A fesztiválokról kérdezték volna Majkát, de ő inkább az elszegényedett országról beszélt

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 26.

Belpol

A rapper szerint olyan irányba halad az ország, hogy lassan Mexikóvá válunk.

Az ország egyik legismertebb műsorvezetőjével és rapperével, Majoros „Majka” Péterrel az egész Strand fesztiválon médiatámogatóként jelenlévő Index készített volna egy jól láthatóan laza és kellemes hangulatúnak szánt interjút, de a frissen az RTL-hez igazolt celebritás egész meglepő módon teljesen másról akart beszélni. A lap az állandóan ismétlődő magyarországi fesztivál line-upokról kérdezte Majkát, aki közölte, hogy az a fesztiválszervezők feladata, hogy jó line-upot állítsanak össze, de nem ez az igazi probléma szerinte.

„Sokkal nagyobb probléma jelenleg az országban az, hogy nincs pénzük az embereknek” 

– mondta, hozzátéve, hogy ezzel a fesztiválszervezők is szembesülhettek, hiszen idén harminc százalékkal esett vissza a forgalom, majd megismételte, hogy nem arról van itt szó, hogy unják az emberek a magyar előadókat, hanem arról, hogy alacsony a fizetésük.

„Teljesen vicc, hogy egy olyan irányba halad az ország, hogy olyanok leszünk, mint Mexikó” – foglalta össze, hozzátéve, hogy a középosztály láthatóan eltűnőben van az országból, és tart tőle, hogy a jövőben még nagyobb lesz a társadalmi osztályok közti szakadék.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.