A szerk.

A csinovnyik halhatatlansága

A szerk.

A múlt heti diáktüntetéseknek volt egy furcsa és szomorú mellékszála, ami egy pillanatra élesen rávilágított a jelen magyar politikai rendszer működtetőinek lelkivilágára, s ezen keresztül a rendszer – oly szerfelett tisztátalan – természetére is.

A pénteki tanártüntetés után a rezsim – mint az várható volt – eleresztette a láncról a propagandistáit, s azok nyíttak, vonyítottak is rendesen. De olyan cefetül, hogy egyikük – hisz mindenki volt gyerek – középiskolai osztályfőnöke nem bírta tovább hallgatni, s nyílt levélben kérte ki magának egykori tanítványától az inzultust. A megszólítottat történetesen Deák Dánielnek hívják, de ez teljesen lényegtelen, lehetett volna bármelyik közülük – sokan vannak, s mind ugyanazt fújja.

Az Orbán-rendszer összes látható képviselőjét elhordták már minden tolvajnak, hazugnak, becstelen kurafinak a sajtóban, a parlamentben, tüntetéseken, sőt úton és útfélen is – általában jogosan és megalapozottan. Mégis nyugodtan kijelenthetjük, ennyire még nem szégyenült meg senki a magyar közéletben, mint ez a szerencsétlen. Talán csak Schmitt Pál vehetné fel vele a versenyt a maga lopott diplomájával, de ő is lemaradna a hajrában. Tényleg csak annak lehetne Deákkal szemben esélye, akinek a kedves édesanyja állna ki, hogy szégyelli gyermeke cselekedeteit.

S hogy mi volt különösen megszégyenítő a volt osztályfőnök megszólalásában? Nos az, hogy az ősz tanerő saját magát okolta a történtekért. Álljon itt még egyszer, mementóul. „Szégyellem magam, mert ezek szerint hat év alatt nem tudtam annyit elérni, hogy egy diákom megtanulja: mindig és mindenkor hitelesnek kell lenni, igazat kell mondani!”

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.