Szijjártó Péter: Más országok irigylik tőlünk a türk kapcsolatainkat

  • narancs.hu
  • 2024. november 6.

Külpol

A kormány már átutalta az ígért 100 millió dollárt a Türk Befektetési Alapba.

Rekordokat dönt az együttműködés Magyarország és a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) tagországai között, amelyekkel hazánk az utóbbi tizenöt évben 350 százalékkal növelte a kereskedelmi forgalmát – büszkélkedett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Biskekben, ahol azt is kijelentette, hogy más országok irigylik tőlünk a türk kapcsolatokat. 

„És emlékszem, hogy azok, akik ma egymást követve kopogtatnak az önök ajtaján, korábban kinevettek vagy erősen bíráltak minket ezért” – fogalmazott. Magyarország hat éve csatlakozott megfigyelőként a szervezethez, de a kapcsolatépítés a tagállamokkal immár közel tizenöt éve tart.

A magyar kormány nem kizárólag érdekalapú barátságként tekint a kapcsolatokra a türk államokkal, az együttműködés sok sikert hozott az utóbbi években, hazánk sokat profitált belőle - állította. Rekordot döntött a kereskedelmi forgalom Magyarország és az öt TÁSZ-tagország közt, ennek értéke most először haladta meg az ötmilliárd dollárt, ami egy év alatt 20 százalékos, tizenöt év alatt 350 százalékos növekedést jelent.

Szijjártó jó hírnek nevezte, hogy most fordult elő először, hogy a türk államokból több mint ötezer diák jelentkezett a számukra fenntartott évi 1040 magyarországi ösztöndíjas felsőoktatási helyre. Érintette az energetikai együttműködés kérdését is, és kiemelte, hogy az együttműködés a TÁSZ-országokkal tovább erősítette hazánk ellátásának biztonságát.

Magyarország lett az első olyan, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova török földgáz érkezik, emellett idén elindult a gáz szállítása Azerbajdzsánból is, tavaly pedig elkezdődött a kitermelés a részben a Mol által üzemeltetett kazahsztáni földgázmezőből - mondta Szijjártó. Ezt követően tudatta, hogy

a magyar kormány megkezdte az általa vállalt 100 millió dollár átutalását a Türk Befektetési alap számára.

A külügyminisztérium tanulmányozta a most aláírásra kerülő egyetértési megállapodásokat, például a közös polgári védelmi mechanizmus létrehozására és a digitális gazdasági partnerségre vonatkozóan, és hazánk kész ezeken a területen is az együttműködésre.

Végül kiemelte, hogy jövőre Budapest lesz a házigazdája a TÁSZ informális csúcstalálkozójának, miután korábban már külügyminiszteri és energiaügyi miniszteri értekezletnek is otthont adott. Felmondta az orosz békepárti mantrákat is: a kormány csaknem ezer napja érvel a tűzszünet és a béketárgyalások mellett a háborúpárti fősodor ellenében. „Ezért szeretném Magyarország elismerését és háláját kifejezni a TÁSZ minden tagjának az elkötelezett békepárti álláspontjukért.”

Nem csak ez történt Biskekben: Orbán Viktor megkapta a Türk Világ Legfelsőbb Rendje díjat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.