Újra összeáll az Oasis, jövő nyáron az Egyesült Királyságban és Írországban koncerteznek

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 27.

Zene

A turné később más állomásokon is folytatódhat.

Újra összeáll az Oasis, a legendás brit együttes 14 koncertet hirdetett meg 2025 nyarára az Egyesült Királyságban és Írországban. A zenekar hivatalos oldalán megjelent közlemény szerint a turné később Európán kívül is folytatódhat.

„A fegyverek elcsendesedtek. A csillagok összeálltak. A nagy várakozásnak vége. Gyertek, és legyetek tanúi. A tévé nem fogja közvetíteni”

– írta a zenekar a bejelentésben.

A hírrel kapcsolatban a Telex After felidézte, az Oasis utoljára 2008-ban adott ki lemezt Dig Out Your Soul címmel, a zenekar két tagja, Noel Galllagher és testvére, Liam azonban úgy összeveszett a lemez 2009-es turnéjának párizsi állomásán, hogy Noel végül kilépett a zenekarból. A két Galllagher azóta külön koncertezik, az utóbbi években pedig válogatott módokon ócsárolták egymást a nyilvánosság előtt, újra és újra leszögezve, hogy nem lesz többé Oasis. Korábban többek között az is elhangzott, hogy Liam már az Oasis összeállásának gondolatától elhányja magát, de az énekes olyat is nyilatkozott, hogy előbb enné meg a saját szarát, minthogy ismét egy zenekarban játsszon a bátyjával. Úgy tűnik a civakodásnak most egy időre vége, hiszen ahogy azt a közösségi médiában elszórt utalásaikból már néhány napja sejteni lehetett, újra közösen lépnek színpadra.

Liam Gallagher korábban arról beszélt, hogy az Oasis első lemezének, a Definitely Maybe 30. évfordulóját ünneplő turnéra Noelt is meghívta, de bátyja elutasította a felkérést. A turnéval Liam Gallagher nemrég a Szigeten is fellépett, a koncertről szóló kritikánk itt olvasható:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.