Zene

A megfelelő kezek

Vannak előadóművészek, akik állócsillagként élik életüket: készen lépnek elénk, és lényegében mindvégig olyanok maradnak, amilyennek megismertük őket.
  • Csengery Kristóf
  • 2016. november 20.

Elbúcsúztatták Kocsis Zoltánt

A november 6-án elhunyt zongoraművészt és karmestert a Zeneakadémiánál búcsúztatták el. Áder János beszédet mondott a ravatalnál. Képek.
  • narancs.hu
  • 2016. november 19.

Majd kicsattan

Travis Stewart a tört ütemek megszállottja: poliritmia iránti vonzódását még a gyerekkori, észak-karolinai zenekaraiból hozta magával, majd gyorsan rákattant az elektronikus zenekészítésre.
  • - minek -
  • 2016. november 13.

Királyok voltunk

Vicces, hogy a Green Dayt pont azután iktatták be tavaly a Rock And Roll Hírességek Csarnokába, hogy kritikailag hatalmasat hasaltak Uno, Dos és Tré címmel illetett, háromlemezes dobásukkal, melynek rögtön a megjelenése után Billie Joe Armstrong frontembert rehabra kellett vinni.
  • Lang Ádám
  • 2016. november 13.

A blöff Mozartjai

Habár elsőre úgy tűnhet, a reklám, a marketing meg a brandépítés gyakorlata korántsem mostanában jelent meg a klasszikus zene világában. Akárcsak manapság, hajdan sem csupán jóhiszeműen éltek ezekkel a technikákkal.

A modernitás ikonja

Egyik kultikus művét, a Jeruzsálem hét kapuját a lapunk megjelenése előtti napon mutatták be Budapesten, s a héten maga a mester, a 60-as évek kelet-európai avantgárdjának kultúrhérosza is felbukkan fővárosunkban. Ki ő, és miért szeretjük?
  • Molnár Szabolcs
  • 2016. november 13.

„Nem lehet kilométereket gyakorolni”

FIÚK, azaz Fischer Iván Új Karmestereket mutat be – ez a program neve, amely kivételes lehetőséget kínál három tehetséges fiatal dirigens számára. Egyiküket most a karmesteri pályakezdésről, a kontaktusteremtésről és a Fesztiválzenekar alkatáról kérdeztük.