Tárgyalások

„Fegyvert fogtak hát, mert úgy látták, hogy nem lesz más kiút. Tűzben, rongyokban, árván és boldogan. Annak az embernek az elszántságával, akit kiszorítottak a szakadék szélére, és tudja, hogy már nincs hová hátrálnia. Csak egyetlen út marad: harcolni a talp­alatnyi földért, ami még az övé” – mondta 2019. október 23-án Orbán Viktor a Zeneakadémián.

A beszédben Nagy Imre neve nem hangzott el, és nem véletlenül. 2019-ben teljes mértékben az ’56-os forradalom rezsimhű interpretációja érvényesült, Nagy Imrét ignorálták, a szobrát eltávolították a Parlament közeléből, és az új mesében a forradalom kizárólagos hősei a pesti srácok lettek, senki más. Legfeljebb Mindszenty József. „Nagy Imre miniszterelnök volt a forradalom alatt, de sosem lett a forradalom miniszterelnöke” – mondta az idén Széchenyi-díjjal kitüntetett történész, M. Kiss Sándor, ugyancsak 2019-ben. Schmidt Mária teremtményei közül Desmond Childot addigra elfelejtették, Dózsa Lászlót nem. És még csak nem is azért, mert őt Orbán Viktor védte meg.

Aztán a következő két évben maga a forradalom került a perifériára. A 2020-as Orbán-beszéd a Covid miatt elmaradt, tavaly pedig a kampány jegyében inkább a 2006-os eseményeket emelte ki a miniszterelnök arcpirító hazugságokkal és költői túlzásokkal jócskán megtűzdelve. Orbán számára ’56 kulisszává, összehasonlítási alappá vált, rajongói azon meggyőződésének ugródeszkájává, mely szerint 1989. június 16-án az ő beszéde miatt fogták menekülőre az oroszok, és valójában a 2010-es választások eredménye volt az 1956-os álmok beteljesülése. Amiből persze az is következik, hogy végeredményben Orbán Viktor nagyobb hőse a forradalomnak, mint Nagy Imre, „aki sosem lett a forradalom miniszterelnöke”.