A szerk.

Tárgyalások

A szerk.

„Fegyvert fogtak hát, mert úgy látták, hogy nem lesz más kiút. Tűzben, rongyokban, árván és boldogan. Annak az embernek az elszántságával, akit kiszorítottak a szakadék szélére, és tudja, hogy már nincs hová hátrálnia. Csak egyetlen út marad: harcolni a talp­alatnyi földért, ami még az övé” – mondta 2019. október 23-án Orbán Viktor a Zeneakadémián.

A beszédben Nagy Imre neve nem hangzott el, és nem véletlenül. 2019-ben teljes mértékben az ’56-os forradalom rezsimhű interpretációja érvényesült, Nagy Imrét ignorálták, a szobrát eltávolították a Parlament közeléből, és az új mesében a forradalom kizárólagos hősei a pesti srácok lettek, senki más. Legfeljebb Mindszenty József. „Nagy Imre miniszterelnök volt a forradalom alatt, de sosem lett a forradalom miniszterelnöke” – mondta az idén Széchenyi-díjjal kitüntetett történész, M. Kiss Sándor, ugyancsak 2019-ben. Schmidt Mária teremtményei közül Desmond Childot addigra elfelejtették, Dózsa Lászlót nem. És még csak nem is azért, mert őt Orbán Viktor védte meg.

Aztán a következő két évben maga a forradalom került a perifériára. A 2020-as Orbán-beszéd a Covid miatt elmaradt, tavaly pedig a kampány jegyében inkább a 2006-os eseményeket emelte ki a miniszterelnök arcpirító hazugságokkal és költői túlzásokkal jócskán megtűzdelve. Orbán számára ’56 kulisszává, összehasonlítási alappá vált, rajongói azon meggyőződésének ugródeszkájává, mely szerint 1989. június 16-án az ő beszéde miatt fogták menekülőre az oroszok, és valójában a 2010-es választások eredménye volt az 1956-os álmok beteljesülése. Amiből persze az is következik, hogy végeredményben Orbán Viktor nagyobb hőse a forradalomnak, mint Nagy Imre, „aki sosem lett a forradalom miniszterelnöke”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.