A szerk.

Szokatlan dologgal szembesült a kormányzat a parlament decemberi, utolsó ülésén: nem ment át a kétharmados egyháztörvény immár sokadik módosítása. Egyetlen ellenzéki képviselő sem akadt, sem szocialista, sem jobbikos, aki a nevét adta volna a vallási közösségekkel szembeni kormányzati önkény fenntartásához.

Ez az év ugyanúgy kezdődik, mint az előző. Az Orbán–Simicska-háborúval. Akkor a nyilvánosságért ment a hirig, az MTVA nekiállt hírtévévé fabrikálni az addig nemzeti főadót, így akarván eltiporni Simicska hírtévéjét. Azóta a nemzeti hírtévé már valóság lett, s további tévék is becsatornázódtak Orbán megfelelő aljzataiba, lett bulvárlapja, nem bulvárlapja, rádiója, ilyesmije. Simicska is megtartotta a maga orgánumait, közvetít a Hír Tv, szól a Lánc­híd rádió.

Miközben a rendszer patológiai vonásai csak súlyosbodtak, soha 2010 óta Orbán még nem állt ilyen jól. A szerk. beletekint az előttünk álló évbe.

Budapest kész megragadni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által teremtett esélyt a 2024-es ötkarikás játékok rendezésére, és az erre pályázó Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mögött széles a nemzeti összefogás.

Hogy milyen pártalelnök volt Pokorni Zoltán, arról ugyan lehetnek elképzeléseink, de inkább nem idézzük fel őket, hiszen a működésével kapcsolatos információk többsége még a maga idejében is csak a közvetlenül érintettek körében bírhatott némi jelentőséggel (bár efelől is vannak kétségeink). Mégis ebből a semmilyen alelnökségből mára valami érdekessé vált: Pokorni figurája. A halk szavú, ám nehéz életű tanárember, aki legalább egy gondosan kiválasztott szemüvegkeret erejéig képes volt gondolkodásra utaló tüneteket produkálni.

Jogállamiságunk mentsvára, szeretett Alkotmánybíróságunk a minap részben helyt adott azon indítványoknak, amelyek a 2015. évi XXXIX. tv., azaz a jó nevű Quaestor-törvény bizonyos rendelkezéseinek alkotmányosságát firtatták.

Arra ki emlékszik, hogy „Fogd be a pofád, kisanyám”? S arra, hogy „Vetkőzz, Ági! Hol a babydoll?”. Senki? Kár, mert mindkét megjegyzés a magyar parlamentben hangzott el, hon­atyák szájából.

Emlékszik még valaki Haszilló Ferenc keceli polgármester pár éve elmondott szavaira, melyek a tavalyi önkormányzati választások után látták meg (online felületünkön) a napvilágot?

E heti számtanpéldánkban Lujza és Viktória „A” városból „B” városba utaznak vonaton.

A szikár tények a következők: a NATO-tagállam Törökország egyik vadászgépe egy közel-keleti háborús zónában lelőtt egy orosz bombázót. A helyzet súlyosságára jellemző, hogy az eset után sürgősséggel összeült a NATO (ez lapzártánk idején is tart), Erdoğan török államfő rendkívüli biztonságpolitikai ülésre hívta a miniszterelnököt, a vezető tábornokokat, a hírszerzés irányítóit. Putyin elnök pedig sajtótájékoztatót tartott, amelyen a terrorizmus ellen – ergo a jó ügyért – harcoló Oroszország hátba döféséről beszélt, és az Iszlám Állammal (IÁ) való illegális együttműködéssel vádolta meg a törököket.

Baráti tévések derűs karéjában folyik a haza építésének fáradságos, ám vidám perceket sem nélkülöző munkája az ország házában. A folyosón sietős léptekkel érkezik az elnök és kísérete, amott egy bizottság tagjai dugják össze dolgos magyar fejüket, a sarokban valaki épp az interpellációjára készül, a mezővárosok képviselője amott ebédje romjai fölül vezényli a betakarítás pattogó ütemét, mindezen idő alatt forog a kamera, meg nem áll, dokumentálván: jó kezekben a hon.

A honi politikafogyasztó közvélemény Lázár miniszter közlései nyomán mindeddig úgy hihette, semmilyen uniós vizsgálat nem zajlik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban. E nem létező eljárások hovatovább rendre a magyar álláspont megnyugtató győzelmével zárultak, ha itt-ott módosítani kellett valamin – mondjuk a fűtőanyag-szállítási szerződésen –, az is színtiszta diadalként, brüsszeli jóváhagyásként, a magyar emberek mennybemeneteleként értelmeződött az erősen hallucinogén hatású kormányzati kommunikációban.

Magyarország labdarúgó-válogatottja vasárnap bejutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

A párizsi merénylők, illetve parancsnokaik többcélú stratégiai tervezésében értelmet találni nem bonyolult feladvány, már csak azért sem, mert ők maguk dicsekszenek vele.