Tartalom

MaNcs 34. évf. 42. sz. (2022-10-20)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Tárgyalások

„Fegyvert fogtak hát, mert úgy látták, hogy nem lesz más kiút. Tűzben, rongyokban, árván és boldogan. Annak az embernek az elszántságával, akit kiszorítottak a szakadék szélére, és tudja, hogy már nincs hová hátrálnia. Csak egyetlen út marad: harcolni a talp­alatnyi földért, ami még az övé” – mondta 2019. október 23-án Orbán Viktor a Zeneakadémián.

A szerk.

A szerk.

A csinovnyik halhatatlansága

A múlt heti diáktüntetéseknek volt egy furcsa és szomorú mellékszála, ami egy pillanatra élesen rávilágított a jelen magyar politikai rendszer működtetőinek lelkivilágára, s ezen keresztül a rendszer – oly szerfelett tisztátalan – természetére is.

Egotrip

Egotrip

Egotrip

László Géza: Visszajátszás

De mit tett mindeközben Hoover elnök?

A felkészült diák, ha a Nagy gazdasági válság 1929–1932 tételt húzza, az előzményekkel indít: a 33 milliárd dollárnyi háborús jóvátétellel és az európai országok nyomorúságával, beleértve a győztesekét is.

Publicisztika

Szira Judit

Publicisztika

Kaliforniában a fű kövér

A kannabiszliberalizáció mérlege hat év után

Marihuána-kistermelők, az iparágban dolgozó munkások és cégtulajdonosok gyűltek össze 2021. január elején a kaliforniai főváros, Sacramento törvényhozásának épülete előtt. Pár héttel korábban még levélben igyekeztek felhívni a kormányzó figyelmét: válságban van az ágazat, csak komoly adócsökkentés mentheti meg a csődtől a kistermelőket. 

Belpol

Interjú

Belpol

„Továbblátunk a szűk környezetünknél”

Diáktüntetők a megmozdulásokról és a közoktatás állapotáról

Végre megjött a tanárok hangja: a diákok azok. Okosak, magabiztosak, lelkesebbek, mint az évtizede tartó tiltakozásban megfáradt civilek, és bár nem politikai hátszéllel akarják elérni a céljaikat, remélik, hogy sokaknak „demokráciaélményt” adnak a megmozdulásaikkal. Három budapesti középiskolás diákkal, Fülöp Annával, Nakos Dimitriosszal és Tóth-Göde Gergővel, a Diákok a Tanárokért és az Egységes Diákfront tagjaival beszélgettünk arról, menő-e lázadni az iskoláért, és majréznak-e, hogy az ország első számú rendőrének bajszát húzogatják.

Tankerületek és vezetőik a közoktatásban

Belpol

Ide állított a párt

Ha akarták, ha nem, a tanár- és diákdemonstrációk miatt a tankerületi központok vezetői rivaldafénybe kerültek. Az irántuk ébredő közutálat és megvetés ugyanúgy az Orbán-rezsim központosító hatalomgyakorlásának a következménye, mint a közoktatás teljes szétesése.

Gatyába rázná magát a Momentum

Belpol

Akinek a háza ég

Az áprilisi választási vereség után rendbe hozta magát a Momentum, és felveszi a kesztyűt a DK-val szemben – állítják lapunknak momentumos források. A párt visszatérne a 2016-ban kitűzött rendszer- és ellenzékváltáshoz, és megújult Magyarország-vízióval készül az önkormányzati és az EP-kampányra.

Interjú

Belpol

„Kidobott pénz, amit erre költünk”

Perger András energiapolitikai szakértő

Az Orbán-kormány az energiakrízist sem akarja vagy tudja kihasználni arra, hogy szabaduljon a főleg importált fosszilis energiától való függőségünktől – inkább továbbra is fenntarthatatlan pályán és orosz függőségben tartja az országot. Erről beszélt nekünk a Greenpeace Magyarország klíma- és energia­kampány-felelőse.

Iskolai tornatermekbe szoruló csapatsportok

Belpol

Rezsiemelés és tűzvész

Makón bezárták a futballstadiont, a csapat visszalépett a bajnokságtól. Sportcsarnokok bezárása miatt országszerte új helyet keresnek maguknak az egyesületek. Szentesen január óta ilyen a sportélet, mert tavaly karácsony után leégett a sportcsarnok.

Külpol

Megmenti-e Elon Musk Ukrajnát, és kinek mennyibe kerül ez?

