Felmondtak nyolc bérlőnek a szegedi nyugdíjasházban
A Gesztenyeliget üzemeltetője rájött, hogy elődei rosszul számolták a díjat, emelt, és az elmaradást is kéri visszamenőleg.
A Gesztenyeliget üzemeltetője rájött, hogy elődei rosszul számolták a díjat, emelt, és az elmaradást is kéri visszamenőleg.
Mindez összefüggésben lehet azzal, hogy Németh Szabolcs sok borsot tört a fideszes városvezetés orra alá az elmúlt években, de azzal is, közeledik az önkormányzati választás, s egyesek úgy tudják, az aktivista lesz az ellenzék polgármesterjelöltje.
Bár a város ellenzéke eldöntötte, kit indít közösen polgármesternek, a DK leszólt, hogy a jobbikos jelöltet kell támogatni.
Közös sétát szervez a helyi civil szervezet, mely délben kezdődik.
Meghívásos közbeszerzési eljárásban hirdette meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye azt a fejlesztést, amelynek keretében élménymedencét és hozzá tartozó vízkezelő berendezéseket kell majd a kivitelezőnek építeni Kiss-Rigó László futballarénájában, a szegedi Szent Gellért Fórumban – tudta meg a Narancs.hu.
Újszentivánon, a szeged-csanádi püspökség közreműködésével.
Sárközi Zoltán csupán azt kérdezte egy képviselő-testületi ülésen: Miért? Először meghallgatás nélkül mondta ki garázdának a Békéscsabai Járásbíróság, most tárgyaláson is. Az aktivista fellebbez, így az eset hamarosan a Gyulai Törvényszék elé kerül.
Viszont elkészült, több mint egymilliárd forintból.
Ott épp akkor, amikor zárva a műintézmény.
Závada Pál arra kérte a tótkomlósi Jadviga Lokálpatrióta Egyesületet, hogy „vegyék le a Jadviga nevet egyesületük megnevezéséből”, ám erre a magát civilnek valló szervezet nem reagált. Ellenben felkérték egy fellépésre a Békés megyei kisvárosban született írót. Az egyesület többek szerint a kormánypárthoz köthető.