A szerk.

A csodalabda

A szerk.

Adott a kultúra testinek rendesen Magyarország a múlt héten. Mondjuk, szombaton könnyű volt, hisz a Magyar Zene Házának nevezett létesítmény – legyen ma bármilyen is – eleve bűnben fogant, az átadásán történtek tehát csupán a NER rendes üzletmenetének képezték a méltó részét.

Ugyanez az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár megnyitójáról már egyáltalán nem mondható el (tudniillik, hogy bűnben fogant volna), ellenben igyekvő NER-vitézek szívós erőlködésének köszönhetően mégis sikerült valamelyes árnyékot vetni a jeles alkalomra. Az említett vitézek, nevezetesen Fekete Péter és a valaha jobb napokat is látott Prőhle Gergely azonban rendesen odatették magukat – egyikük az Emmi, másikuk az Evangélikus Országos Múzeum képviseletében, de mind a ketten a NER nevében.

A történetet mindenki ismeri, Fekete a kitüntetett alkalomra készülvén magához vett a Petőfi Irodalmi Múzeumból – szocialista megőrzésre – egy focilabdát, hogy azzal emelje a könyvtárátadó fényét. Saját bevallása szerint szokása ez neki, „kérdezgetik is mindig az újságírók”, hogy ma milyen „műkinccsel” tetszik megörvendeztetni bennünket. Aha, nyilván szórul szóra így megy ez – ennyit a saját bevallásról, mint a műfaj honi változatáról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.