Aki e sorok írójához hasonlóan az 1970-es évek elején kezdett hangversenyre járni, még részesülhetett abból a különleges élményből, amelyet a Tátrai Vonósnégyes játéka nyújtott. Spontaneitás és természetesség, lélegző dallamformálás és áttetsző hangzás, életteli karakterizálás és a kamaramuzsikálás szabad légköre hatotta át az előadásaikat. Mivel az együttes 1946-ban alakult, s tagjai mind a II. világháború előtt eszméltek, a kvartett – melynek primáriusa többek közt Waldbauer Imre növendéke volt – sokat megőrzött és továbbörökített a század első felének nagy kamarazenei korszakát jellemző, romantikus gyökerű előadói hagyományokból.
A Hungaroton magyar interpretációtörténeti kincseket bemutató sorozatában megjelent háromlemezes album rendkívül színes képet ad a kvartett művészetéről. Bölcs döntés volt, hogy a fénykor felvételeiből: az 1957 és 1978 közötti bő két évtized lemezeiből válogattak. Ezen belül is ideális változatosság érvényesül. Mivel Haydn az együttes „mesterségének címere” volt, tőle két kvartettet is hallunk, Bartókot is két vonósnégyes (4. és 6.) képviseli, Kodályt a 2., a Tátraiék által szívesen propagált kortárs magyar zenét Lajtha erdélyi folklórihletésű, pompás 10. kvartettje. A régi évtizedek magyar hangszeres előadó-művészetének tablójává szélesedik a kínálat Mozart A-dúr klarinétötösével, Boccherini spanyolos zamatú D-dúr gitárötösével és Dohnányi esz-moll zongoraötösével; e három műben Kovács Béla, Szendrey-Karper László, illetve Szegedi Ernő idézi fel a kor hazai zeneművészetének legvonzóbb értékeit.
Hungaroton, 2019
