Zene

Színház: Lakájforradalom (Az Operett a Bárkában)

Magammal viszek egy egészen fiatal, egészen tehetséges lányt a Bárka Színház Operett-előadására. Előtte takarékosan bánok a szóval, ami a száz évvel ezelőtt született Gombrowiczot illeti, csak az Operettről, a darabról árulok el annyit, hogy "hát nem egészen operett". És azon gondolkodom közben, hogy vajon mire képes ez a mű nekem, aki sokat vélek tudni az alulról jöttek forradalmáról, mely - legalább részben - ihlette, és neki, aki sokat vél tudni arról a máról, amelyben színpadra kerül.
  • Csáki Judit
  • 2004. április 29.

Kiállítás: Veled is megtörtént (Műcsarnok: Elhallgatott holocaust)

A közelmúltban történt, hogy Kertész Imre az ÉS-nek adott interjújában kijelentette: "A Sorstalanságot a Kádár-rendszerről írtam." Némi fejfájást okozva ezzel még olyan rajongóinak is, mint Vári Görgy (történetesen az író egyik monográfusa), aki olvasói levélben izmos érveket hozott a kijelentés ellen. Mindamellett, ahogy a csodarabbi mondaná, mindkettőjüknek igaza volt: noha kissé abszurd a regény leválasztása Auschwitzról, Kertész önjellemzésével csak egészséges írói (és emberi) ösztöneit követte, nem akarta ugyanis, hogy - Milan Kundera szavaival - a "kis összefüggésbe" helyezzék regényt, melyet ő a "nagy összefüggés" részeként kívánt láttatni. Auschwitz ebben a szemléletben totális jelenség egy egyébként is totalitárius világállapotban (Hegel: Weltzustand).
  • - banza -
  • 2004. április 29.

Képzőművészet: Képzet és akarat (Alberto Giacometti kiállítása)

Van Alberto Giacomettinek egy tényleg pici, jó, ha talán 15 cm magas szobra, egy kis büszt (ez a mű címe is, némi tautologikus öniróniával), mely - legalábbis számomra - kulcsként oldja fel annak rejtélyét, miért olyan furcsán diszharmonikusak a művész 1940 után készített figurái. Azokra a szinte védjeggyé, Giacometti-toposszá lett munkákra gondolok, amelyek hosszú, vékony, beteg nádszálra emlékeztető alakokat ábrázolnak, rettenetes méretű lábfejekkel.
  • Hajdu István
  • 2004. április 29.

Könyv: Az azonosság pszichopatológiája (José Saramago: Az embermás)

Saramago megint a feje tetejére állítja a világot, méghozzá a tőle megszokott, cizellált módon: elég egy pici pöccintés, egy ötlet, egy furmányos "mi lenne, ha" - és máris kibillen a világbili. Hamlet legyen a talpán, aki helyre teszi, és vissza is tudja bele kanalazni, ami elszabadult. Szegény hősök pedig másra se vágynak, mint hogy tompult szaglásukkal a biztonságos(nak hitt) biliben folytathassák, ahol abbahagyták.
  • 2004. április 22.

Színház: A sötét és a semmi (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde)

Nem hiszem én, hogy erre a Csongor és Tündére ostorral kellene bekergetni a gimnazistákat - jobb lenne megvárni, míg bemennek maguktól. Akkor talán úgy ülik végig a másfél órás előadást, hogy elér hozzájuk a szöveg és mindaz, amit közvetít - mert ez az egyetlen mozgó valami itt.
  • 2004. április 22.

A nép ópiuma: Ungarische ante Europe (Jó estét, Európa!)

Mindenkinek lehet rossz napja. Emberünk kómás állapotban tölti a hétvégét, esik az eső, a család épp nincs otthon. Minden arra predesztinálja, hogy végre munkához lásson, bepótolja a bepótolhatatlant. Vagy hogy még egyszer elolvassa a József és testvéreit. De nem, emberünk átlát a saját maga által kifeszített szitán, és elhatározza, hogy inkább kialussza magát. Előbb azonban bekapcsolja a készüléket. Aludni, mint tudjuk, leginkább tévézés közben lehet.
  • 2004. április 22.

Film: A Tamás-templom lovagjai (A repülő osztály)

El vagyunk kényeztetve: gyakorlatilag napra pontosan egy évvel az Emil és a detektívek aktuális német adaptációjának magyarországi bemutatója után máris itt a következő hasonigényű nekirugaszkodás. Kis Kästner-reneszánsz lehet, voltaképpen érthető okokból. Egyfelől, mert nevezett szerző zseniális, másfelől, mert szezonja van a kiskamaszok viselt dolgainak: Harry Potter korát éljük. Azért ez a logika is érdemel legalább egy kacsintást: ha már annyira zabálják azt a Harryt, hátha Kästner is hoz valamit a konyhára. Pedig ha zongorázhatnánk a különbséget, lenne itt hangverseny, mondhatom.
  • 2004. április 22.

