmetlen. Addigra már elesett Nyugat- és Észak-Európa, s a Csatorna három angol szigetén is partra szálltak a németek. A helyzet valóban reménytelennek tűnik, de Churchill már csak azért sem akar hallani megadásról, mert nem bízik Hitlerben (s milyen igaza van: a béke felajánlásakor már folyik a dél-angliai invázió előkészítése). Ekkor hangzik el a híres "never surrender" beszéd (három változatban is: a kormányülésen, az alsóházban és a rádióban).

Már túl vagyunk a norvégiai kudarcon és az expedíciós hadtest részsikernek tekinthető hazahozatalán, s innentől gyorsított eljárásban, utalásszerűen követik egymást a második világháború brit szempontból fontos eseményei: a hadiállapot a franciákkal a Mediterráneumban, az angliai csata, Churchill első washingtoni útja Pearl Harbort követően, a Szingapúr eleste utáni politikai válság, az atlanti csata, Jalta, a D-nap, Potsdam, Drezda szőnyegbombázása, a német fegyverletétel és a háború utáni választások elvesztése.

Megvan (szinte) minden, mégsem elég. Mert megképzik előttünk egy másik háború, a remek Foyle háborúja, amely egy dél-angliai kisváros rendőrőrsére és bűneseteire fűzte fel nagyjából ugyanezeket az eseményeket. Lelkesítő elgondolni egy hasonló minisorozatot, aminek Churchill a központi alakja, és a híres beszédek sora a vezetőszál. Aminek most csak a zanzáját kapjuk.

Bemutatja az HBO október 23-án, este nyolckor.

Neked ajánljuk