Jól emlékszem, mekkora terhet jelentett a Jugala Allstarsnak, hogy amikor tavalyelőtt a Szigetre készülődtek, a zenekar egy tagja Bandungból Dzsakartába vonatozzon a vízumokért. Kábé kétszáz kilométernyi ez a távolság, szóval nem lehet elérhetetlen, de ezzel együtt nem akarnék most meszszire mutató következtetéseket vonni le az indonéziai muzsikusok anyagi helyzetét illetően. Csak éppen bekattant ez a sztori - ellenállhatatlanul, s mintegy ellenpontozásképpen.
Ugyanis most pénteken jócskán megilletődtem: a jegy mellé katalógus és ajándék DVD dukált a Fonóban, továbbá akkora kísérettel vétette magát észre a Kua Etnika zenekar, ami egy "normális" koncerttől teljesen idegen. Persze amint a katalógusból kitűnt a népes intézményi és szponzori háttér, hamarjában összeállt a kép: közép-európai turnéja keretében alighanem az a megtiszteltetés érhette a Kua Etnika zenekart, hogy afféle "zenei nagykövetként" terjessze az indonéz zenei igét. Egy tucat muzsikus, közel annyi táncosnő, számos technikai munkatárs, valamint a királyi gamelán legpazarabb kellékei szolgálták e küldetést - képzelhetik!
Gamelán alatt az indonéziai szigetvilág - de leginkább Jáva és Bali - zenéje értendő. Másképp hangzik Szumátrán, Balin és Jáván, amiként más és más Jáva keleti vagy középső területein is, de azért az évszázadok során kirajzolódtak a meghatározó vonásai. Maga a szó egyébként "zenekart" jelent, mégpedig olyat, amelyben (eredendően) szinte egyforma hangszeren játszik mindenki. Többnyire valamiféle ütőhangszeren.
Ami pedig a Kua Etnikát illeti, eddig azt tudhattuk róla, hogy (a táncszínházas) Djaduk Ferianto vezetésével a gamelán szintézisét alkotja: egyrészt a különböző jávai és bali stílusokat, másfelől a gamelánt a modern nyugati irányzatokkal és hangszerekkel kombinálva. Ferianto a kilencvenes évek közepén létesített egy lemezstúdiót Yogyakartában, annak a köréből nőtt ki a zenekar, s eddig már két (külföldön is jegyzett) lemezt tett az asztalra (Nang Ning Nong Orkes Sumpeg és Ritus Swara). Részint ezek csendültek fel a Fonóban, de mondom, ezúttal többről volt szó egy "szimpla" koncertnél.
Engem legalábbis már az első pillanatokban beszippantott az a csilingelő mágia, amely a legtöbb - magára valamit is adó - tradicionális gamelándarabnak a sajátja, s amelyből a túlvilágnak vagy örökkévalóságnak egy különösen elragadó metszete hajlamos ilyenkor a kitárulkozásra. Nem szeretném, nem is tudnám most a gamelán filozófiáját feszegetni - kivált, hogy mást jelenthetett a hinduk, a buddhisták és a ma már túlnyomó többségben levő muzulmánok számára, megint mást egy falusi és egy udvari muzsikusnak, megint mást földrajzi régiónként, az évszázadok múlásáról nem beszélve. A darabok közben vetített filmekből mindenesetre pontosan kitűnt, hogy a gamelán nemcsak "magas művészet", hanem a mindennapi életnek is része: éppúgy rímel a természet, mint a munkavégzés hangjaira, s mi több: mindenki számára elérhetővé teszi, hogy a maga egyetlen kis gongütésével beleilleszkedjen az egyetemességbe. (Sőt. Mint láthattuk, a maga seprűvonásával vagy ollócsattogásával nemkülönben - egyszersmind az amerikai Stomp táncszínház kísérteties déja vujét keltve.) Az igazi gamelán közösségi ünnep: ebben a magamutogatásnak nincs helye.
El tudom képzelni, a zenének és a táncnak, a filmvetítésnek és az összekötő szövegeknek az egysége többeket talán a TIT-előadások természetére emlékeztethetett, meg hát a gamelánkörképből adódó eklektika is farigcsálhatott az élményből, de mondjuk ez benne volt a pakliban. Számomra inkább az bizonyult elgondolkodtatónak, hogy szerencsés-e a Kua Etnika módjántörekedni a modernitásra. Abból ugyanis, ahogy a tradicionális metallofónra, gongokra, kéthúros hegedűre és dobokra alkalmasint rátelepedett a szaxofon vagy a szintetizátor, igen kevés emlékezetes pillanat kerekedett - a szintetizátort különösen nehezemre esett tolerálni. Tulajdonképpen ellettem volna nélkülük.
Szóval a bűvölet főképp a múlt időt jelentette nekem: arra a kérdésre, hogy milyennek képzelem el a gamelán jövőjét, nem remélek kimerítő választ a Kua Etnikától. Akkor már inkább a Jugala Allstars - az legalább egy kiköpött dangdut etnopopzenekar.
Marton László Távolodó
Fonó Budai Zeneház, április 16.