Lemez: Csípős (The Carbonfools: Poisoned Goulash)

A Carbonfools korántsem új formáció - produkciójukat immár jó három éve követheti figyelemmel a klubokba, partikra látogató honi közönség. Az eredeti zenekart még 2000-ben alapította az underground partivilágban jól ismert (nemrég a B‘lga kapcsán is méltatott) dj Titusz és Tóth Szabolcs szitárművész - utóbbi, intenzív indiai tanulmányai miatt, idővel kimaradt a csapatból. Titusz mellett jelenleg Vígh Dávid gitáros, Zsazsa basszusgitáros, az ütőhangszeres Zsüli és Keleti Tamás dobos ügyködik, s kellően hosszú az alkalmanként közreműködő vendégelőadók listája is.
  • 2004. április 22.

Lemez: Feltámadás (John Patton: Minor Swing)

Big John Patton sohasem volt nagy innovátor. A mamától még zongorázni tanult, aztán a hatvanas évek elején, miután New Yorkba költözött, áttért a Hammond B-3-as orgonára. Először Grant Greennel, majd Lou Donaldsonnal készített lemezeket, de 1963-ban Alfred Lion - a Blue Note alapítója - jóvoltából már a saját neve alatt is rögzíthetett egy anyagot. Ezt számos kiváló album követte, mint például a Let 'em Roll, ám a hetvenes években ez a hangzás egyszerűen kiment a divatból, ezzel a nagyszerű hangszerrel együtt. Pedig Patton nagy király volt addig a gurulós soul-dzsessz szcénában, a fekete blues gyárilag bele volt kódolva, és lazán mozgott a bop meg a funky világában is.
  • 2004. április 22.

Koncert: Bűvölet, múlt időben(Kua Etnika)

Gamelánzenekarok ritkán járnak ezen a vidéken, hát még olyanok, mint a Kua Etnika, amely a gamelán stílusainak, hangszereinek és tájegységeinek szintézise által híresült el.
  • 2004. április 22.

Hét kis kritika

n MUST I PAINT YOU A PICTURE?: THE ESSENTIAL BILLY BRAGG 20 év 2x20 dalban dupla CD-n: bevezetés az angol punk legnormálisabb (és immár deresedő) feje, Billy Bragg világába, akinél kevesebb pózzal tán senki sem képes a három P - pop, politika és perszonális ügyek - keverésére egy életművön át érvényes módon. Vagy akár egyetlen versszakban ("Politika és terhesség kérdéseit vitatjuk meg poharazgatás közben / Mennyire szeretem ezt az esti iskolát": Greetings To The New Brunette).
  • 2004. április 22.

Posa és Lear (Kornis Mihály: Pestis előtt)

Akkor döntöttem el, hogy színész leszek (mert az vagyok, ha írónak is hisznek)" - írja Kornis Mihály, miután megnézte Darvas Ivánnal a Liliomfit. Ugyanezt a mondatot olvashatjuk a szintén mostanság megjelent, kedvesen tudálékos, bennfenteskedő és kissé - épp csak amennyire szükséges - túlírt színházi causerie-gyűjteményében (Színházi dolgok, Tericum Kiadó, 2003) is. Ez a túlírtság, újból kiderült, a kornisi poétika egyik legfontosabb formaképző jegye. Amit ha nem poétikai, hanem, mondjuk, lélektani kategóriaként kellene megneveznem, habozás nélkül úgy hívnék: exhibicionizmus, parttalan, féktelen exhibicionizmus. Ez pediglen színészerény. A kötet első és leghosszabb írása Kornis ellenzéki éveiről mesél, arról, hogyan találta meg és hogyan hagyta ott a demokratikus ellenzéket. Ezekről a lapokról egy igazi,zseniális szörnyeteg
  • 2004. április 15.

Farkasétvágy (Nancy Friday: Nők a csúcson)

A 60-as évek végén New Yorkban Nancy Friday a fejébe vette, hogy ha neki pajzán gondolatai vannak, akkor biztos más is így van ezzel. Kérdezősködni kezdett, de csak néztek rá ostobán, nem értették, mi a kórság az a "női szexuális fantázia".
  • 2004. április 15.