Külpol

Csillagkapcsolati zavarok

A SpaceX által működtetett Starlink műholdas kommunikációs termináljai megteremtették a lehetőséget, hogy az ukrán csapatok és a vezérkar gyorsan tudjanak kommunikálni. De az amerikai cég vezetője a kezdeti nagylelkűség után kezd mindent összezavarni. Ki fizeti a rendszert, és ki kinek tartozik hálával? Mit mondhatott Putyin Musknak, ha egyáltalán beszéltek egymással?

Film

Ki volt Jean-Luc Godard?

Film

A képromboló

A Kifulladásigban Jean-Pierre Melville alakítja a Parvulesco nevű írót, aki Patricia kérdésére, hogy mi a legnagyobb ambíciója az életben, azt válaszolja: „Halhatatlanná válni… és aztán meghalni.”

tévésmaci

Film

Farkasfalka

Amikor Sztupa és Troché különválva intéztek el egy közös ügyet, Troché egy hajó fedélzetén fagyoskodott valahol a Majna és a Rajna összefolyásánál.

Könyv

Interjú

Könyv

„A szöveg nem cél, hanem eszköz”

Dr. Béres Judit irodalomterapeuta, egyetemi oktató, a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnöke

Élet a sorok között című könyve gyakorlatokkal, esetleírásokkal igyekszik közelebb hozni az irodalomterápiás módszert az érdeklődőkhöz. A szerzővel arról beszélgettünk, hogyan segíthet az irodalom akár a mindennapokban, akár nehézségek idején.

Kritika

Könyv

Kritika

Vonszolnak zöld lovak

Fekete Richárd: Módosítás

A szerző második verseskötete – a Király Odett álnéven megjelentetett könyvét nem számolva – ismét konceptmű.

Kiállítás

Kritika

Légy, piszok, Wittgenstein

Dezső Tamás: Hipotézis: Levél minden

A vadon sem a régi már, invazív fajok uralják érintetlennek tűnő erdeinket. Ez a szomorú tény nem ordít a falakról, inkább úgy bújik meg az esztétikusan prezentált képek között, mint magában az erdőben, amikor gépen szállunk fölé. Érdekes felületek egymásutánja, térkép e táj vagy közeli részlet? Olykor nehéz eldönteni.

Kiállítás

Kritika

Telefonszex

Határtalan Design

A „You can’t escape design!” felkiáltással néhány héttel ezelőtt találkoztam a prágai Designblok nevű rendezvényen. Most a fesztivál vászontáskáiról köszön vissza. Az üzenet arra a nagy igazságra világít rá, hogy a dizájn ott van az élet számos területén, még ha ezt nem is tudatosítjuk.

Színház

Kritika

Zuhanórepülés

Hanna – Szabadesés több szólamban

Tavaly ünnepelte a világ zsidósága a magyar származású fiatal költőnő, Szenes Hanna (anyakönyvi nevén Szenes Anikó) születésének 100. évfordulóját.

Színház

Kritika

Végre megálltak

Csiky Gergely: Az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony

Az 1880-ban bemutatott A proletárok című darabot a kritikusok anno a magyar társadalmi dráma születéseként ünnepelték.

Lemez

Kritika

Így teljes a leltár

Joe Strummer 002: The Mescaleros Years

Az idén ünnepelné 70. születésnapját a Clash legendás frontembere, aki 2002 végén hunyt el szívinfarktusban. A kerek évfordulóra jelent meg a 002: The Mescaleros Years című válogatás, az eddigi legteljesebb lenyomataként Joe Strummer utolsó alkotói periódusának.

Színház

Interjú

Színház

„Ez az egy élet kevés volt”

Kecskés Karina színész

Mintha most tért volna vissza a színpadra, holott mindvégig dolgozott. Pályája alakulásáról, a szabadúszói létről, magánemberi kiállásairól, önérvényesítésről, politikai alapú megkülönböztetettségről beszélgettünk friss előadása apropóján.

Zene

Interjú

Zene

„Nálunk biztosra megy”

Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint zenészek

Legújabb lemezüket ismét belga zenésztársaikkal rögzítették, kvartettfelállásban. Az immár tíz éve működő duó tagjait a mai jazz jelentéséről, német kiadókról, a közönség elvárásairól kérdeztük.

Visszhang

Visszhang: lemez

Visszhang

Lucrecia Dalt: ¡Ay!

A kolumbiai származású énekes-hangművész – eredeti neve: María Lucrecia Pérez López – munkássága az elektronikus tánczenéktől indult, de később a kísérletező irányba fordult.

Visszhang: film

Visszhang

Hellraiser

Clive Barker 1987-es Hellraiserje a horrorfilmek között is bizarr jószágnak számít.

Interaktív

Interaktív

Szüret 2022/42.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Gasztro